A hívők/vallásosak miért akarják bebizonyítani isten létezését? Miért érvelnek mellette folyton?
Nos, kezdjük ott, hogy isten létezése nem lehet tény. Hiszen a tényekben nem lehet hinni, azokat tudja az ember. Tehát pont azért nem lehet tény isten létezése, mert hinni kell benne. Ő is így akarja, ezáltal szelektál. Ha bizonyítást nyerne a teremtő léte, akkor a hitetek elértéktelenedne.
Szóval miért érveltek itt nap, mint nap a gyakorin például? Egyesek miért kapaszkodnak bele például tudományos ferdítésekbe (kreacionizmus)?
Miért bizonygatjátok az igazatok?
(Talán azért, mert az emberi elme számára természetellenes az a magatartás, miszerint teljesen mellőzik a szkepticizmust egy olyan bebizonyíthatatlan állítással szemben, minthogy létezik egy teremtő isten?)
Kedves Dr.D!
Ezek szerint nem vicceltél, hanem komolyan gondoltad. Szomorú!
Ezt írod:
"A lény, aki a gondolatainkban és a valóságban is létezik nagyobb, mint a lény, aki csak az elménkben létezik
Ha Isten csak az elménkben létezik, akkor el tudunk képzelni egy magasabb lényt, aki a valóságban létezik
De nem tudunk elképzelni egy Istennél nagyobb lényt. Következésképpen Isten valóban létezik"
Ez tudod kedélyes álokoskodás, átvéve Anzelmustól.
(Amit már Kant megcáfolt!)
"ONTOLÓGIAI ÉRV. Ez az az érv, ami Anzelmusztól származik, megtalálható Descartes-nál, és Isten fogalmából kíván következtetést levonni a létére vonatkozóan. Ha Isten a tudatomban létezik mint szükségszerű lény, akkor a valóságban is létezik. Ez nyilvánvalóan értelmetlenség, és Kant hangsúlyozza, hogy az érvvel az az alapvető probléma, hogy a létezést predikátumnak veszi, miközben a „van” ige csak egy predikátum kopulája lehet, önálló predikátum nem."
Lefordítom, a problémák ott vannak, hogy
1, "A lény, aki a gondolatainkban és a valóságban is létezik"
alapfeltételként kezeli Isten létét, vagyis azt, amit bizonyítani akar, amennyiben a kijelentés Istenre vonatkozik. Azonban ehhez először bizonyítani kellene Isten létezését.
2, "Ha Isten csak az elménkben létezik, akkor el tudunk képzelni egy magasabb lényt, aki a valóságban létezik"
Persze, el tudunk, pl kétszer olyan nagy isten, de amit el tudok képzelni, egyáltalán nem biztos, hogy létezik.
3, "De nem tudunk elképzelni egy Istennél nagyobb lényt."
Dehogynem, én simán el tudom képzelni, hogy létezik egy főisten (pl. a láthatatlan rózsaszín egyszarvú) aki egy prüsszentéssel hozta létre az összes többi istent, Allahot, Élt és Jehovát, Thort és Zeuszt, és a többieket is).
4, "De nem tudunk elképzelni egy Istennél nagyobb lényt. Következésképpen Isten valóban létezik"
Mint leírtam, igenis el tudok képzelni egyrészről, másrészről ebből következik, hogy -mivel el tudom képzelni, tehát- létezik a Legnagyobb Rózsaszín Láthatatlan Egyszarvú, aki nagyobb Istennél. Az állításod alapján ő nyilvánvalóan létezik, mert el tudom képzelni. Az, hogy a te fantáziád megáll Istennél, csupán azt bizonyítja, nem tudsz elég nagyot gondolni, de nem bizonyítja igazadat.
Amúgy a többi felvetésemre (6-os válasz) nincs hozzáfűzni valód?
Hogy lehetsz ennyire retardált? A Kereténység teljesen más...tiszta.Ismerd meg a keresztényeket aztán írj ide. A (Budhista,Krisnások,Jehovák átírják az eredeti szent tiszt Bibliát)
Ezek a Budshitások és az összes vallás ezenkívül agyatlanság,kivéve a Kereszténység!Ezek a budhistások bálványimádóak...ez az undorító.A Kereszténység az eredeti,ami Istennel kapcsolatos.Inkább olvass a keresztényég után.
Kedves 9-es válaszoló!
--------.---------.---------
"Hogy értsd mire gondolok: Milyen bizonyítást várnál Isten létezésére?
1. Tudományos bizonyítást, ahol kísérleti körülményeket állítasz be, és megismétled többször a kísérletet. (Ilyet nyilván nem lehet adni.)
2. Jogi bizonyításokhoz hasonló bizonyítás, ahol összeveted az eseményeket, és az alapján próbálod feltárni hogy mi is az igazság. (Ez már annál inkább!)
2.-nál hogy milyen eseményekre gondolok? Mondjuk Jézus feltámadása, mert ez indította útjára az egész keresztyénséget.
Adott egy maréknyi ember aki az életével is fizetett azért, hogy azt hirdesse, hogy látták a feltámadt Jézust.
Ez egy nagy összeesküvés lett volna a részükről? (Mivel hasznuk nem származott ebből, csak üldöztetés, majd kivégzés, ezért kétlem.)
Mindenki megőrült volna? Netán tényleg igaz az amit mondanak?
Mindenesetre valami történt akkor az ókori Palesztinában, ami átalakította az egész világtörténelmet..."
-------------.----------.--------
Értem mire gondolsz!
Amennyiben Isten létét, mint HIT kérdést kezeljük, SEMMILYEN bizonyítást nem várok, mivel a HIT tárgy nem bizonyítható. Ha sikerülne bizonyítani, akkor tény lenne a létezése, és nem kellene hinni benne.
Itt ebben a formában le is zárható a vita, hiszen nincs tárgya.
A probléma ott kezdődik, ha valaki a HITE tárgyát (amire nincs bizonyíték), mint valós létezőt aposztrofálja, azaz állításokat tesz róla, melyeknek (evidens), nincs alátámasztása.
Pl. Isten teremtette a világot.
Ez mint hit mindenkinek személyes joga. Bárki szabadon hihet benne. De ha kijelenti, hogy "Isten teremtette a világot!", akkor vagy szükséges ezt a kijelentését tényekkel alátámasztania, amennyiben vannak rá tények, melyeket Ő ismer, és amelyekre alapozza a kijelentését, vagy olyat ÁLLÍT amire nincs fedezete (ami lehet, hogy úgy van -még ez is belefér-, DE lehet, hogy nem). Jogilag ez olyan mintha valaki kijelentené, hogy XY a bűnös, mert ő úgy hiszi (de bizonyítéka nincs rá). Szerinted ennek van bármiféle bizonyító ereje a bíróságon?
Jézus feltámadásával kapcsolatosan (ismét csak) hivatkozok a Sinai kódexre,
( [link] -eredeti lapok fotói+szír szöveg+angol fordítás)
mely a legrégebbi ismert teljes Biblia (benne a 4 evangéliummal), amelyben NINCS BENNE a Jézus feltámadására vonatkozó rész (Márk evangéliumának utolsó része 9-20. vers), és ami ebben megegyezik a kb. hasonló korban (valamivel később készült) Szír Sinai Kódex-szel, melyből szintén hiányzik az említett rész.
Szerinted egy ilyen FONTOS, sőt mondhatni döntő rész hiánya egy eredeti, a készítéshez korban legközelebb álló dokumentumban mire mutat? Csupán véletlen lenne az egyezés a KÉT legrégebben készített teljes szövegű Bibliában?
Véleményem szerint, nehezen magyarázható mással, mint utólagos betoldással, ami viszont erősen megkérdőjelezi annak hitelességét.
Igen történt valami az ókori Palesztinában. Élt egy Jézus nevű ember, aki bizonyos tanokat hirdetett, és akit ezért keresztre feszítettek. A kérdés csak az, hogy valóban Isten fia(?) volt-e?
Erre vonatkozóan, mint látod, a legerősebb érvet -a feltámadást-, maga a Biblia sem támasztja alá.
Az, hogy egyes emberek hitük miatt üldöztetést szenvedtek, vagy meghaltak, csupán az ő hitük mélységét jelzi, magára a hit tárgyára vonatkozóan ebből következtetést levonni elhamarkodott lenne, mivel ezen az alapon -ha ezt tesszük-, el kellene ismerni: Allah bizonyosan létezik, hiszen naponta hallani olyan iszlám hívőkről, akik öngyilkos merényletekben életüket adják érte.
Visszakérdezek: Rájuk gondolva: "Mindenki megőrült volna? Netán tényleg igaz az amit mondanak?" Amiért meghalnak? Allah tényleg létezik?
"Mondjuk Jézus feltámadása, mert ez indította útjára az egész keresztyénséget.
Adott egy maréknyi ember aki az életével is fizetett azért, hogy azt hirdesse, hogy látták a feltámadt Jézust.
Ez egy nagy összeesküvés lett volna a részükről? (Mivel hasznuk nem származott ebből, csak üldöztetés, majd kivégzés, ezért kétlem.)
Mindenki megőrült volna? Netán tényleg igaz az amit mondanak?
Mindenesetre valami történt akkor az ókori Palesztinában, ami átalakította az egész világtörténelmet..."
De ez áll akkor minden vallásra! Ebből a szempontból miért lenen igazabb a keresztény humbug, mint mondjuk a hindu?
Kedves Dr. D!
A feltett kérdésekre csupán egy olyan oldal linkjével válaszoltál (elolvastam), aminek az állításai éppúgy cáfolhatók, mint a te általad leírt szöveg.
Ebbe nem megyek bele, eleget írtam már.
Konkrét érvet ha hozol, arra szívesen válaszolok, addig általánosságban maradjunk annyiban, hogy érdekelne az általam leírtakra miképpen tudsz reflektálni:
6-os és
11-es válasz!
Kedves válaszoló!Bocs,de már összességében válaszoltam az előbbiekben.Viszont ha nagyon érdekel,hogy Isten ténylegesen létezik,akkor inkább Keresztény Pásztorral kellene beszélni,levelezni.
Véleményem:
Miért nem lehet felfogni, hogy Isten nem úgy működik, hogy odaáll eléd, megmutatja magát, és kénytelen vagy hinni benne. Akkor nyered el az ajándékait, ha túl tudsz lépni ezen a baromságon hogy "nekem bizonyíték kell". Ha hiszel benne enélkül, akkor kapod a bizonyítékot. De utána lehet olvasni, vannak tanúbizonyságok - nem a sima "láttamamáriaszobrotsírni" típusú dolgokról beszélni, hanem amikor orvosi papírokkal támasztják alá, hogy a halálra ítélt betegek egyik napról másikra gyógyultak meg, ima hatására. De mindegy, bármit írhatunk ide, nem fogod elhinni.:) Mert neked bizonyíték kell. :)
A valláshoz nem kellenek tárgyak ha valaki tényleg hisz Istenben akkor nincs semmi ilyenre szüksége...vannak akinek tényéeg vannak látomásai..én személy szerint hiszek istenben bár néha
elbizonytalanodom, de ha az ember olvassa a bibiliát egy fajta nyugalom söpri át :)
Isten létezésére van bizonyíték:)
"Egyetlen közös van bennük : isten léte. De akkor meg ugye ott az ateizmus ami meg ezt cáfolja, így itt is megkérdőjeleződik hogy kinek van igaza, és hogy van e isten vagy nincs!"
Az ateizmus nem cáfolja hanem tagadja Isten létét. A vallások sokszínűsége pedig nem arra bizonyíték, hogy nincs Isten, hanem hogy maguk az emberek sokfélék, és sokféleképpen közelítenek Istenhez. Azonban nincs olyan nép a földön, amely ne lenne vallásos, ami azt mutatja, hogy az emberiségnek közös metafizikai élménye az Istennel való közösség.
"Ha azt vesszük hogy az emberek egyre okosabbak, intelligensebbek lesznek és egyre többet tudnak meg a világról, fejlődik a tecknikájuk stb. akkor feltételezhetjük hogy az ateizmus lehet a 'végső' igazság mert ugye régen is volt sok badarság amit hittek az emberek"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!