A reformátusokat mi hajtja arra, hogy jók legyenek, amikor az eleve elrendelésben hisznek?

elvben:

hálából, és mivel ez illik egy keresztényhez

gyakorlatban: nem hisznek benne... de tényleg nem, 100 reformátust megkérdezel, kb tudni sem fogja mi az, 100 lelkészt megkérdezel, tudják de 2 aki hisz is benne

Kis félreértések vannak a református hittételek tekintetében.

1. Azt állítod, hogy a reformátusok szerint senki nem nyerhet feloldozást a hite és a tettei alapján.

Nos valójában a tettei alapján nem nyerhet feloldozást senki, ami azt jelenti, hogy senki nem tudja megváltani magát. Az üdvözülés nem mérlegelés kérdése, hogy majd a halál után Isten megnézi, mennyi jót cselekedtünk, és ha az több/sokkal több/többszöröse az elkövetett rossz cselekedeteknek, akkor üdvözülünk. Ez annyit jelent: hogy teológiai szempontból nem tudunk kompenzálni. Ha tudnánk, akkor nem lenne szükség Megváltásra, mivel akkor nem lett volna szükség új szövetségre Istennel: ha az ember tudná kompenzálni a bűnös természetét, akkor mindenki aki betartja a Tízparancsolatot, és aszerint él, és ezzel szemben kevés rossz cselekedetet követett el, az üdvözül. Erre azt mondják a reformátusok, hogy ennek semmi szerepe nincs. Ami azt illeti, egy tömeggyilkos is a Mennybe juthat, ha felméri bűnös természetét, hátatfordít a bűneinek, és elfogadja és szereti Jézust. Így tett a lator is, aki a keresztfán szerzett bebocsátást. Egy ateista nem fog a Mennybe kerülni, ha csak végignem járja ugyanezeket a stációkat, mint a lator a keresztfán. ;-) Olyan tehát nincs, hogy Isten azt mondaná, hogy XYZ már pedig üdvözülni fog, mégha ateista is, mert én azt mondtam,és predesztináció van! Ha Isten azt akarja, hogy egy ateista üdvözüljön, akkor addig fogja kapni az ateista az ezirányú üzeneteket, míg végül meg fog térni. Más módja a Megváltásnak nincs.

Ami a hitet illeti: a hit amolyan előfeltétel, de önmagában kevés. Hiába hisz valaki Istenben, vagy hiszi, hogy Jézus Krisztus a Megváltó, ha ez nem párosul Isten rendelésének elfogadással és azzal a szándékkal és elhatározással, hogy az ember hátat fordítson a bűnnek Jézus Krisztus segedelmével, akkor a hit csak egy meddő körülmény lesz, ami nem fogja segíteni az üdvözülést.

Isten nem tesz magasról az emberek cselekedeteire. Örömét leli jóban, és elutasítja a rosszat, együtt örül az igazsággal, és elutasítja a hamisságot. De tisztában van az ember romlott természetével, és tudja, hogy az ember rosszra hajlik, még azok is, akik megtértek, elkövetnek bűnöket.

A Megváltás, és így a Menny feltétele nem az, hogy ellent tudunk-e állni a rossznak: ugyanis teljesen nem tudunk. Még egy nagyon tiszta életet élő hívő sem tud mindennek ellenállni, ha más nem akkor időnként érez gyűlöletet, vagy nem tud mindent megbocsátani másoknak stb-stb. Ezt nem azért cselekedjük, mert úgy is el van döntve, hová kerülünk, hanem azért mert mindannyian meg vagyunk rontva, és ez elől nem tudunk menekülni. Egy "menekvésünk" van: Jézus Krisztus. Azáltal, hogy elfogadjuk Megváltónknak, Krisztusnak, azt mondjuk, hogy ha az ő kezébe ajánljuk a lelkünket/sorsunkat, elfogadjuk az ő Fennhatóságát, azt mondjuk, hogy ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem úgy legyen, ahogy TE akarod, ezzel válunk igaz de botladozó követőivé. Ha rálépünk az útra, akkor elkezdünk változni, és ahogy Isten Szent Lelke vesz át az irányítást felettünk, úgy egyre többet tudunk ösztönösen, minden különsebb akarat nélkül (illetve Isten akaratából) jót cselekedni és egyre kevesebb rosszat foguk tenni.

# Flogeir

"Kis félreértések vannak a református hittételek tekintetében."

Az lehet. Mert amit leírtál, azt akár egy random kisorsolt katolikus vagy ortodox teológus-hallgató is elmondaná. Pedig a reformátusok ezzel szakítottak olyan látványosan anno.

Persze aztán lehet, hogy az elmúlt századokban azóta szép lassan stikában visszakormányozták a teológiai hajójukat az eredeti kikötőbe :)

Csak akkor meg mire volt jó ez az egész :(

Azt a katolikusoknak kell tudni, mi a bajuk velünk reformátusokkal. Mosolyogtató, hogy miközben Ferenc pápa megbékélésre szólít fel az "Ábrahám Istenében" hívő muszlimokkal, addig mai napig fellángol a vita, mi keresni valója a luteránusoknak és a reformátusoknak a tisztességes keresztények között.

Miközben ugyanazt az Apostoli hitvalást valljuk, csak mi az egyetemes anyaszentegyházhoz nem csapjuk hozzá a római katolikus jelzőt. Ez a mi nagy bűnünk, Mea culpa, mea maxima culpa.

Egyébiránt a református hittételeket megtalálod a heidelbergi káté formájában ékes magyar nyelven:

[link]

Ezek a hittételek 1563-tól állnak fenn, tulajdonképpen változatlanul, csak a nyelvezetet modernizálják.

Ellenőrizheted belőle, hogy vajon mi az, amiben mi mást állítunk, mint a katolikusok, vagy az ortodoxok.

(Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az eleve elrendelés fogalmát pedig Ágoston vezette be a teológiába, akit ti Szentnek neveztek.)

# Flogeir

Ha ez a "ti" a katolikusokra vonatkozik, akkor melléfogtál, nem vagyok az. :)

Valamelyet ismerem a református tanokat (is), azért mondom, hogy amit te kifejtettél, az nem az.

Valaki meg is jegyezte fentebb, hogy a református hívek sem ismerik ezeket a tanokat, a lelkészeik ugyan ismerik, viszont ők sem fogadják el. :)))

Ágoston megérne egy misét, hogy stílszerű legyek, de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy ez teológia-történetileg hogy is volt.

Ágoston valóban bevezette az eleve elrendelés fogalmát, mondott amit mondott, csak éppen hosszú ideig senki nem foglalkozott vele.

Aztán később a nyugati egyház elővette ezt a fogalmat, és végül ez lett a nyugat-keleti egyházszakadás (egyik) teológiai oka.

Aztán a katolikus egyház nem csak elővette, de tovább is gondolta, majd pedig elővették a protestánsok is, és egy másik irányban gondolták tovább. Az ortodoxok meg továbbra sem fogadják el, sem ez az eredeti ágostoni tanítást, sem a továbbgondolt katolikus és protestáns variánsokat.

Ágostonnal kapcsolatban teljesen igazad van, hogy az ő tanai valóban teológiai problémaként jelentkeznek. (Mármint felekezetközi viszonylatban.)

DE! Te a fentebbi hosszú kifejtésedben TELJESEN KIKERÜLTED ezt a kérdést!

Semmi olyant nem mondtál az eleve elrendelés fogalmáról, ami tipikusan református lenne. Sőt, igazából még elő sem hoztad a fogalmat, hiszen amit leírtál, az ortodox részről is elfogadható lenne, pedig ők határozottan tagadják az eleve elrendelést. :)

Tulajdonképpen most te szolgáltattad rá az élő példát, amit fentebb írtak, és én is idéztem, hogy maguk a reformátusok sem a református tanítás szerint értelmezik a hittételeiket :)))

Református teológiát tanultam, reformátusként konfirmáltam.

Kitérhetünk arra, hogy Kálvin mit gondolt és értette eleve elrendelés alatt, de azért nincs értelme, mert a reformátusok NEM KÁLVIN TEOLÓGIAI NÉZETEIBŐL KONFIRMÁLNAK.

A hittételeinket, amiből konfirmálunk a heidelbergi káté tartalmazza. A heidelbergi kátéban is meg vannak az eleve elrendelés nézetei. Aki veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, az megtalálja és tudja értelezni és/vagy célirányos kérdéseket feltenni, ha nem érti, mit értettek alatta Zacharias Ursinus és Caspar Olevianus. Aki nem veszi a fáradtságot, az viszont nem tudom, hogy milyen alapon veszi az elbizakodottságot, hogy számon kérjen egy reformátust hallomásokra hivatkozva.

Én azt gondolom, hogy válaszoltam a kérdésre, ha figyelmesen és nem kötekedően olvasol, pláne, ha még veszed a fáradtságot, és áttanulmányozod a kátét is.

Ha még sem így érzed, akkor igyekszem nagyon világosan és érthetően megfogalmazni a válaszomat a kérdésre.

Reformátusként valóban nem félünk a Pokoltól. Azért nem félünk a Pokoltól, mert abban hiszünk, hogy a sorsunk az Atya kezében van. Az Atya kezében, aki valahogy rávezetett minket arra az útra, hogy megismerkedjünk az Evangéliumokkal, megértsük annak üzenetét, és tiszta szívből és teljes elhatározással Jézus Krisztus követőjévé legyünk. Ennek megfelelően jót sem azért cselekszünk, hogy elkerüljük a Poklot. Ahogy átengedjük a gyeplőt az Atyának és Jézusnak, úgy válik életünk egyre természetesebb részévé, hogy jót cselekdjünk, és Isten segedelmével úgy kezdünk egyre inkább és megbízhatóbban ellenállni a rossznak. Az elve elrendelés, ha úgy tetszik, ebben úgy működik, hogy ha Isten érdemesnek talált minket arra, hogy ezeket az elhatározásokat meghozzuk, magunkat neki ajánljuk, akkor ebből egészen bizonyosan következik, hogy minket nem szán kárhozatra, hanem ahogy a káté 1. pontjának egy része írja : "Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia."

Az eleve elrendelésnek ahogy már Ágoston kapcsán utaltam rá, vannak gyökerei a katolikus teológiában is, mint ahogy Luther Martonnál is.

Ami pedig azt a részét illeti az első válaszomra feltett kötekedésnek: a protestáns irányzatok létrejöttének(luteránus, kálvinista/református) alapvetően történelmi okai vannak, és alapvetően a katolikus egyház működéséhez kapcsolódott, nem ahhoz, hogy mit gondolunk Jézus Krisztusról, vagy az üdvözülésről.

A katolikus egyház évszázadokon keresztül latinul tartotta a miséket, nem foglalkozott a Biblia lefordításával a nemzetek nyelvére, míg általános gyakorlat volt, hogy a "szentségeket" pénzért szolgáltatták ki szerte Európában, és ha ez nem lett volna elég, sokszor összefónodott az egyház a politikával, és politikai és nem hitéleti kérdés volt, hogy például kit átkoztak ki. Sok egyéb mellett ezek vezettek ahhoz, hogy a protestáns mozgalmak kialakultak, és végül önálló egyházak jöttek létre. Ez nem volt hiábavaló, mert pár évszazad alatt hozzásegített a katolikus egyház megújulásához is, ami egész biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus hívek is akár hiánytalanul üdvözüljenek, ami attól tartok nem volt elmondható arról az időszakról, amikor a templomba járó egyszerű írást nem ismerő, pláne latinul sem tudó embereknek túlnyomó részének fogalma nem volt, mit hallanak, és miről szól Jézus tanítása, csak azért jártak templomba és vették magukhoz a szentségeket (ha meg tudták fizetni), mert egyébként büntetést kaptak és kiközösítették őket.