Az antikrisztus maga a materializmus?
"A tudomány nincs kötve a materializmus által."
Azzal együtt, hogy ez így igaz - a valóság mégis csak az, hogy idáig a tudomány CSAK olyan dolgot talált, ami a materializmussal is magyarázható. Semmiféle természetfeletti dolgot még nem találtunk - viszont rengeteg, addig csodának tartott dologról bizonyosodott be, hogy az IS a természet része.
"Azzal együtt, hogy ez így igaz - a valóság mégis csak az, hogy idáig a tudomány CSAK olyan dolgot talált, ami a materializmussal is magyarázható. "
Idéznék:
"Tehát a materialisták szerint csak olyan dolgok vannak, amelyek téridőben kiterjedtek. Igen ám, de a modern fizika felfedte nekünk, hogy nem minden kiterjedt dolog tartozik a köznyelvi „anyag” kategóriájába. Például az elektromágneses tereket nem tartanánk anyagi természetű dolognak, holott kétségtelenül kiterjedtek téridőben. Vagy mi van például a számokkal? Nem valószínű, hogy a számok téridőben kiterjedt dolgok, de mégis nehéz lenne tagadni, hogy léteznek (persze lehet ezt gondolni, de ez másik lapra tartozik)."
Ha valamit nem értünk, akkor persze bármi belemagyarázható.
Azonban a materializmus - mint filozófia és mint tudományos irányzat - nem fogalmazható meg egyetlen szóval, nem véletlen, hogy köztetek szólnak róla. Ha viszont ragaszkodunk ahhoz, hogy a sok közül egyetlen tulajdonságával jellemezzük, akkor tényleg bárhonnan bárhová eljuthatunk.
A lényeg, hogy a tudomány még semmit nem cáfolt meg, amit a materializmus, mint filozófiai irányzat állított. Viszont ez utóbbi sokat segített a tudománynak az eligazodásban.
Az kérdésre: az anyagi lét nem keverendő a szellemi léttel. Ez két sík, ahol a dolgok vagy egyikben, vagy másikban vannak. Kizárólagosan. És ne hozzuk ide azt sem, hogy egyes kutatók vallásosak-e, vagy sem. Egy dolog, amikor az ember kutat, és más dolog, amikor érzelmi életet él.
"az elektromágneses tereket nem tartanánk anyagi természetű dolognak"
De csak a hagyományos felosztás miatt: mert anyagnak a megfogható dolgokat nevezzük.
Csakhogy az anyag és az energia átalakítható egymásba, és közben a tömege nem változik. Az elektromágneses térnek IS van tömege... mint ahogy a többi energiamezőnek is.
Vagyis a határ a kettő között nem olyan éles, mint pl. az anyagi és a szellemi dolgok között.
A számok pedig egy leírórendszert alkotnak, amit a materializmus is használ. A materializmus NEM azt mondja, hogy nem léteznek szellemi dolgok - hanem azt, hogy az anyag az elsődleges. ÖNMAGÁBAN nincs olyan, hogy "egy" - hanem van "egy adott dolog".
Vagy van "egy halmaz" - ami ugye szellemi dolog, csakhogy ez valakinek a fejében van, mint elképzelés.
Anyag nélkül nincsen elképzelés sem!
""A tudomány nincs kötve a materializmus által."
Azzal együtt, hogy ez így igaz - a valóság mégis csak az, hogy idáig a tudomány CSAK olyan dolgot talált, ami a materializmussal is magyarázható"
Ez így van, de teljesen irreleváns a hozzászólásom szempontjából. Pusztán arra akartam rámutatni, hogy a tudomány nem materialista - mint, ahogy el is ismered, hogy ez igaz. Az, hogy a valóság materialista-e, meg majd kiderül :)
"viszont rengeteg, addig csodának tartott dologról bizonyosodott be, hogy az IS a természet része"
Minden a természet része, ha léteznének nem materiális jellegű dolgok, azok is azok lennének. Csak más természetű, mint megszoktuk.
Mármint úgy értetted, hogy a vallás helyébe majd egy másik irányzat lép?
Vagy pedig... le tudnád írni, hogy idáig a materializmus melyik állítását cáfolta meg a tudomány?
Mert én egy ilyenről sem hallottam... míg szinte bármelyik vallásból tömegével lehet sorolni azokat a tételeket, amelyek a mai tudomány fényében már tarthatatlanok (és ezt jobb esetben belátták, rosszabb esetben jelképes lett az adott tétel).
"Mármint úgy értetted, hogy a vallás helyébe majd egy másik irányzat lép?"
A vallásokat ne keverjük ide, legtöbbjük dogmatikus, ráadásul sok ponton ellentmondanak egymásnak. Csak az a kevés közös nevező lehet univerzális érvényű.
A materializmus helyébe lép majd másik irányzat a vélemény szerint, ami ugyanúgy egyetemes lesz, és szintén az addigi tudományos eredményeken fog nyugodni.
Ezt kifejthetnéd kicsit... két irányból is:
- mi az, ami NEM lesz benne a materializmus elvei közül,
- és mi az, ami ÚJ dolog lesz a materializmushoz képest?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!