Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Isten miért nem állítja meg a...

Isten miért nem állítja meg a gonoszt?

Figyelt kérdés
2016. ápr. 2. 23:45
1 2 3
 21/30 anonim válasza:
32%

Az Édenben az ember napi kapcsolatban volt Istennel. Jó kapcsolatuk volt. Az ember örök élettel rendelkezett, és hatalma volt minden felett itt a Földön, és extra természetfeletti képességei is voltak.

A Sátán azonban megzavarta ezt, és Istent hasonló módon aljas lénynek állította be, mint az előttem szólók... Ádám és Éva ezt elhitte, és az ördög buzdítására megtette azt az egy dolgot, amit Isten megtiltott. Ez egyébként ma is ugyanígy működik: az ördög taktikája, hogy az embernek elmondja, hogy minden jó dologtól el akar téged tiltani, stb...

Ekkor megtörtént a bűnbeesés. Ezzel együtt megromlott, és megszűnt az ember és Isten napi kapcsolata. Isten igazsága szerint a bűn büntetése a halál. Ha valaki bűnt követ el, meg kell halnia.

De Isten úgy szerette az embereket, hogy a saját Fiát, a Krisztust, akit szeretett engedte feláldozni az emberiségért. Krisztus azért lett emberré, azaz Jézussá, hogy meg tudjon halni. Ha Isten maradt volna, akkor nem tudott volna érted meghalni. Emberré lett, olyan lett mint te vagy én, és mindenben meg lett próbálva. Minden kísértés utolérte őt, de ő kitartott, nem esett bűnbe. Vagyis Isten igazsága szerint Jézus egy olyan "áldozati bárány" volt, amely képes a helyettesítő áldozat szerepének betöltésére. Helyettesítésére, azaz a bűneim miatti büntetést nem én kapom meg, hanem a helyettesítő áldozatom, Jézus Krisztus.

Ez az áldozat akkor válik az én áldozatommá is, ha elfogadom Krisztust megváltómnak. Ha ezt megtettem, akkor megtértem Istenhez, és visszaállítottam Istennel való kapcsolatomat olyanná, mint amilyen Édenben Ádámnak és Évának is volt.

Meg vagyok róla győződve, ha az emberiség teljes egészében odafigyelne erre az üzenetre, akkor egy bűn erőszak gonosz nélküli világban élnénk.

De amíg kimegyek az utcára és el szeretném mondani az embereknek a fenti örömhírt, legtöbbjük elkerülnek, lesajnálnak, bolondnak néznek... Legtöbbjük Istenről szubjektíven gondolkodik... De Isten egy objektív valóság, független személy, aki a Bibliát adta, hogy megismerjük őt. A Biblia az egyetlen forrás, amelyből Istent objektívan megismerhetjük. Minden más forrásban benne van az "emberi", ami már hamissá teheti Istent.

Már Ádám és Éva megteremtése előtt Lucifernek (Isten által teremtett lény) tök jó dolga volt a Mennyei Édenben. Gazdag volt, mindene megvolt, és nem akármilyen angyal volt, vezető szerepet töltött be. De neki nem volt elég. Isten széke kellett volna neki. Oldalára állította az angyalok egyharmadát. Jelen állás szerint 2/3 - 1/3 arányban az Isten oldalán álló angyalok és a bukott gonosz angyalok harcolnak egymás ellen. Isten az ember "segítségével" akarja legyőzni a Sátánt. A Sátán tudja, hogy akkor van esélye, ha az embereket a saját oldalára állítja. Tehát ez az univerzális háború az emberek életéért folyik. Azért az ördögnek zseniális eszközei vannak, ha megnézed...

Isten megtehetné, hogy egy csattintásra leállítja a gonoszt. Egy csattintásra eltörölhetne mindent, és csak ő marad meg. De akkor mi értelme lenne az ő életének. Isten = szeretet. Azért vannak Isten körül teremtmények, hogy szeretetét meg tudja valakivel osztani.

Isten egy csattintásra eltörölhetné a gonoszt, és csak a jók maradnának meg? Persze, megtehetné. Viszont előbb utóbb utána a teremtmények fejében szöget ütne, hogy ez az Isten egy zsarnok diktátor, akivel, ha nem értünk egyet, azonnal megsemmisít, és lehet, hogy nincs is igaza, csak hatalma. És joggal gondolhatnánk, hogy lehet, hogy a gonosz nem is volt gonosz...

Viszont ha a gonoszságot az ő teremtményeivel együtt fogja legyőzni, akkor minden teremtmény meg fogja látni azt, hogy a gonosz tényleg gonosz, és méltó arra, hogy végleg büntetőhelyére vonuljon.


Ez hamarosan be fog következni. Az idő közel van. Érdemes Isten oldalára állni, Istent megismerni az egyetlen biztos forrásból, a Bibliából. Érdemes elfogadni Krisztust megváltónknak. És ez nem vallás, hanem élet. Az emberek már teleaggatták egy csomó vallásos dologgal Jézust, de ez is az ördögtől van. A vallás sokak számára visszataszító, nekem is. És egyébként köze nincs a valósághoz. Jézus nem vallás, hanem egy valós személy, aki szeret bennünket. Függetlenül attól, mit akar veled láttatni az ördög. Ő szeret, és örök életet akar ajándékozni nekünk, azt az örök életet, amit Ádám és Éva is élvezett az Édenben.

2016. ápr. 6. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:

Valószínűleg azért, mert Isten nem létezik. Vagy ha létezik, ennek akkor sem adhatja semmilyen bizonyítékát, tehát nem avatkozhat be a fizikai folyamatokba.


De még az is lehet, hogy a "gonosz" definíciója sántít, hiszen amit Te annak érzel, az másoknak természetes, sőt követendő és inkább téged éreznek gonosznak és nem értik, hogy téged miért nem pusztít el az ő istenük. És persze azért nem, mert valószínűleg az ő istenük sem létezik.

2016. ápr. 6. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 Flogeir ***** válasza:
37%

A bűnbeeséssel az ember szabadakaratból hallgatott a sátán szavára, a sátán maga is szabadakaratból döntött úgy, hogy megrontja a teremtést. A korrumpálódott emberiség magában hordozza a gonoszt, saját természetünk része lett a rosszra való hajlandóságunk. Ez alól sajnos senki nem kivétel, kivétel nélkül minden emberben ott vannak a gonoszság csírái és a rossz cselekedetekre vezető ösztönök és vágyak, bár vannak akik ezt jobban kontrollálják és fegyelmezettebben kezelik, mint mások. Ezért Isten ha meg akarná állítani a gonoszt, akkor magát az emberiséget kellene megállítania. Ez be is fog következni, amikor a gonoszság már olyan mértékű lesz, hogy minden jóra való ember kipusztításával fenyeget. A sátán feltehetően addig be lett börtönözve, és csak az idők végén fog visszatérni az antikrisztusként (sic!), hogy végső pusztulást hozzon erren a világra. Isten ekkor fog közbe lépni, mert a Biblia szerint nem engedi Isten úgy pusztulni el a világot, hogy minden igaz embert kiírtson a sátán.

Ez egy nagy "reset" lesz, és újrabootolás után csak azok tapasztalják meg Krisztus Királyságát, akik életükben Isten választották a sátánnal szemben. Ők, akiknek neve az Élet könyvébe került, újra lesznek teremtve, immár mentesen a megrontottságtól, így ez az "Ezeréves Királyság" mentes lesz a bűntől és a gonoszságtól.

2016. ápr. 6. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:

Tegyük fel,hogy létezik ez a képzelt mesebeli Isten!

Akkor ő főgonosz.Saját magát nem tudja megállitani mert nem mindenható!

2016. ápr. 7. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:

Ha Isten ennyire tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, akkor hogy lehet az, hogy az ember elhibázza, és nem az lesz az eredmény, amit akart? Például az, hogy megvakul egy csecsemő.

Továbbá, a természeti katasztrófákról és a betegségekről nem az ember tehet.

2016. ápr. 7. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim válasza:

Minden rosszról az Ördög tehet. Ő verte át az első emberpárt azzal a szándékkal, hogy megtörje az ember és Isten közötti harmonikus viszonyt.

"...miképpen egynek (Ádám) bűnesete által minden emberre [elhatott] a kárhozat: azonképpen egynek (Jézus Krisztus) igazsága által minden emberre [elhatott] az életnek megigazulása..."

Magyarán Isten megadta minden embernek azt a lehetőséget, hogy hátat fordítson a rossznak, ha elfogadja Krisztus békejobbját, akkor újra harmonikus viszony alakul ki Isten és ember között.


Miért nem térsz meg? Miért Istent hibáztatod? Isten útjai nem a te utaid. Isten más szemszögből nézi a dolgokat, mint az ember. Lehet, hogy neked nem tetszik Isten módszere, de mégiscsak ő a Teremtő... És ha neki így tetszett megváltani a világot, hogy szeretett Fiát áldozta fel teérted, akkor szerintem fogadd el tőle!

Mérlegelj: mivel veszítesz nagyobbat, ha hiszel Istenben és mégsem létezik, vagy ha nem hiszel és mégis létezik? Szerintem többet veszíthetünk, ha nem hiszel és mégis létezik Isten. Akkor higgy!


Az élet hamar elmúlik. Az élet nagyon törékeny. Egy napon meg kell állnunk a Teremtő előtt, és számot kell adni arról, hogy mit kezdtünk az egyetlen egy életünkkel - függetlenül attól, hogy hittünk vagy nem, elfogadtuk a békejobbját vagy nem. Ez a világ mindenképp ítélet alá kerül. Ha megtérsz, kikerülhetsz az ítélet alól! Én megtettem. Nem aggódom. És Te?

2016. ápr. 12. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
Akkor a kérdés: Isten nem állítja meg az ördög9t, pedig tudná. Miért?
2016. ápr. 12. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
Meg fogja állítani. Azért nem állította meg azonnal, mert akkor minden rosszat azonnal el kellett volna törölnie vele együtt, az embert is. De Isten meg akarta adni a lehetőséget az embernek a megmenekülésre. És meg is adta, magára vállalta a halálát. Most azért vár, hogy minden ember megmenekülhessen a büntetéstől, aki akar. Ha már majd nem lesz kiért várni, akkor lezajlik a tárgyalás, kihírdetik minden rossz fülött az ítéletet és végre is hajtják. A gonoszok elpusztulnak, akik elfogadták bűnük átvállalását Isten által, azok pedig élni fognak.
2016. ápr. 13. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
Saját magát kellene megállítania. A keresztények bibliai istene a leggonoszabb kegyetlen,bosszúálló,gyilkos a mesebeli istenek között.
2016. jún. 1. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 világvége1 ***** válasza:
A földön? Meg fogja állítani, kb. 280 év múlva kihal az emberiség (a globális felmelegedés következtében).
2020. jún. 17. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!