Jézus Krisztus lenne az Atya Isten aki háromféle módon nyilvánul meg?
Olyasmi ez mint a zene fogalma.
Vegyük azt, hogy egy zenész játszik egy hangszeren. Zene az, ami le van írva a kottában, vagy épp az, ami a zenész fejében megfogalmazódik, maga az akarat: ez az Atya. Ugyanaz a zene az, ami megszólal, terjed a térben, amit meghallasz, ami megvalósul: ez a Fiú. És ez ugyanaz a zene, amit befogadsz, amit felismersz, amit érzel, a zene szellemi tartalma: ez a Szentlélek.
Mind a három teljes valójában ugyanannak a zenének tekinthető, hiánytalanul, de mégsem azonosak. Beethoven V. szimfóniája a kotta, amit Beethoven megírt, a hangullámok, amiket a zenekar játéka létrehoz a kotta alapján, és a mű érzelmi töltete, szellemi tartalma, ami megfogan a hallgatóban. Mindháromra mondhatjuk, hogy Beethoven V. szimfóniája, de egy kotta nem azonos a hanggal, a hang nem azonos az élménnyel, és az élmény nem azonos a kottával.
Nem-nem.
Álljon itt először is egy írás a filozófusok filozófusától: Aquinói Szent Tamástól: [link]
A Szentháromság három különböző személy. De azért mégis egy, mert a lényegük egy. Azért nem azt mondjuk, hogy három isten van, mert az isten fogalma az, hogy isten a lét, s ebben benne foglaltaik egy saját törvényrendszer, létrendszer is. Ha tehát három isten lenne, akkor háromféle ilyen lét- és törvényrendszer létezne, amelyből paradox dolgok következnek, ahogyan arra Szókratész egykoron rámutatott.
De mivel egy Isten van, úgy egyféle törvény létezik, amely a létet meghatározza, irányítja. S ez az istenség a lényege ennek a három Személynek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Mindhárom személy: akarattal, cselekvésmóddal, intelligenciával rendelkeznek, de ebben az esetben nem úgy, mint az angyal, vagy az ember, hanem abszolút értelemben, mert e három Személyben mindezek teljessége van meg, amelyből mi csak részesedünk a Teremtő akarata szerint. (Ezért írjuk a "személy" szót ez esetben nagybetűvel.)
Az Atya az, Aki teremt.
A Fiú az Atya emberi képmása. Emberi - az Atya által teremtett - lélekkel, (amely tökéletes "emberlelki" kivetülése/tükre az Atya Személyének) és testtel.
A Szentlélek pedig a szeretet szelleme. A Szeretet, amely azonos az isteni Törvénnyel, és lényeggel, s annak minden hatalmával. Ő tesz minket képessé (elmerítve önmagában) az isteni Törvénnyel való azonosulásra.
S ez a három egy, mert a lényegük - ami az "Isten" - egy.
Tetszik érteni? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!