Van olyan hívő, akinek a hite által vissza nőtt valamelyik testrésze?
Jézus meggyógyított születésétől fogva vak embert, egyszerre 10 leprást, halottakat támasztott, majd feltámadt.
Teljesen kizárt, hogy ezek placebó hatás eredményei lennének!
Jn 9,1-40
32 Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. 33Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.
Lk 17,11-19
12 szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, 13és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! 14Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak.
Feltámasztotta: LK7,11-15 naini ifjút, LK8,49-56 Jairus leányát, JN11,1-39 Lázárt a sírból.
Amennyiben ezek igazak, úgy minden kétséget kizáróan bizonyítják Isten létezését, mivel ember a puszta szavával képtelen a véghezvitelére.
Ákos13 nevű felhasználó válasza:
Nincsen.
Jól írtad : AMENNYIBEN !!!
A Jézus életéről szóló beszámolók ( a négy evangélium) lejegyzése Jézus halálát követő 100-200 évvel későbbre datálható, azaz minimum 3 de akár 5-6 generáció alatt, szóhagyomány útján terjedő meglehetősen sok momentumra kiterjedő szövegről van szó. Az evangéliumokban leírt történetek éppen ezért ellenőrizhetetlenek és tárgyi bizonyítékok sem támasztják alá őket. (A középkorban gyártott hamisítványok -pl. torinói lepel- csak aláássák a hitelét.) Nem azt állítom persze, hogy Jézus nem létezett, erre vonatkozó független írásos bizonyítékok fellelhetők, így a személy létezését elfogadom, hanem azt állítom, hogy a neki tulajdonított cselekedetek, csodák éppúgy lehettek a teremtő fantázia termékei (igazolás gyártás isteni mivoltára) mint akár valóságos események. De mivel ezeknek a csodáknak nincs hiteles bizonyítéka, bizonyosságként beállítani őket szerintem nem helyénvaló.
23.hsz-hez:
„A Jézus életéről szóló beszámolók ( a négy evangélium) lejegyzése Jézus halálát követő 100-200 évvel későbbre datálható, azaz minimum 3 de akár 5-6 generáció alatt..”
->Az evangéliumok korai keletkezése mellett szólnak:
-papiruszok: p52 isz.125 körüli időpontra datálják (töredék Jn evangéliumából), ~isz.150-re a p90 és p104-et, 2.sz-ira a p46 p64 p66 p67 p75 p77 p103.
-eretnekek Szentírásként használják már az első század első felében, ill a saját kánonjukban van amelyik szerepel. Basilides (~120), Marcion (~145), Valentinus.
-korai írók idézik, utalnak rájuk: R Kelemen (~96), Didache (50-150), A Ignác (~110v115), Polikárp (~110v115), Aristides (~125), Papias (~130),Justinos, Tatianos (170), Ireneus (180)….
-Muratori töredék, „kánon” (~150-170).
-kereszténységet támadó Kelszosz (2.sz. közepe) filozófus is beszél ezekről.
-belső, külső bizonyítékok.(Régészet igazolja. Amennyiben nem szemtanú (vagy szt alapján) írnának, az könnyen tetten érhető lenne, mint például a „Barnabás evangélium”-nál is.)
János apostol halála a 2.sz elején lehetett.
Itt bővebben leírtam a 12-13.hsz-ekben:
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Azért is írtam, hogy ’amennyiben’, mert szerintem azt érdemes vizsgálni.
12-es válasz, ami kérdező kommentje:
"Még egyszer leírom, mert látom, hogy a hívők valamiért nem igazán tudják értelmezni a mondatokat."
Én megrögzött ateista vagyok, de ezzel a mondatoddal elvágtad magad nálam. Semmit sem rühellek jobban, mint amikor a másik pocskondiázásával "érvel" valaki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!