A kereszténység és a kommunizmus tényleg testvéreszmék?
Üdv!
Úgy gondolom, hogy a kommunizmus és a kereszténység nem testvéreszmék! Azért nem, mert a kereszténység Isten kinyilatkoztatása, ami örök érvényű, míg a kommunizmus egy földi, perc-éltű tákolmány, ami eleve halva született.
A párba állítás igen helyén való! A kommunizmusnak nem burkolt célja volt az összes vallás eltörlése, legfőképpen a kereszténység! Éppen ezért követték azt a taktikát, hogy a kereszténység sarkallatos fogalmai helyére igyekeztek behelyettesíteni a saját beteges dolgait. Ez a német nemzetiszocialistáknál is megfigyelhető valamilyen szinten. A magyar nemzetiszocializmusnak (hungarizmus) a kereszténység volt az egyik alappillére, legalábbis papíron.
Lényeg a lényeg: a kereszténység, ha kisebb botlásokkal is, de 2000 éve fennáll üldöztetésben, míg a kommunizmus néhány évtizedig bírta csupán, mire külső és belső ellenfelek nélkül magától összeomlott. A mostani liberális rendszer is rég össze fog omlani, amikor kereszténység még mindig lesz.
A kommunizmusra visszatérve: nem hinném, hogy a "nép" boldogítására lett volna kitalálva, az inkább csak a népámítás része volt. Erről a posztkommunista országok sokat mesélhetnének. Nekem inkább úgy tűnik, hogy egy szűk elit lefejezte egyházastul, királyostul, nemestül a tradicionális nemzeteket, hogy népeiket a magántulajdonától és hitétől megfosztva addig soha nem látott (isteni szintre emelt) diktatúrát gyakorolhasson. A PR lehet, hogy valakinek tetszett.
A kereszténység nem ígér boldogulást. Legalábbis földit nem. Épp ellenkezőleg! Földi szenvedés, és halál utáni lehetőség a boldogságra. A kommunizmus földi paradicsomot ígér, míg meg nem halsz.
A keresztény szocializmus is egy ága volt az "eszmének", akik igyekeztek egybedolgozni a szocializmus eszméjét a bibliai tanításokkal. De a bolsevik-féle nem ilyen volt. Ennek ellenére a kereszténység-kommunizmus párhuzam mítosza innen eredhet.
És még egy megjegyzés. Ha nézegeted a munkáspárt oldalát, láthatod, hogy panaszkodnak, hogy a kapitalisták démonizálják őket, kb. olyan szinten, mint a nácikat. NEM véletlen, hogy ezért egyesek a kereszténységgel akarják összemosni őket. Rohadt kommunisták, ugyanolyanok, mint a keresztények...
Érdekes jelenség, hogy a kereszténységet kívülről-belülről ócsárolják, a legváltozatosabb "érvekkel" közben pedig a tévében telejósda megy...
Nyitott szemmel kell járni!
Kustán Magyari Attila: "Attól eltekintve, hogy két teljesen más szintű és célú dologról beszélünk, valóban van némi hasonlóság. Mi sem támasztja ezt alá jobban, mint Bertrand Russell A nyugati filozófia története c. könyvében a következő szöveg: „A múlt és jövő zsidó történetszemlélete olyan, amely bármely korban vonzó lehet az elnyomottak és szerencsétlenek számára. Szt. Ágoston ezt a felfogást a kereszténységre alkalmazta. Marx a szocializmusra. Hogy megértsük Marx pszichológiáját, csak a következő szótárt kell felállítanunk:
Jahve = a dialektikus materializmus
a Messiás = Marx
a kiválasztottak = a proletariátus
az egyház = a kommunista párt
a második eljövetel = a forradalom
a pokol = a kapitalisták bűnhődése
az ezredév = a kommunista világbirodalom”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!