Amikor úgy érzed, Isten szól hozzád, honnan tudod hogy nem csak képzelődtél?
Kedves Kérdező!
Ebben a témában már sok kérdéskezdeményezés volt. De a kérdésed mindenképp választ igényel! :) Mert bizalomból tetted ki.
Szóval csak egyetlen egyet teszek ide válaszul a nemrégen indul kérdésekből.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Amikor skizofrén vagy, honnan tudsz róla?
A lényeg, hogy a hívő azt hisz, ami csak akar. És nem azt látja/hallja, ami a valóság. Délibáb effektus. Egy szomjas ember megy a sivatagban. Annyira vágyik már a vízre, hogy hallucinálja az oázis képét. Az emberi agy egyik sajátossága, hogy a képzelet képes felülbírálni a realitást.
"Ezek szerint akkor se objektív, se szubjektív bizonyíték arra nézve, hogy Isten létezne?"
Isten szerintem abban az értelemben, ahogyan gondolod, nem adhat bizonyítékot, mivel akkor "öngólt lőne".
Istent elfogadni, csak hittel lehet. Így találta ki, hogy tanuljuk meg használni azt a képességünket, amelyet HIT-nek nevezzünk. Ha bizonyítaná létezését, akkor azzal a legfontosabb képességünk csökevényesedne el, tehát a HIT.
Egyébként, minden ami épít, buzdít és vigasztal, az mindig Istentől forrásozik, akár el tudod ezt fogadni, akár nem.
Ami pedig rombol, elkeserít, és kétségbe ejt, ami a HIT-ed használatától eltántorít, az mindig a gonosztól jön.
"Ezek szerint akkor se objektív, se szubjektív bizonyíték arra nézve, hogy Isten létezne?"
miért nem a valláskritika részbe mész trollkodni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!