A hívek miért nem hisznek a lélek létezésében? És akkor a Szentlélek micsoda?
Tényleg nem értem. Egyik barátnőm katolikus. Kicsit kiakadtam egy tanárunkon és dühömben megjegyeztem: "Mennyire lelketlen!" A barátnőm nem kötekedésből, de kijavított, hogy lélek nem létezik. Először azt hittem csak viccel, és úgy érti annak a személynek még lelke sincs, annyira mélyen van. De nem. Kiderült, hogy komolyan gondolja, szerinte nem létezik lélek. Elkezdtünk erről beszélgetni, és utána is ez engem elgondolkodtatott.
A másik. Én tudom mi a Szentlélek. A pogányoknál volt egy férfi principium, egy női principium, és kettejük közös utóda, a gyermekük. Na de a kereszténységben szégyenletes a szex, ezért mindhármat férfi neművé tették és a történetből nem hogy szàműzték a nőiséget, de eredendő bűnösnek kiáltották ki. Végül is ez megy ma is, követik a hagyományt. A papok nőtlenséget fogadnak, ezért molesztálják a kisfiúkat. De a barátnőm szerint én rosszul tudom, a Szentlelket nem lehet megmagyarázni,ett az megfoghatatlan, és olyan, amit én nem értek. Hát nem, mert azt hittem "aki", tehát egy személyt jelöl, most meg kiderül, hogy tárgy.
Valaki aki hozzáértő, kérem elmagyarázná ezeket nekem? Nem kötekedés a célom, csupán szeretném jobban megérteni ezt az ideológiàt. Elfogadom, ha valaki másként vélekedik, csak szeretném megérteni.
" a kereszténységben szégyenletes a szex, ezért mindhármat férfi neművé tették és a történetből nem hogy szàműzték a nőiséget, de eredendő bűnösnek kiáltották ki."
Azért,mert nem lehet még a krumplit gurulva,meg a legyen röptében is,még nem szégyenletes,egyszerűen csak megvan a helye. A nőiségről meg annyit,hogy nő létemre már kezdem kicsit unni,sőt,nekem ég a pofám,hogy már az Istenségbe is be akarunk kerülni,nem sok ez már egy kicsit? Az egyiknek az a baja,hogy nem köszöntik fel nőnapkor,természetesen női elnyomásból,mert mi másból is (megjegyzem,hogy férfiak napja meg egyáltalán nincs is,nemhogy felköszöntenénk őket),a másiknak az a baja,hogy miért nincs női angyal,a harmadik meg már egyből női Istent szeretne,és persze nem ő a feminista,hanem mindenki más hímsoviniszta és el akarja őt nyomni,csak mert nem lehet belőle Istennő. Megint kiemelném,hogy ezt nő létemre mondom és elnézést,ha kicsit nyers lettem volna.
Ez lemaradt...
A katolikus barátnőm azt mondta a lélek ezoterikus dolog, és az ezoterikusok tévúton járnak és csalók. Pénzt kunyerálnak hamis szavakért, amit ők jóslásnak neveznek. Ebben mondjuk van valami. Azok a tv-s ezo műsorok szerintem is pénznyerések, csalások.
Nem tudom mik a téveszmék és rágalmazások a katolikus egyházzal kapcsolatban. Miért nem tudom? Mert eddig nem foglalkoztam velük. A fentebb említett beszélgetésem vezetett oda, hogy elgondolkodjak a vallásról.
Nálunk, otthon amúgy igen rossz véleménnyel vannak a mindezekről. Mondták is feléjük tett kérdéseimre, hogy felesleges válaszolniuk, mert nincs isten, meg hogy az ő idejükben tilos is volt. Mi a suliban meg tanultunk Jézusról, de nem sokat. Szerintem csak azért került említésre, mert benne van a töri könyvben pár bekezdés erejéig. Azt mondta a tanárnőnk, hogy nem létezett, de a hívek szerint igen.
És én meg gondoltam kérdezek a neten. Hát ha itt nem nevetnek ki, hogy miért foglalkozom nem létező dolgokkal. Meg mi van, ha létezik isten és szentlélek? Ilyenrken agyaltam - feleslegesen. De mindegy. Azért utána fogok olvasni, mert már érdekel.
Ez a nőiség kérdése valóban érdekes téma. Az utóbbi két száz évben valóban elszaladt velünk, nőkkel a szekér. Korábban nem szavazhattunk, nem tanulhattunk, nem dolgozhattunk. (Oké, ezt a nők nevében mondom, nem vagyok több száz éves, ebbe ne kössetek bele, kérlek)
Szerintem ennek a nagy feminizmusnak pszichológiai okai vannak. A sok elnyomás után nem az egyenrangúságra vágytak női elődeink, hanem már a férfi elnyomásra. De itt a XX. században szerintem nem már lehet szabad döntésünk, hogy hogyan kezeljük a dolgokat.
Egy ateista oldalon olvastam, hogy eredetileg női principium szerepelt a szent háromságban. Attól még, hogy ezt ekolvastam még nem hiszem el, hogy bármily nemű istenség is élt volna korábban vagy mostanában.
Akkor is érdemes egy picit olvasgatni a témában, mielőtt felteszel egy konkrét kérdést. A kérdéssel még nem is lenne baj, de rengeteg dolgot állítasz benne, aminek nincs sok köze a valósághoz.
Sok kérdésnél találkozok a molesztáló papokkal. Konkrét tapasztalatod neked sincs, de "hallottad a híradóban". Pár napja olvastam, hogy egy apa éveken át fajtalankodott a lányával, még sem gondolom veled ellentétben, hogy minden apa így tesz. De lehetett már hallani ilyet tanárokról is, stb. Gondolom ebből érted a lényeget. Nem mellesleg Jézus is cölibátusban élt, ahogy sok apostol is.
De nem szaporítom tovább a szót, a 8. hozzászóló már adott egy linket, ha azt elolvasod, tudni fogod a választ kérdésedre.
Kedves kérdező.
Nagyon jó, hogy érdekel az Isten Igazsága.
Az Isten hármasság: Atya-Fiú Szentlélek.
Minden élőt Isten lelke=erő éltet. De nem mindegy a milyensége tisztasága a léleknek. Mert vannak tisztább lelkületű emberek, Istenhez közeledők alázatosak. Akik megvallják felismerik bűneiket, és akkor a kegyelem elveszi megváltja a bűnös lelket, és Szentlelket kap cserébe. Ez a kegyelem, mint a Földi világban is, ha valaki megbánást tanusit akkor, akár el is engedhetik a bűntetést, vagy jóval enyhébbet kap.
Az emberi lélek halhatatlansága a katolicizmus egyik alaptanítása. Ha a barátnőd nem hisz a lélekben, akkor nem katolikus.
A tanárok is molesztálják a gyerekeket, lányokat és fiúkat is, pedig nekik nem kell szüzességet fogadniuk.
Kedves Kérdező!
A"lélek"kifejezés körül valóban nagy a katyvasz!
A Biblia,először,a teremtésnél használja:
Mózes 1. könyve, a teremtésrõl 2:7 "És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké."
Itt nyilvánvalóan NEM arról olvashatunk,hogy Isten,az Ő halhatatlan lényéből valami darabkát az emberbe helyezett volna,hanem,egy lényén áthatolt valamit belelehelt az emberbe.
A Biblia,Isten lényét is "léleknek"fogalmazza,s több helyen,csupán lénye egy darabját,mégpedig az emberiség számára elkülönített Szellemiségeként(Szentlélek,vagy másként Szentszellem).
Az isteni Lélek nemisége:
Az Isten,isten,s NEM ember,s így nemiségéről beszélni baromság.
Erről ennyit!
A kereszténység,és a szex:
A Biblia egyértelmű tanítása szerint,a szex testi,és szellemi művelése,az isteni szeretet kifejeződése,s két ember örök szeretetének megnyilvánulása.Az által igyekszik társát testi,és szellemi értelemben boldoggá tenni.
A szex bűnként való megfogalmazása a házasságban,istentelen elképzelés!Felejtsd el!Ez vonatkozik a papi nőtlenségre is,mely csak impotens papoknál elfogadható.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!