Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Lehetséges, hogy a muszlimokna...

Lehetséges, hogy a muszlimoknak van igaza?

Figyelt kérdés

Ahogy Isten elpártolt a zsidóktól, mert nem teljesítették be az akaratát, úgy meglehet a keresztényektől is régen elpártolt már.

Nagyjából hétszáz évig próbálkozott velük, aztán megalkotta az Iszlámot, ahol Allahnak hívatja magát és a muszlimok lettek immár az Ő népe.

A keresztényekkel tovább nem foglalkozik, nem is értesíti őket erről, de hát a zsidókkal is ezt tette, mit tegyünk, ez a szokása.


Mellesleg nem vagyok vallásos, de ez valahogy eszembe jutott és lehet, hogy tanulmányozni fogom a Koránt, mert ki tudja, hátha az megfog és Istenhívő leszek.

Amúgy is hozzátartozna a műveltséghez, mert lényegében semmit nem tudok az Iszlámról.


Mindezt logikailag tételezem fel és arra alapozom, hogy a Korai kereszténység hét évszázada alatt annyi bűnt halmoztak fel az akkori keresztények, annyira félreértelmezték Isten parancsait, még a Bibliát is eltorzították egyes szerzők, továbbá az őskeresztény Egyház kiirtotta még az ariánusokat is, akik lényegében azt vallották, hogy az Ószövetséget mindenestől ki kell venni a Bibliából, hiszen az a zsidók hite, amely már érvényét vesztette.

Amint tudjuk, a Bibliát is zsidók írták, így nem csoda, hogy nem egyezik Isten szándékaival.



2018. márc. 10. 14:43
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:

Nem célom megsérteni téged, csak néhány megjegyzést tennék a kérdéseddel és a kifejtett álláspontoddal (álláspontjaiddal) kapcsolatban, ha bántónak tűnnek, elnézésedet kérem.

Az a te bajod (és ezen nem segít, hogy a 8-as felbukkanásáig, ami egy örvendetes fejlemény volt már csak azért is, mert a 8-as tudja mit beszél, nekiálltál pofozkodni azokkal, akik ebbe belementek), szóval az a te bajod, hogy bizonyos egészen alapvető ismeretekkel az eszme- és vallástörténet területén, melyeket nem itt kéne pótolnod, egyáltalán nem rendelkezel, de fafejű prekoncepcióid vannak egy csomó dologgal kapcsolatban, és ezért, ne haragudj, de helyenként félrebeszélsz, tendenciózusan.

Tisztázzunk néhány apróságot. Az ariánus hit egy krisztológiai eretnekség, nem azért nem szerette őket a fősodor, mert a zsidó Ószövetségtől fintorogtak, hanem azért, mert a zsidókhoz (és a muszlimokhoz) hasonlóan vitatták Krisztus istenségét.

Az inkvizíció elsősorban eretnekekkel foglalkozott. Az egyháznak a szekularizáció előtt jelentékeny, egészségtelen mennyiségű politikai hatalma volt, ez kétségtelen, de a világi törvénykezésbe (amelyet a vallásos világkép persze befolyásolt) az inkvizíció mint olyan nem avatkozott bele, kívülesett a hatáskörén (mert jól meghatározott hatásköre volt).

A szekularizációt nem az ateisták érdeme, a felvilágosodás magasságában dőlt el végképp, hogy végbe fog menni a folyamat, és a felvilágosodással szaporodtak el az ateista gondolkodók is, de nem minden felvilágosult teoretikus volt ateista, sőt. Jellemzően persze egyházellenesek voltak valamennyire, de a kettő nem ugyanaz.

Továbbá. Vicces, ahogyan Dubajjal példálózol, mintha az lenne a Közel-Kelet és kész, két szempontból is. Egy, láthatólag nem sokat tudsz a muszlim világról azon kívül, hogy hány muszlim van a világon. Még melyik országot tartod példaértékűnek? Szíriát, Irakot, Afganisztánt, Pakisztánt? Líbiát? Jement? A pokolszegény Bangladest? Az iszlamizálódó (politikailag) Törökországot? A Gázai-övezetet? Az iráni teokráciát? Kettő. Hiába gazdagok, az Öböl országai nem éppen paradicsomi helyek: az egyik vahhabita monarchia, a másik kis iszlamista fészek, egyik-másiknak (az Emirátusoknak is) közben sikerül ijesztő rendőrállamként működniük. Lenyűgöző. (Egyébként amit a szexuális kisebbségekről mondtál, azt nyugodtan mondd el iráni, szaúdi vagy akár csecsenföldi képviselőiknek is, de nem biztos, hogy lesz hozzá humorérzékük.)

És még sorolhatnám.


Hogy közben a kérdésedre is válaszoljak, azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy a Koránt érdemes olvasgatni. Mint hitrendszer, az iszlám nagyon izgalmas, a kinyilatkoztatás kiáradásának hullámaira és a könyv népeinek viszonyára vonatkozó nézeteik pedig különösképpen azok.

Ha viszont igazuk van, és nekid is igazad van (abban az értelemben, hogy már az első 600 éveben megbocsáthatatlan mennyiségű bűnt halmoztak fel az ókeresztények), lehet, hogy inkább készülj fel a következő hullámra.

2018. márc. 10. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
(Abba pedig már bele se megyek, hogy miért ellentmondás azt állítani, hogy az Isten elpártolt a zsidóktól a kereszténykhez, de azok a keresztények, akikhez átpártolt zsidók voltak, ezért az Újszövetség, tehát ennek az új helyzetnek az alapokmánya nem érvényes, mert szerintem te is érzed a logikai bakit.)
2018. márc. 10. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:

"Lehetséges.....?"


Bármi lehetséges.


De nézzük picit logikusabban. Függetlenül bármilyen vallási szemponttól. Hiszen mint írtad, nem vagy hívő.

Létezett egy zsidó vallás, mondjuk kb Kr.e. 1500-tól. Egy zsidó féri másfél évezreddel később azt megreformálja, számos követője lesz népe körében, majd sok ezer, majd sok millió.

A sok millió követő nem marad egységes, hanem kisebb csoportok szakadnak le. Például az egyik ilyen csoport, az ebioniták. Ha már szóba került ez a csoport, lássuk mit tudunk róluk. Például tagadták Jézus istenségét, ellenben messiásnak és prófétának tartották. A keresztényekkel ellentétben fontosnak tartották a mózesi törvényeket, a rituális tisztálkodást is. Ó és mellékesen általuk ismerte meg Mohamed a keresztény vallást. (A zsidó vallást szintén ismerte.)

Teljesen véletlenül az általa írt/ inkább mondott Koránban is szinte minden bibliai történet fellelhető, kicsit átírt formában.


Mit gondolsz?

2018. márc. 10. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 A kérdező kommentje:

"A kereszténység erkölcse Krisztus születése óta finoman szólva árnyaltabbá vált"


Tudom és elnézést, de leírtam miért.


" tényleg tagadod a két társadalom, a két kultúra közötti fényévnyi különbséget?"


Nem tagadom, mindenki tudja, amit tud.

Arra viszont felhívom a figyelmed, hogy volt idő, amikor a keresztény egyház annyira megmerevedett, hogy minden tekintetben elmaradt az Iszlám mögött.

A Sorbonne-on nem taníthattak matematikát, mert ott mindent bizonyítani kell és ez nem tettszett a papoknak, a tudomány az Iszlám világból áradt Európa felé, például ugye arab számokkal írunk, de a csillagászattól kezdve a kémiáig számos módon elősegítették fejlődésünket. Még a hadászatban is előttünk jártak, tudtak röppályát számítani és így olyan tüzérségre tettek szert, amivel szét tudták lőni a kővárakat, hála a magasabb tudományos szintjüknek.

Később az Iszlám megmerevedett, amíg nálunk a reneszánszból és az ateizmusból származó szellemi áramlatok fellendítették a tudományt, a technikát és a filozófiát, ezzel az erkölcsöt is.

Aztán arra is emlékszem, hogy nagyon régen, de olvastam Germanus Gyula könyvét, a kelet varázsa volt talán a címe, sajnos mára már csak annyira emlékszem, hogy megfogott a hangulata, ugyanis a felszín alatt más is van, olyami, hogy a muszlimok jóra törekvő, barátságos, egyszerű emberek.

Tudom például, hogy kötelező számukra az adakozás, a szegények, elesettek segítése és biztos vagyok benne, ha a helyünkben lennének, akkor nem lenne hajléktalan az országban, de mi ebben az USA példáját követjük, ahol is a nagy jólét közepette négymillióan botorkálnak az utakon remény nélkül.

Sok mindenben más a felfogásuk, a kultúrájuk, de nem mindenben a mienk az előnyösebb.

Remélhetőleg felenged a vallásuk merevsége, legalább is az a része, mert a vallások eleve nehezen változnak, ami akadályozza a fejlődést, ez az egész világ érdeke.


"Az ariánus hit egy krisztológiai eretnekség, nem azért nem szerette őket a fősodor, mert a zsidó Ószövetségtől fintorogtak,"


Nem csak az ariánusokat irtották ki, hanem minden más irányzatot, csak példaképpen említettem.


"Az inkvizíció elsősorban eretnekekkel foglalkozott. Az egyháznak a szekularizáció előtt jelentékeny, egészségtelen mennyiségű politikai hatalma volt, ez kétségtelen, de a világi törvénykezésbe (amelyet a vallásos világkép persze befolyásolt) az inkvizíció mint olyan nem avatkozott bele, kívülesett a hatáskörén (mert jól meghatározott hatásköre volt). "


Az inkvizíció a mindennapi életben is jelen volt, pl. boszorkányokat égetett, tiltólistára tett könyveket, szerzőket, sőt ezeket is nemegyszer elégette, rettegett tőle mindenki.

A hatásköre az egyháznak óriási volt, még királyokat is kiátkozhatott a pápa, ezért van az anglikán egyház, akár vallásháborút is hirdethetett, pl. a szlávok ellen, vagy a szentföldre.


" nem minden felvilágosult teoretikus volt ateista"


Valóban, de ők is az egyház hivatalos álláspontja ellenében munkálkodtak, kétségtelen, hogy szükség volt rájuk, hogy a bigott nézetek eltűnjenek.


"Vicces, ahogyan Dubajjal példálózol,"


Akkor jó, poén volt.


"láthatólag nem sokat tudsz a muszlim világról "


Beismerem.


" azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy a Koránt érdemes olvasgatni. "


Először Germanus könyvét olvasom el újra, bár nem ma íródott és lényegében egy útleírás, de sok érdekességet tartalmaz, mert először a muszlim emberekről akarok valami fogalmat alkotni, majd később a Koránt is, ha van magyar fordítása.

Angolul kevéssé beszélek, németül sokkal jobban, de például a német Bibliából nem sokat értettem.


"ellentmondás azt állítani, hogy az Isten elpártolt a zsidóktól a kereszténykhez"


Mint már jeleztem, nem vagyok vallásos, tehát ezt azért írtam, mert ez a keresztények véleménye, nekem nem kell bizonygatnod, csak a logikait bakit fejtettem ki.

2018. márc. 10. 19:33
 15/29 A kérdező kommentje:

Érdekes, amit az ebionitákról írsz, de főleg a wiki írása,

ami nagyon passzol ide.

[link]


"Teljesen véletlenül az általa írt/ inkább mondott Koránban is szinte minden bibliai történet fellelhető, kicsit átírt formában. "


Nyilván az Ószövetségre gondolsz, de mint azt bizonyára tudod, a keresztény felekezetek többsége nagyjából nem tartja érvényesnek, vagy fontosnak. Sokan elismerik az evolúciót, tehát a világ teremtése jelképessé vált, sőt, zavaros a bűnbeesés is, pedig az sarkalatos kérdés, lényegében néhány példabeszédre szorítkoznak csupán, Jóbra például, de a kereszténység fő könyve az Újszövetség, amiről jelenleg szó van.


"Mit gondolsz?"


Nyilván arra gondolsz, hogy ez nem lehet véletlen, hanem sugallat, de jelenleg ebbe nem szeretnék belemenni.

2018. márc. 10. 19:55
 16/29 anonim ***** válasza:
14, Elnézést kérek, de nem olvastam végig, amit írtál. Tudom, hogy vannak közös gyökerei a két vallásnak tekintve, hogy mind a kettő Ábrahámi vallás. És azt is tudom, hogy volt, amikor a kereszténység volt fundamentalistább és az iszlám volt élhetőbb. De azért: teokratikus állam a Vatikánon kívül egy keresztény országban sem volt - jó, oké, az anglikán egyház feje VIII. Henrik volt, de gyakorlatilag csak a világi hatalom felzabálta a brit katolicizmust. Másrészt meg könyörgöm: 2018 van! Nem a XI. században élünk. A mosttal kéne törődni. Jelenleg az iszlám fényévekkel fundamentalistább, mint bármelyik vallás és ebben a történelmi korszakban ez alapján kell megítélni. Nem pedig a Córdobai kalifátust alapján
2018. márc. 10. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:

Persze, mint láthattad, egy percig se vitattam, hogy egyház és állam szétválasztása előtt történtek, ehm, durva túlkapások, de azért ez sem ennyire egyszerű, mármint a boszorkány-kérdés. Azt például tudtad, hogy a boszorkány-pánik alapművét, a Boszorkánypörölyt maga az inkvizíció tette indexre (igen, arra a tiltólistára, amelyet említettél is)?

Ami meg a korai szekták dolgát illeti, ezt is túldimenzionálod egy kicsit. Ezt az egységesülési folyamatot azért nem úgy kell elképzelni, mint az albigens keresztes hadjáratot (még ha előfordultak is ilyen incidensek), ráadásul szükség volt rájuk, bizonyos értelemben. Ha mindenki a maga naiv szakállára kezdi értelmezgetni a szent szövegeket, abból elég csúf dolgok sülhetnek ki: a modern kor muszlim szalafistáinak a dolgát is az könnyíti meg, hogy szabadon kihasználhatják Korán tanításainak a belső ellentmondásoktól nem mentes mivoltát, és semmiféle felsőbb autoritásnak nem áll módjában meghúzni egy határt. (És ez egyébként sem erős érv amellett, hogy a muszlimok az új választott nép: a felekezeteik közötti háború többé vagy kevésbé nyíltan, de mindmáig tart.)

Egy másik dolog. Továbbra is úgy látom, hogy nagyon ragaszkodsz a fixáidhoz (a reneszánsz humanistái többnyire hívő keresztények voltak, ha szabad megjegyeznem, és az ateizmus mint olyan, még egyszer hangsúlyoznám, nem volt egy nagy, egységes szellemi áramlat a szekularizációs folyamat döntő periódusában, és nem volt éppen akkora megtermékenyítő hatása, amilyet tulajdonítasz neki, maradjunk inkább az egyházellenességnél, abban van valami), ráadásul vérmes idealista vagy. A hajléktalankérdéssel kapcsolatos felvetésedre gondolok, konkrétan. Segíteni az elesetteket: ez a keresztények számára is fontos, kiemelten, méghozzá. De leginkább névleg. Ez a muszlim világban is így működik. Egy másik példával szemléltetve: az iszlám tiltja az uzsorát, vagyis a kamatos hitelezést, de mégis vannak szabályosan működő bankok a muszlim világban is. Kitalálták, hogy milyen logikai játék segítségével kerülhető meg a törvény, és megkerülték. Ennyi.

2018. márc. 10. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
(És ezt lefelejtettem: én is ezt tanácsolnám, először magyarul próbálkozz meg vele, ha találsz igényes fordítást. A szent szövegek olvasása, megértése átkozottul nehéz tud lenni, akkor is, ha érted a nyelvet, és minthogy a Koránt igazából arab eredetiben KELL olvasni, hivatalosan, ha ez nem megoldható, egyik nyelv csak olyan, mint a másik, tehát a magyar változat ugyanúgy megteszi, mint a német vagy az angol. Lehet, hogy nehezebb lesz beszerezni, mindazonáltal.)
2018. márc. 10. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 A kérdező kommentje:
Természetesen igazad van és sajnálom is, hogy ebbe így belecsöppentem, de mint bizonyára sejted, nekem, mint ateistának valójában nem az Iszlám dicsőítése a célom.
2018. márc. 10. 20:25
 20/29 anonim ***** válasza:

"Az inkvizíció a mindennapi életben is jelen volt, pl. boszorkányokat égetett, tiltólistára tett könyveket, szerzőket, sőt ezeket is nemegyszer elégette, rettegett tőle mindenki."


Ez azért így kerek perec butaság. Egy hiteles forrást sem tudsz mutatni rá. Az egyházi inkvizíció által elítét emberek számát pontosan ismerjük, minden per pontosan dokumentálva van, ma is olvasható, számos történész vizsgálja is. Az egyházi inkvizíció szinte kizárólag eretnekekkel fogalkozott, tehát nem érdekelték kuruzsló vénasszonyok. Például Brunot is eretnekségei miatt égették meg, nem pedig tudománytalan képzelgései okán.


Valóban égettek "boszorkányokat", viszont annak nem sok köze van az inkvizícióhoz, hanem többnyire protestáns német területeken történtek.


A "rettegett" spanyol inkvizíció tisztán állami intézmény volt, ami ellen az Egyház is többször felszólalt. De a halálra ítéltek száma itt sem milliós nagyságrend, hanem 2600 körüli (pontosan most nem emlékszem). Itt pedig többnyire politikai áldozatok voltak.


Az égetésről annyit, hogy gyakran egy szalmabábút égettek az elítélt helyett. Hiszen többször úgy ítéltek el embereket, hogy még a környéken sem voltak, így érthető oknál fogva valós ítéletvégrehajtás nem volt, beérték jelképessel is.


"A hatásköre az egyháznak óriási volt, még királyokat is kiátkozhatott a pápa, ezért van az anglikán egyház, akár vallásháborút is hirdethetett, pl. a szlávok ellen, vagy a szentföldre."


Igen, olyan óriási politikai hatalma volt, hogy kiátkozta az angol királyt, aki nagyjából tojt az egészre. Hű de nagy hatalom. Luthert nem csak egyházi, de birodalmi átokkal is sújtották, még is vígan éldekélt.


"Érdekes, amit az ebionitákról írsz, de főleg a wiki írása, ami nagyon passzol ide."


Igen? Esetleg a wiki rosszul írt az ebionitákról? Nem értem a problémádat, de tessék:

[link]

[link]


Ha kell még link, küldhetek.


"Nyilván az Ószövetségre gondolsz, de mint azt bizonyára tudod, a keresztény felekezetek többsége nagyjából nem tartja érvényesnek, vagy fontosnak."


Minden keresztény fontosnak tartja az Ószövetséget, nem értem, hogy miért ne tartaná. Az érvényes szót nem értem, esetleg lejárt a szavatossága?

Ha a mózesi törvények érvényességére gondoltál, akkor azokat valóban nem tartják a keresztények. 613 törvény és előírás van, ezek mind a zsidókra vonatkoztak. De remélem nem gondolod, hogy az Ószövetség csak 613 törvényből áll.


Számtalan hitigazságot, dogmát az Ószövetség segítségével igazolnak, vagy az Újszövetség mellett felhasználják az Ószövetséget is hozzá. Szóval elég nagy marhaságot írtál.


"a kereszténység fő könyve az Újszövetség"


A kereszténység fő könyve a Szentírás, görögül Biblia, ami könyvecskéket jelent. Ennek ugyan úgy része az Ó- és Újszövetség.


"Nyilván arra gondolsz, hogy ez nem lehet véletlen"


Valóban nem lehet véletlen, erre próbáltam rámutatni. Mint írtam, ehhez hit sem kell, egyszerűen meg kell vizsgálni a történelmi tényeket. Gondoltam hitetlenként téged jobban érdekelnek a tények, mint az emberek személyes hite. A tény pedig az, hogy Mohamed utazásai során megismerkedik a zsidó hittel, illetve a keresztény hittel az ebionita szekta tolmácsolásában. Ezek alapján pedig létrehozza a saját magáét. Az ószövetségi történeteket kicsit hihetőbbre és logikusabbra írja, gondolj bele, több mint 2000 évet fejlődött a világ Mózes és Mohamed között. Az Újszövetség történéseit pedig úgy írja le, hogy leendő vallása passzoljon ebbe a képbe.

2018. márc. 11. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!