Mi van akkor ha nem akarom megcsókolni az Ikont?

De hogy meg pontosabb legyek. Az a balvanyimadas, amikor emberek ugy gondoljak, hogy Istenhez lehet kozeledni targyakon keresztul, es a targyak segitseget, kegyelmet kozvetitenek az Istennel valo kapcsolatteremtesben. Itt egy egyszeru meghatarozas:

"Bálványimádás (2Móz 20:4–6) . Bármilyen kép,

szobor, dombormű, szimbólum vagy más anyagi

tárgy előtt való vallási célú leborulás, letérdelés,

ahhoz vagy annak segítségével történő

imádkozás, vagy annak szolgálata (feldíszítése,

virág vitele eléje stb.)."

Forras: ujexodus.hu

@ Régen sem a szobrot imádták hanem akit ábrázol.

Az ószövetségi időkben azt gondolták, hogy az istenség beleköltözik a szoborba, beletestesülve birtokba veszi. Tehát igen, a szobor valahogy maga az istenség, az istenség egyik látható megjelenési módja. A Biblia szerint például így gondolkodtak akkor:

"Az én bálványom vitte ezeket végbe, az én faragott képem és bálványszobrom határozott így." (Iz 48,5)

Ha jól tudom a hinduknál és a krisnásoknál nagyjából ma is ugyanígy gondolkodnak. Az istenségeknek sok teste lehet, lehet emberi teste, állat teste, szobor teste, stb. teste.

Továbbá az akkori emberek valóban azt gondolták, hogy az istenségük tényleg olyan alakú, mint amilyennek kifaragták, tehát bika, kígyó, ember stb. alakú.

A bálvány istenített nem isten, képek és teremtmények istenítése.

@ "Bálványimádás (2Móz 20:4–6) . Bármilyen kép,

szobor, dombormű, szimbólum vagy más anyagi

tárgy előtt való vallási célú leborulás, letérdelés,

ahhoz vagy annak segítségével történő

imádkozás, vagy annak szolgálata (feldíszítése,

virág vitele eléje stb.)."

Forras: ujexodus.hu

Miért nem írod inkább azt, hogy a bálványimádás az, amit Németh Sándor a nagy eszével annak tart.

Ha egy holokauszt szobor emlékműhöz viszek virágot az nem bálványimádás, de ha a keresztre feszített Krisztus szoborhoz az igen. Ha macimat puszilom meg vagy az unokám fényképét az nem bálványimádás, de ha egy Krisztus ikont az igen. Értem. Kitűnő definíció.

Ott van például a frigyláda. A frigyláda egy "anyagi tárgy" volt, amelyen mellesleg szobrok voltak, s ez a tárgy Isten jelenlétét hordozta. Ezért természetesen leborultak előtte, Mózes ott imádkozott és találkozott az Úrral. Az Úr ládája különleges vallási tiszteletben részesült, még hozzá érni is tilos volt. Dávid nagy pompával és ünnepséggel hozatta Jeruzsálembe, áldozatot mutatott be előtte miközben teljes erejével táncolt. Továbbá akart neki építeni egy házat, mert igazságtalannak érezte, hogy ő cédruspalotában lakik a láda pedig csak egy sátorban.

A láda természetesen nem volt Isten, hanem csak Isten jelenlétének eszköze. Nem a ládát imádták, hanem az Istent akinek a jelenlétét a láda jelképezte. A láda előtti leborulás, áldozat, és tánc nem a ládának szólt, hanem az Istennek, akit a láda jelképezett.

Holokauszt szoborhoz kegyeleti celbol visznek viragot, ha a macidat vagy az unokadat puszilod meg, azt szeretetbol teszed.

De ott van a szovegben, hogy ha egy targy ele vallasi celbol teszel viragot, az balvanyimadas, ha egy ikont vallasi celbol puszilgatsz, az balvanyimadas. Vallasi cel alatt azt ertik, hogy olyanokat tulajdonitanak a targyaknak, hogy megkonnyitik az Istennel valo kozosseget. Pl. a targy segitsegevel kozelebb erzik magukhoz Istent. Ez balvanyimadas, mert kegyelemkozvetito erot tulajdonitanak neki. Ebbol meg kell terni.

A frigylada pedig egy mennyei mintara keszult eszkoz volt, melyet Isten parancsolt elkesziteni, es amelyen VALOBAN ott volt Isten jelenlete, vagyis kozvetitette Isten kegyelmet. Akarcsak a Jeruzsalemi Templom. Ellentetben az emberek altal kigondolt es vallasi celbol keszitett muveszi alkotasokkal, melyet nem parancsolt senkinek sem Isten, ezert csak a haragjat valtja ki. Ezekbol meg kell terni. Ismet mondom: meg kell ter... xd

Inkviziciós detektív-nek

Értem, most már akkor tényleg minden világos, nincs más hátra, hogy valóban megtérjek gonosz bálványimádást támogató gondolkodásomból.

Ha valaki a maciját vagy az unokája fényképét csókolja azt szeretetből teszi, de ha Krisztus ikonját csókolja azt nem teheti szeretetből hanem csak vallási célból, így akar Krisztusból, s főleg az ikonjából plusz kegyelmeket kicsikarni.

Ha valaki a holokauszt emlékműhöz visz virágot azt kegyeleti okból teszi, így akar emlékezni az ártatlanul lemészárolt emberekre, de ha egy feszülethez viszi, az már vallási cél, mert nem a megváltó keresztáldozatára szeretne ilyen módon emlékezni, hanem mert virágokkal akarja Krisztust, s főleg a faragott képét megvesztegetni.

Isten utálja a bálványimádást, ezért tilos szobrokat és tárgyakat vallási célra használni és vallási tiszteletben részesíteni. Ez alól szabály alól csak az a kivétel amikor mégis akar. Tehát egy láda előtt szabad táncolni, mert Isten tényleg ott van ahol a láda, de egy Krisztus kép előtt már semmiképp sem szabad imádkozni, mert Krisztus nem lehet ott ahol a saját képmása van csak mindenhol máshol.

Isten kivételes esetben adhat gyógyulást mondjuk egy rézkígyó szobor által, de aki egy feszületre mer nézni, miközben Krisztustól várja a gyógyulást az csak betegebb lesz, mert az bizony bálványimádás.

Isten adhat bűnökből való tisztulást mondjuk víz használatával, vagy gyógyulást olaj használata által, de hát ugye ezek nem szobrok csak anyagok, különben is ezeket Krisztus rendelte, tehát a kivételek közé tartoznak.

Szintén a kivételek közé tartozik Pál apostol ruhái, amiket a hívők azért terítettek magukra, hogy meggyógyuljanak. Valakinek a ruhája az egészen más, mint a fényképe, ikonja vagy a szobra. A ruha pusztán csak Pál apostolt jelképezte, de a kép nem ezt teszi hanem az szükségszerűen imádat tárgyát képző bálvány.

Szerintem Mózes 2. könyve 20:4-5 elég világosan szól arról, mi Isten parancsa a képmások imádatáról és tiszteletéről. Jézus beszélt arról, hogy imádkozzunk és mit tegyünk, mit célszerű tennünk, ha őszintén akarunk az Úrhoz fordulni. Máté 6:5-6 És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák õket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsõ szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

Azaz A TE ATYÁDHOZ, AKI TITKON VAN, azaz nem látható, nem fogható, de ott van, A KI TITKON NÉZ.

Akik tárgyiasult formában imádják a Mi Urunkat, alapvetően arról hajlamosak megfeledkezni, hogy az Úr mindig velünk van, mindig lát, mindig megtart és támogat. Nem akkor kell buzgólkodni a hitben, amikor látunk egy faragott szobrot, egy festett képmást, amikor feszületet vagy rózsafűzért veszünk a kezünkbe.

Természetesen akik ilyen "segédeszközöket" használnak, attól még nem lesznek sem sátán sem bálványimádók, csak hajlamosabbak arra, hogy úgy gondolják, hogy az Istennel való kapcsolatuk ezeknek a tárgyaknak a "közelében" vagy használata által mélyülne el. Isten ennek pont az ellenkezőjéről szólt. Mindenkinek magába kell nézni, és ezt mindenkinek magának kell tudni, hogy mit érez, mit gondol, amikor egy ikont vagy keresztet megcsókol, vagy amikor egy képre nézve imádkozik. És milyen Istennel a kapcsolata, amikor ezek a tárgyak nincsenek jelen. Ha nincs különbség, akkor nincs gond. Ha valamiért intenzívebben éli meg az ember az ezekkel a tárgyakkal átélt hitet, mint a hétköznapi istenélményeket, akkor viszont ezen el kell gondolkodni. Ha az embert istenfélelem veszi elő ezen tárgyak közelében, miközben ezt nem érzi más helyzetben, akkor az nem egészséges. Az sem egészséges, ha jobban tudjuk szeretni Istent ezeken a tárgyakon keresztül, mint "láthatatlanul". Aki ezt nem látja be, vitatkozhat velem is, de célszerűbb előbb egy ideig naponta elelmélkedni az első két parancsolaton.

Jézus Krisztus beszélt arról, hogy imádjuk az Urat, hogy imádkozzunk, de nem beszélt semmilyen segédeszköz használatról. Se ikonról, se szentképről, se feszületről, se rózsafűzérről. Amíg ezek nem hoznak más minőséget a hitünkbe, mint amit ezek nélkül megélünk, addig nincs gond. Ha viszont nem így van, akkor abba a hibába esünk, amelyre Isten a parancsolataiban figyelmeztetett minket, hogy nem szabad semmi teremtett és létrehozott dolgot a Teremtő elébe helyezni. Legyen az akár tárgy, akár ember.

Sokan lovagoltok a bálványimádáson: bálványimádás lehet bármi, ami az ember Isten felé és iránt érzet szeretete közé furakodik. Ez tényleg lehet bármi. A pénz szeretete, vagy a vagyon hajszolása. Egy rögeszme. Egy olyan hobbi, amibe pénzt és időt ölünk minden más kárára, anélkül hogy könnyű szívvel le tudnánk mondani róla. Valaki felhozta példaként, hogy az ikonra adott csókhoz hasonlóan az akkor az asszonynak adott csók is bálványimádás. Nos, nem pont úgy, ahogy a válaszoló felvetette, de szélsőséges esetben ez is lehet. Mindegy ugyanis, hogy tárgyat vagy embert (akár a feleségünket), de amint valamit sóvárgással, kéjjel-vággyal, túlzott/beteges féltéssel, féltékenységgel, önző módon szeretünk, az bálványimádás abban az értelemben, hogy Isten parancsa elé helyezzük. A szeretet úgy és addig természetes, és addig felel meg a parancsolatoknak, amíg az önzetlen, ragaszkodástól és tulajdonvágytól mentes. 1kor 13:4-7 .A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, Nem örül a gonoszságnak, De együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel.

Ha a szeretetünkben felülemelkedik a kéjvágy, a birtoklásvágy, a ragaszkodás, a féltékenység, az elvárások az elfogadás felett: akkor bálványt teremtünk. Ez nem egyszerű dolog, nem igazán tanulható, vagy elsajátítható, mivel ez a megrontott emberi természet része, mondhatni alapja. De elég fontos, hogy megértsük, mert ha becsukjuk a szemünket és a fülünket, akkor felekezettől függetlenül csőstől fogjuk a nyakunkban érezni a kísértéseket, és megtapasztalhatjuk következményeit.