Hisztek abban, hogy a szentostyában (katolikusoknál) benne van Jézus Krisztus teste, áldozáskor őt veszik magukhoz a hívők? Ők hisznek ebben?

„Az Apostoli vagy Niceai Hitvallásban szó sincs az Oltáriszentségről.”

Ez két okból is tökéletesen érthető. Először: mert az említett legrégibb hitvallásokban egyáltalán csak nagyon kevés keresztény hitigazság van benne, úgyszólván csak azok, amelyek a Szentháromság s a megtestesülés tanára vonatkoznak, az akkori eretnekségek ellen. Az Oltáriszentséget akkor még senki sem támadta s így mint ezer mást, ezt sem említi külön a Hitvallás. Másodszor: az Oltáriszentség tanát a régi keresztények a "titoktartás fegyelmébe" borították, vagyis kifelé, a gúnyolódó s mindent félremagyarázó pogányok felé egyáltalán nem emlegették; a hitvallások pedig éppen a kifelé való hitismertetés elemeit foglalták össze.

„Van-e annak nyoma, hogy már az első keresztények miséztek s áldoztak?”

De mennyire van! Már Szent Pál az 1. Korinthusi levélben (11, 20-34) kétségtelen bizonyítékát adja annak, hogy a keresztények istentiszteleti összejövetelének lényeges cselekménye az eucharisztikus cselekmény, vagyis a mise és áldozás volt, bár ekkor még nem így hívták, hanem Eucharisztiának.

Ugyanerről tanúskodik a Didaché című őskeresztény irat, amely az első század vége felé készült s amely már az Eucharisztiát mint "áldozati cselekményt" említi, A 2. század közepén Szent Justinus vértanú számol be hitvédelmi iratában a keresztények istentiszteletéről s bár a pogányokra való tekintettel ő is csak burkoltan szól az Eucharisztiáról, mégis félreérthetetlenül utal arra, hogy a keresztények istentiszteletének középpontjában az Eucharisztia s az abban való részesülés áll. Az egész keresztény őskor tele van a mise és áldozás világos nyomaival és bizonyítékaival. Szent Ágoston arra kéri paptársait, imádkozzanak az oltárnál az ő meghalt anyjáért s a szentmise áldozati jellegének egész teológiáját kifejti.

„Luther és Kálvin azért vetették el a misét, mert Jézus a keresztfán bemutatott áldozatával egyszer s mindenkorra megváltotta az emberiséget s így nincs szükség mindig újabb és újabb áldozatra.”

Csakugyan: új áldozatokra nincs szükség. De az egy, golgotai áldozat titokzatos megújítására, elénk állítására szükség van. A mise nem új áldozat, nem független a golgotai áldozattól, hanem azonos vele, az Úr éppen azért rendelte, hogy az ő áldozatának örök, élő emléke legyen. "Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre!"

„Ha a mise nem új áldozat, akkor nincs is szükség rá.”

Igenis van, mert Jézus maga rendelte, hogy amit ő tett, azt cselekedjük az ő emlékezetére. Azt akarta vele, hogy az ő áldozati cselekménye bizonyos értelemben állandóan Isten s a hívők szeme előtt álljon, általa ő maga állandóan újra könyörögjön értünk s közvetlenül hullassa ránk megváltó áldozatának gyümölcseit.

„Hogyan bizonyítható, hogy Jézus csakugyan akarta a misézést?”

Onnan, hogy először ő maga mutatott be az Oltáriszentség szerzése által áldozatot, amikor szent testét s vérét külön színekben és szavakban, tehát mintegy egymástól elválasztva, adta át tanítványainak s testéről azt mondta: "ez az, amely megtöretik", véréről: "amely értetek ontatik". A szentírásmagyarázók nyelvészeti alapon bizonyítják, hogy ezek a szavak jelen időben értendők, ahogy a görög szöveg is egyidejűségre utal, vagyis; nem az az értelmük, hogy "ez az a test, amely majd holnap a keresztfán meg fog töretni", hanem: itt, most, áldozat formában megtöretik. Jézus ott az utolsó vacsora termében megtöretett testét s ott a kehelyben kiontott vérét adta tanítványai elé, ami nyilván az első áldozat, a halál kifejezője. Erre vall a Lukács-féle szöveg is, amely így hangzik: "Ez a kehely az újszövetség az én vérem által, mely értetek kiontatik" (22, 20). Az eredeti görög szöveg szerint itt a "kiontatik" közvetlenül nem is a vérre, hanem a kehelyre vonatkozik, vagy szabatosabban: a kehelyben levő vérre. A kehely azonban a keresztrefeszítésnél egyáltalán nem szerepelt, tehát a "kiontás" is itt, az utolsó vacsorán történik, ahol a kiontott szent Vér a kehelyben van. Vagyis: az utolsó vacsorai esemény valóban áldozati cselekmény volt s így a mise is az, mint annak krisztusi rendelésre való megújítása.

A mise nem más, mint Jézus rendelkezésének tökéletes engedelmességben való teljesítése: a kenyér és bor átváltoztatása Jézus valóságos, megtörött testévé s Jézus valóságos, kiöntött vérévé, vagyis áldozati jellegű jelenlétévé.

„Honnan tudom, hogy Jézus nemcsak az apostolokra értette, hanem a mai papokra is vonatkoztatta ezt a rendelkezést és felhatalmazást?”

Onnan, hogy Jézus általában papságot rendelt (az apostoli hivatal egyszersmind papi hivatal) s ezt ruházta fel a lélek-üdvözítés és egyházvezetés minden szükséges felhatalmazásával. Mivel pedig Jézus nemcsak a maga korabeli emberiséget jött megváltani s országába meghívni, hanem az egész utána következő emberiséget is, azért Egyházát s benne a jellegzetes és lényeges papi felhatalmazásokat is nyilvánvalóan örök érvényűnek szánta. Ő maga kifejezetten úgy beszél az ő országáról, vagyis Egyházáról, mint amely a "világ végezetéig" fennmarad. Természetesen abban a formában, abban az alkotmányban, azokkal a lényeges berendezkedésekkel s intézményekkel együtt, amelyeket ő annak alapjául rendelt.

„A Bibliában szó sincs ilyen örökkétartó áldozatról.”

De bizony van szó róla! Mint már az előbb kifejtettük, az evangéliumok és Szent Pál Korinthusi levele ily értelemben szólnak. De szó van erről az örök eucharisztikus áldozatról már a jövendölésekben is. Malakiás prófétánál azt olvassuk, hogy az Úristen keményen megrója az akkori zsidókat az ő sokszor csak külsőséges, szennyezett lélekkel történt áldozati cselekményeik miatt. Nem kell nekem az ilyen áldozat, folytatja az Úr, majd én jobb áldozatról gondoskodom. Erre ezekkel a csodálatos szavakkal folytatja: "Mert napkelettől napnyugatig nagy (lesz) az én nevem a nemzetek között, és minden helyen áldozni fognak és tiszta (kenyéráldozatot bemutatni az én nevemnek" (1, 11), Megjegyzendő: a zsidóban az "áldozat" szó helyén itt olyan kifejezés áll, amellyel a zsidók csak kenyérszerű ételáldozatot jelöltek. Vagyis: Isten maga kijelenti, hogy a zsidó áldozatok helyett egy tökéletes és tiszta ételáldozatot fog elrendelni, mégpedig az egész világon. Bizonyos, hogy ezek a nagyjelentőségű s a zsidók előtt akkor még teljesen titokzatos szavak csak az oltáriszentséges áldozatra vonatkozhatnak s csak abban teljesedtek be tökéletesen: ez az az egy és tiszta ételáldozat, amelyet napkelettől napnyugatig mindenütt bemutatnak az Úrnak, hogy az ő neve ezáltal a nemzetek között dicsőíttessék.

15:34

Mégis miért kéne kilépnem az egyházból?!Azért mert le merem írni az Egyház hivatalos álláspontját?!Egyébként is,bárányom,ha a papot bántod,Istent bántod!Imádkozni fogok,hogy ne kerüljön ezért pokolra a lelked!

Attila atya

Attila atya egy jó fej. Ne bántsd!

Jézus bevezetett, kiváltott egy több mint ezeréves ünnepet, ünnepi hagyományt (ez önmagában sem volt piskóta).

És még élt amikor ezt elkövette.

Tehát ha szó szerint gondolta volna, vághatott volna a saját húsából pár darabkát és kifolyathatta volna a vérét, amit megkóstoltathatott volna az apostolokkal, majd azt mondhatta volna: Ez az én testem, és én vérem (jééé, és tényleg), de ha már nem leszek, a kényér és a bor, amit felhasználtok ezen alkalommal, jelképezi majd ezt.

De ezt úgy tekintsétek ti is, és a későbbi követők is, hogy az átlényegül az én valós testemmé és véremmé.

Ne má'!

Nem két pofára kell zabálni, meg inni, hanem hinni kell Benne és elfogadni Őt.

Akkor talán(!) megmentésben részesülsz.

Nem vezetek én félre senkit!Senki sem gondolhatja komolyan,hogy embert eszünk!Micsoda horror volna ez!

Gondolkozzunk már józan ésszel!

Attila atya

Mi visz rá egy "hívőt" arra,hogy meghazudtoljon egy papot?!

Még hogy én nem hiszek az Oltáriszentségben!Én kérem rád a Szentlelket,de sűrgősen!Menj el szépen és gyónd meg ezt,mert elkárhozol különben!A szentostya a szeretetlakoma(agapé) része!Ez a lényege!

Attila atya