Vallásos emberek! Miért van az, hogy Isten az Ószövetségben elég sok borzasztó dolgot elfogadhatónak tartott, sőt, meg is parancsolt, aztán az Újszövetségben megváltoztatta a véleményét?
Egyes bűnöket Isten halállal (vagy egyéb durva módon) büntetett.
------
Az Újszövetség, mint a neve is mutatja, egy új szövetség, a szövetség megújítása.
Innentől nem kell bíráskodnunk, mert majd eljön az idő, amikor ezt Isten megteszi helyettünk.
------
Jézus maga a parancsokat megerősítette, de az önbíráskodást nem engedte.
Áldás, békesség!
Azért az újszövetségben is vannak durva dolgok szerintem.
"Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát." Lukács 22:36
A biblia tele van ellentmondásokkal, egy józan gondolkodású ember nem él a biblia tanításai szerint.
Nem arról van szó, hogy Isten megváltoztatta a véleményét. És innentől magamat idézem egy másik kérdésnél adott válaszomból:
"Tudni kell, hogy a Kinyilatkoztatás az ószövetségi időkben fokozatos volt, apró morzsákban kapták meg a próféták az információkat. Éppen ezért az ószövetségi zsidóságnak nem volt letisztult képe sem a túlvilágról, sem a végső időkről. Nem volt, mert nem is lehetett.
Az is szépen kirajzolódik az ószövetségi könyvekben, hogy a korábban íródottakban még semmiféle túlvilág-képzet, a későbbiekben pedig már a feltámadás gondolata is megjelenik.
A Kinyilatkoztatás Jézus Krisztussal teljesedett be. Nem az a lényeg, hogy a próféták mit írtak, hanem az a lényeg, hogy Jézus és az apostolok hogyan értelmezték a próféták írásait.
Érdemes először töviről-hegyire kiismerni az Újszövetség teológiáját, és ennek ismeretében nekiállni az Ószövetség értelmezésének. Az Újszövetség nélkül nem érthető meg az Ószövetség."
Azért, hogy a terveit, ne hiúsítsa meg egyetlen ember se, akár a választottakról van szó akár más népekről.
s csak a legvégső esetben alkalmazta ezeket amikor már nem tudott szép szóval hatni némelyekre,
A megváltás megtörtént, így már nem kell a messiási vérvonalat vigyázni.
Minden ilyen általad említett "borzalom", törvényként volt adva, ítéletként volt hozva.
"Azért, hogy a terveit, ne hiúsítsa meg egyetlen ember se, akár a választottakról van szó akár más népekről.
s csak a legvégső esetben alkalmazta ezeket amikor már nem tudott szép szóval hatni némelyekre,
A megváltás megtörtént, így már nem kell a messiási vérvonalat vigyázni."
Szép kis hazugság ez.A messiási vonalat nem kellett őrizni,hiszen Jézus a vérvonaltól függetlenül is Jézus.Ha Isten fia,hogyan is hathatott volna rá?
"Bizony mondom,mielőtt Ábrahám lett,én vagyok"
"Minden ilyen általad említett "borzalom", törvényként volt adva, ítéletként volt hozva."
Így igaz.Csakhogy emberek törvényei voltak ezek,Isteni törvényeknek beállítva.Van némi különbség.
Felmerül egy kérdés.
Vajon Isten tévedett vagy az Ószövetséget lejegyző zsidók?
Döntsd el te!
Ajánlani tudom a témával kapcsolatban ezeket:
https://www.youtube.com/watch?v=Ia_QQA6IUuc
#2
Pont ez az. Ha Isten annyira tökéletes, hogy lehet, hogy ilyen sokat változik a Bibliában?
Szerintem annyi értelmetlen törvény és szabály van a Bibliában, főleg az Ószövetségben, hogy azok semmilyen helyzetben nem elfogadhatók és értelmesek. Ha meg esetleg a Biblia mégsem Isten szava, de Isten létezik, akkor miért hagyja, hogy a keresztények azt gondolják, hogy ez az, amit ő elvár tőlük?
Egyszerű a válasz: az újszövetségben Jézus nem az ószövetségi "istenről" (Jehováról/Jahve-ről) beszélt, hanem az Atyáról, aki az igaz teremtő, minden létező forrása.
Jehova csak egy hazug imposztor volt, ezért viselkedett úgy ahogy és azért maradt fenn csupán a fanatikus hívői vak hitében napjainkra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!