A busmanok a Mennyországba, vagy a Pokolba kerülnek? Ők és a hasonló természeti népek, mire számíthatnak Istentől, hisz nem is hallottak róla, így nem is hihettek benne!

Sziasztok!

Erre az kérdésre a következő Igéből lehet leginkább következtetni:

"Mert Isten nem személyválogató. Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni. Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt.Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által." (Pál levele a Rómaiakhoz 2,11-16)

Tehát vannak, akik nem hallották Isten törvényeit, vagy az evangéliumot, de úgy cselekszenek, mintha hallották volna. Ez úgy lehetséges, hogy Isten az ember szívébe beírta a törvényt. A szívbe írt törvényt általában elnyomja az emberi gonoszság, de azért a mélyben még meg van.

Az ilyen emberek a saját társadalmukban, környezetükben uralkodó erkölcsi törvényekhez viszonyítva lesznek megítélve, és ha azokat igyekeztek betartani, és vádló gondolataik hatására bűneiket megbánták, akkor sztem Isten kegyelmez nekik.

Ez persze csak azokra vonatkozik, akik nem hallottak a Biblia Istenéről. Akiket elért Isten kijelentése, azok csak kegyelemből, hit által, Jézus elfogadása útján üdvözülhetnek.

A biblia tehát egyértelműen kijelenti az üdvözülés útjait, viszont, hogy mi van ténylegesen az emberek szívében, azt csak Ő tudja, ezért merész kijelentést tenni egyes emberek üdvösségéről. Magának viszont mindenki el tudja dönteni, hiszen a Biblia beszél üdvbizonyosságról.

TEHÁT biztos vagyok benne, hogy a mennyben jó néhány bushman is ott lesz, és nagyon fogják élvezni, hiszen Istent színről-színre megismerni egyáltalán nem lehet unalmas dolog! :)

Üdv: Peti

A keresztény teológia NEM vallja azt, hogy abból, hogy ő az egyedüli igaz vallás, abból az következne, hogy mindenki elkárhozik és csak a keresztények üdvözülhetnek. Mert más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.

De ebből a tételből nem az következik, hogy nyugodjon maradjon csak mindenki abban a hitben, amelybe született. Ellenkezőleg: mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik.

Vagyis - és most jól figyelj - , CSAK az jut pokolba a pogányok közül, aki a saját hibájából maradt kívül az igaz hiten s aki a természetes erkölcstörvény ellen súlyosan vétett és azt soha megfelelően meg nem bánta. Természetes, hogy ez az eset sokkal könnyebben fordul elő a pogányok, mint a keresztények közt s azért kell mindent elkövetnünk, hogy a pogányok is mielőbb mind Krisztus aklába térjenek. Isten mindenkinek üdvét akarja (1 Tim. 2, 4).

A kereszténység szerint az üdvösséghez szükséges az, hogy valaki megkeresztelkedjék, azonban a tulajdonképpeni vízkeresztségnek létezik pótszere, ez esetben az ún vágykeresztség. A vágykeresztség a szeretet aktusából és a bűnök feletti tökéletes megbánásból áll, amely legalább a keresztség utáni rejtett vágyat is magában foglalja. A rejtett azt jelenti, hogy azoknál, akik nem tudnak a keresztelés létezéséről, ennek a vágynak nem kell kifejezetten meglennie. Ezeknél elegendő az őszinte szándék mindannak megtételére, amit Isten tőlük követel. Ezért, ha tudnának a keresztség szükségességéről, meg is tennék azt. A természetfölötti szeretet aktusában még a keresztelés előtt megkaphatja valaki bűnei bocsánatát és a megszentelő kegyelmet, mert a szeretet Isten iránt és a súlyos bűn állapota a lélekben egyszerre nem lehet jelen. Ezek ellentmondanak egymásnak, mivel a halálos bűn elfordít Istentől, míg a szeretet hozzá köt. Ezért mondja Jézus Mária Magdalénáról: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47), és Szent János: „Mindaz, aki szeret, Istentől született.” (1 Jn 4,7)

Az Apostolok Cselekedetei a vágykeresztségről mutat be egy példát a pogány Cornelius százados történetével. Ugyanis ott azt olvassuk, hogy Cornelius igaz ember volt, és ahogy csak tudott híven szolgált Istennek. Mikor Szent Péter róla prédikált, a Szentlélek reá szállott és egész családjára, holott még nem voltak megkeresztelve. (ApCsel 10,44-48) További példa a vágykeresztségre Valentinian római császár esete. Őt 392-ben még megkeresztelése előtt meggyilkolták. Szent Ambrus ennek ellenére egyházi temetésben részesítette, mert meg volt róla győződve, hogy a császár a keresztelés iránti vágya miatt már megkapta Isten kegyelmét.

A vágykeresztség létezése az oka annak is, hogy felnőttek megkeresztelésével várni lehet addig, amíg a keresztelendők jól felkészültek és időt találnak a megfelelő ünnepségre (a klasszikus keresztelő idő a húsvét). A vágykeresztség kisgyerekek számára természetesen nem jöhet szóba, őket ezért kell minél hamarabb megkeresztelni.

De te hivatalos egyházi állásfoglalást kértél, ezért idézem neked a II. vatikáni zsinat határozatát a kérdésről:

"Akik Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát »önhibájukon kívül« nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerHETik az örök üdvösséget. Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül -- iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen. Az emberek azonban gyakran, mert a Gonosz rászedte őket, belevesztek okoskodásukba és Isten igazságát hazugsággal cserélték föl azáltal, hogy inkább szolgáltak a teremtménynek, mint a Teremtőnek (vö. Róm 1,21.25), vagy Isten nélkül élve és meghalva ebben a világban a végső kétségbeesés fenyegeti őket. Ezért Isten dicsőségére és mindannyiuk üdvösségének előmozdítására az Egyház, emlékezve az Úr parancsára: "Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15), gondosan törekszik arra, hogy támogassa a missziókat."

Továbbá:

"...a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik »tudják ugyan«, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne."