Mi bajuk van a vallásosoknak az ateistákkal?
Nekem személy szerint semmi. Elfogadom őket, ha ők is engem.
Ezzel szerintem sok vallásos van így, persze nagyhangú fanatikusok mindig akadnak.
Úgy gondolom, leginkább az álszent vallásos emberek szeretik szidni a többi embert, és hangoztatni tökéletességüket. Talán meg vannak róla győződve, hogy az ő vallásuk az igaz és szent, és aki nem hisz Istenben, meg sem érdemli, hogy rá nézzenek.
De még egyszer mondom, nekem semmi bajom az ateistákkal, amennyiben normálisan viselkednek velem. Meg úgy alapból bármilyen vallású emberrel...
Valamiért szeretnek a szabadságról és boldogságról hadoválni, mégse hagynak senkit békén(persze mindenben vannak kivételek, de sajnos nem nagy városban is minimum hetente vannak "fanatikusok")
Lehet nevelés, magas ego(ők szerintük többre valóak, mint az ovis az új cipőjével), pénz(sok egyházban fizetni kell, évente havonta stb...), irányítás(ez régebben volt fontos, most már nem olyan durva, de még mindig iszonyat erős(pl. öngyilkos robbantók)).
Nekem semmi, én elfogadom a világnézetüket, ők is fogadják el az enyémet. Sokszor azt tapasztalom (főleg ezen az oldalon), hogy sok ateista itt utálkozik, lenézi a hívőket, gyakran nagyon durva hangnemben oltogatnak minket,hívőket, hogy mekkora baromságokban hiszünk, mese az egész, fogjuk fel, ilyenek. De néha nagyon durva stílusban. Azok a "vallásos emberek", akik gyűlölködnek itt, csak álvallásosak, ahogy az első is mondta. Azt szeretik hangoztatni, hogy ők mennyire tökéletesek, csak ők jutnak be Isten országába. Gyakran jt-knél vettem észre ezt, sajnos. Én nem értem, mért nem lehet békében megélni egymás mellett, elfogadva a másik ember világnézetét, gondolkodásmódját.
Egy katolikus lány
A kérdés akár így is helyét állná:
Mi bajuk az ateistáknak a vallásosakkal?
Na látod.
A válasz: sok a hülye ember Nem kell ahhoz se kereszténynek,se ateistának se bárminek lenned.
Nekem semmi bajom nincs az ateistákkal.
Én vallásos zsidó vagyok és az én irányzatomnál vannak teisták,ateisták,agnosztikusok és ignosztikusok is.
Nálunk nem a hiten van a hangsúly ,hanem az identitásunkon,kultúránkon és a jövőnk építésén.
Ennyi.
# 6/6 Időpont ma 21:38
Na igen, de a zsidóság egy elég komplikált dolog pld. a kereszténység bármely ágához képest. Mert ugye ki a zsidó: aki annak születik, aki annak vallja magát, akik a zsidók annak tartanak, vagy aki követi zsidó vallást ( - és annak is melyik ágát?)?
Ahogy Te is írod: a zsidóság vallás is, identitás is, hagyomány is, kultúra is.
Ne értsd félre, nem provokálni akarlak!
Tényleg kíváncsi vagyok, hogy egy zsidó mit gondol erről.
Kérdező:
Semmivel sincs több vallásosnak gondja az ateistákkal, mint fordítva.
Akinek meg gondja van a másik csoporttal, annak feltehetően azért, mert önmagában ( a hitében - a nem hit is hit)bizonytalan, és a saját hitét akarja megerősíteni az övétől eltérő álláspont támadásával.
Picit olyan ez mint a látens homoszexualitás: azok támadják a legagresszívabban a melegeket, akik így akarják bizonyítani a saját heteroszexualitásukat, mert folyamatosan szükségük van az önmaguk előtti bizonyításra.
6-os vagyok:
#7:
Semmi gond ,nem veszem provokálásnak. És remélem a kérdező sem veszi off-nak azt ,hogy gyorsan válaszolók erre.
Nos, az irányzatom (humanisztikus) álláspontja szerint az zsidó aki elfogadja a zsidó történelmet,múltat,identitást,kultúrát és a jövőt, a jövő építését magára vállalja ,illetve tart két "tradicionális-szekuláris" ünnepet (ez a hanuka és a purim ,bár ezt nem vesszük annyira figyelembe). Ez zsidó ősökkel nem rendelkező személyeknél igaz ,nehezebben megy.
De ugyanakkor a közismert "standard" ortodox/neológ álláspont szerint az zsidó ,akit 1.) zsidó anya szült 2.) betért.
Az ,hogy melyik irányzathoz az teljesen relatív ,mivel a háláchá (zsidó vallási jog) nem említ meg egyetlen egy irányzatot se.
Ugyanakkor pl. a kevésbé ismert amerikai reform zsidó álláspont az egyik "legkeményebb" ,mert ők csak azt fogadják el ,akinek mind a két szülője zsidó ,vagy felnőtt korába is tartja a vallását ,vagy betért. Még azt se fogadják el ,aki anyai ágon zsidó ,de nem-vallásos.
Persze itt jön egy jogos kérdés is.
Egy olyan zsidó is lehet hagyományőrző ,aki nem hisz I-tenbe?
Igen ,lehet. Ahogy a nem rég 90. életévét betöltő Yaakov Malkin (izraeli író ,aki szintúgy a humanisztikus irányzathoz tartozik és a Tel Aviv-i egyetem professor emeritusa) mondja ,hogy pluralizmus van a zsidóságba. Vallási és kulturális.
Azaz vannak olyan zsidók ,akik mind származásilag ,mind hitet tekintve zsidók. Azonban vannak olyan zsidók akik nem hisznek I-tenbe ,vagy épp másba hisznek ,ettől feltétlen a zsidóság nagy szerepet játszik az életükbe. Vagy pont vannak olyan emberek ,akik ugyan nem-zsidó származásúak ,de az ortodox judaizmussal szimpatizálnak ,meg magával a zsidó monoteizmussal.
Szóval az irányzatomnál nem a hiten van a hangsúly ,hanem az identitásunkon és a kultúránkon. Amit közösen építünk ,legyen szó akár teista ,vagy agnosztikus emberről. Ami az I-ten képünket meghatározza az a deista gondolkodás -vallási humanista lévén- ,de egyébként mindenki döntse el magának ,vagy sem.
Tömören szerintem minden leírtam ,de ha valamit elfelejtettem szerintem úgy is leírom.
Ui.:
Remélem nem offoltam ,ha mégis akkor elnézést a kellemetlenségért.
# 8/8 Időpont ma 04:58
Köszi!
Csak egy kérdés: miért írod az "Isten"-t következetessen "I-ten"-nek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!