Az emberiség 90%-a eretnek?
Ha így gondolkodunk, akkor az emberiség 100%-a, mivel melyik vallás szemszögéből nézzük? :DD
"ezek közül csak egy lehet az igazi" -> ezt honnan tudjuk? Lehet 1 sem :/
Üdv. Miért kellene az igazságot lekorlátozni? Rendkívül degradáló azt feltételezni, hogy a több ezer ismert, és a több tízezer kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert vallások közül van egy, ami mindegyik felett áll. Ha megnézed a történelme, a vallások gyakorlatilag egymásra épülnek, az új vallás kiszakad az előzőből, és az új vallás néhány jegyet megtartva, néhányat átalakítva egy újabb útról, és igazságról beszél.
Onnan lehetne tudni, hogy létezik egy mindenek felett álló vallás, hogy sokkal különb lenne a többitől, például a követői valóban, és szó szerint csodákat hajtanának végre, minden amibe belekezdenek pozitív végkifejlettel rendelkezne, minden téren kimutatkozna a felsőbbrendűség, és a tökéletesség a vallás tantételei, és a hívei viselkedésében is. Ilyen vallás pedig nincsen. Az összes vallásban vannak pozitív, és negatívnak tekinthető faktorok, de egyik sem képes kitűnni a többi közül.
Végső sorban a kontroll vallások szemszögéből vizsgálván, mindenki más eretnek, a keresztény szemszögéből eretnek mindenki aki nem a Biblia Istenét követi, a muzulmán vallás szerint a keresztények, a zsidó vallás követői szerint a megváltó ember lesz, és majd emberként fog békét hozni a földre, de természetesen a Zsidók képviseletében, szerintük tehát a keresztények, és mindenki más téved, a Hinduizmusban kasztrendszer van, ami azt jelenti, hogy mindenki aki nem indiai az a legalacsonyabb kasztba kerül, tehát hitvány, viszont nyitva hagyják a kaput a több ezer isten beavatkozásának, miközben a hitük végső soron monoteista, hiszen egyetlen univerzális Isten végrehajtóiként tartják számon a kisebb isteneket, szóval a Hinduizmus szerint is más fajta a mindenek felett álló Isten, és tévelygőnek tekintik a többi vallás híveit, tehát lehetne ezt még reggel, és aztán estig folytatni.
Miért kellene az igazságot lekorlátozni?
Mert igazság csak egy van. Nem lehet két, egymásnak ellentmondó dolog egyszerre igaz. Nem lehet Jézus egyszerre csak ember vagy istenember egyszerre, nem lehet egyszerre igaz, hogy egy életünk van és hogy lélekvándorlás van, és végtelen számú életünk van.
Hívhatod eretneknek is, de hívhatod missziós területnek is, ha úgy tetszik. :)) Nézőpont kérdése.
Egyébként, mikor megszületett a kereszténység, akkor ez a százalék még nagyobb volt, mivel arányaiban kevés keresztény volt, de Jézus mégis azt mondta nekik, hogy tegyék tanítványává a népeket.
Jóval több.
8000 vallás van, nem néhány 100.
Mondjuk eretneknek csak azt nevezik, aki eredetileg egy adott vallást követett, de aztán eltért - viszont ma pl. a keresztények legalább 90%-a eretnek, mivel átértelmezi a keresztény tanokat.
Laár Andrástól:
"Ha egyszer minden istenhívő vallás végső igazságként az "Egyisten" fogalmát tételezi,(keresztény,zsidó,iszlám,de végső soron a hindu is)akkor nem logikus-e azt gondolnunk,hogy mindegyik ugyanarra az "egy"-re gondol?
Miért tételezne fel egy Egyisten-hívő vallás egy másik Istent,az egy mellé,ha ha egyszer ő maga abban hisz,hogy az Isten:Egy?
Önmaga hitét cáfolná azzal,ha azt állítaná,hogy a másik vallás egy Másik Istenben hisz! Honnan kerülne elő hirtelen egy Másik Isten,ha valójában csak Egy van?"
"Ha egyszer minden istenhívő vallás"
Csak szólok, hogy az általad ismert 4-5 valláson kívül van még kb. 7995 - és jó részük NEM egyistenhívő!
Minden vallás téved!
Jézus NEM alapított vallást!Ő egyházat(eklézsiát)alapított.
Minden vallás hamis,hisz bitorolja Isten Lelke szerepét(Aki el szeretne vezetni minden egyént minden igazságra),amikor megszabja,hogy miként kell hinnie a tagjainak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!