Miért lesz egy ember ateista?

Alapból minden ember ateistának, születik, vagyis istenek nélkül.

De sok emberben erős hajlam van arra, hogy higgyen... bármit, amit csak elér. Na, ők lesznek a hívők. Vagy, ha erre nincs lehetőség, akkor ezotériások, babonások, stb.

Más emberek viszont racionálisak, és tudást keresnek. Na, ők ateisták lesznek... esetleg még akkor is, ha hitre tanítják őket.

Túlkomplikáljátok.

Szerintem egyetlen nagyon egyszerű tengelyen értelmezhető a különbség. Tudom, egyetlen tengelyre kifeszíteni a világ kérdéseit, és ez alapján az egydimenziós koordinátarendszeren értelmezni mindent sokszor elnagyolt állításokhoz vezet, de a kérdésre tényleg nagyon egyszerű válasz adható.

Hogy ki lesz ateista, és ki vallásos (hogy pontosabb legyek, hívő, aki bármilyen hitrendszert elfogad a későbbiekben) az attól függ hogy a személyisége mennyire fogadja el a tekintélyelvűséget.

mert mi a különbség egy ateista és egy bármilyen hívő között?

Az ateista megkérdőjelez. Olykor saját állításait is, és lehet hogy mindig más válaszhoz jut, de a lényeg, hogy nincsen egyetlen állítás se, amit csak azért fogadna el, mert valaki azt mondta. Mindennek utánakérdez, utánajár, érveket és ellenérveket keres és sorakoztat fel, és egy állítást vagy kellően bizonyítottnak talál és elfogadja, vagy cáfoltnak látja és elveti.

Egy hívő ezzel szemben valakinek a tekintélyére támaszkodik. Mert mondjuk az anyja, apja mondta neki hogy van Isten, és ezért hisz Istenben. Közben csak a szülei tekintélyét tiszteli, azáltal hogy átvette az ő hitüket, ami szintén az ő szüleik tekintélyére épülhetett.

Vagy mondjuk az iskolában az erkölcstan tanár tekintélye győzi meg, vagy lehet hogy az egész osztály hívő gyerekekből áll, és az osztály csordaszelleme, a tömeg tekintélye húzza be őt is a hívők táborába.

Az is lehet hogy felnőttként találkozik valakivel, akit nagyra becsül, és annak a személynek a hatására, tanácsára fordul a hithez. A tekintély a tiszteleten, a tisztelet pedig a bizonyos fokú félelmen, és egyben bizalmon nyugszik. Akit/amit tisztelünk, attól egyszerre félünk, és egyszerre biztonságot érzünk felőle. Mert nagyobb nálunk, akármilyen értelemben.

A hívőt a tekintély vezeti, ha egy könyvnek van tekintélye, akkor az fogja vezetni. A hívő nem tesz fel kérdéseket, nem kérdőjelez meg semmit sem, hisz az a tekintéllyel szembeni tiszteletlenség, lázadás.

Ez a nagy különbség a hívők és az ateisták között. Ezt még fűszerezhetik olyan esetek mint hogy valakinek nagyon rossz vagy nagyon jó tapasztalatai vannak egyházi személyekkel, vagy hogy mennyire volt gyermekkorában a vallás mindennapi téma az életében. De a lényeg az, hogy mennyire erős az öntudata, hagyja-e magát elnyomni, és a tekintélyt maga felé rendelni?

Aki gyerekkorában a tekintélyt figyelmen kívül hagyja, az valószínűbb hogy ateista lesz.

Kedves N15!

Nagyon egyetértek a tekintély ilyen irányú beállításával a hit kérdésében, de sokat is tanultam válaszodból, mégpedig úgy, hogy nem gondoltam ezt így eddig végig, de azonnal elfogadtam a magyarázatodat és annyival kiegészíteném, hogy ez viszont ellenkező irányba is hathat.

Valóban lázadó szellemű gyerek voltam, ám kis koromban nagyon tiszteltem apámat is, de főleg a nagyapámat, aki rendkívüli ember volt.

Csendes, halk beszédű, aki ritkán szólt, de az a fajta volt, akit mások is tiszteltek, nem a hatalmáért, mert egyszerű ember volt, hanem amikor a legnagyobb hangzavarban megszólalt, egyszerre mindenki elhallgatott, mert mindig volt veleje a beszédének. Na ő nem hitt Istenekben és szerintem a jellemem alakításában nagy szerepe lehetett, bár messze vagyok tőle, azt el kell ismernem, de ma már nem is bánom, mert megvan a saját karakterem már régen.

Az bizonyára sokat jelent a legtöbb esetben, hogy milyen beállítottságúak azok a személyek, akik imponálnak az embernek, egészen addig, amíg a határozott állásfoglalása ki nem alakul.

Kérdező, te hiszel abban, hogy létezik egy Jormungand nevű kígyó, ami olyan hatalmas, hogy körbeéri a Földet, és ami ha egyszer kijön a Világtengerből, akkor elhozza a világvégét? Vagy Sivában, a 32 karú pusztító istennőben? Nem? Na hát így gondolkodnak az ateisták is, csak éppen minden létező istennel; még a te isteneddel kapcsolatban is.

#14 Valóban érdekes felvetés, anyukám mesélte, hogy az egyik volt osztálytársa a szocializmus idején évtizedekig imádta a kormányt, és magáénak tudta ezt az eszmerendszert (többek közt a szocializmus valláshoz való hozzáállását is) de aztán amikor megdőlt a rendszer, nem kellett neki sok idő, és megtalálta magának a keresztény egyházat. Kellett neki valami, amit feltétel nélkül imádhat.

15 vagyok.

Újra elolvastam, amit írtam és belátom, a tekintélytisztelet nem elég, hanem éppenséggel a lázadó, kritikus gondolkodás lehet éppen a lényeg, hiszen már az ateizmus kialakulása is csak így volt lehetséges, mert régen mindenki vallásos volt és mégis, minden tekintély dacára megjelent a vallástalanság.

#12

És ennek mi köze az ateizmushoz? Csak, mert pl a buddhisták sem hisznek istenben, Buddhában viszint igen.