Erről mi a véleménye a vallásos embereknek?
Kedves 10-es! Mivel azt az embert aki nem fogadja el az egyház bizonyos tanításait eretnek-nek bélyegezték ezért írtam így! Egyszerűbb mint körbemagyarázni hogy azért velem már nem lehet mindent megetetni, attól hogy rendszeresen járok templomba és imádkozom attól még ha olyan dolgot mond a pap ami nem tetszik akkor elengedem a fülem mellett! Lásd a példa amit írtam a lombikbabákról! Ugyanis hallottam már olyan papról aki nem volt hajlandó megkeresztelni lombikgyereket! Hát az ilyenről megvan a véleményem és ha ezzel szembe megyek az egyház bizonyos tanításaival akkor állok elébe!
Mondhatnám úgy is nem vagyok vakbuzgó hívő! Nem kenyerem az álszenteskedés! De legalább én tudom és kimondom magamról! Ellenben azokkal akik vasárnap a mise után olyanokat káromkodnak, meg ott tesznek keresztbe a másik embernek ahol csak tudnak... na őket minek kellene nevezni?!
Jah és katolikus suliba jártam csak mikor depressziós voltam attól a sok hablattytól amit a hitoktató pap mondott (mindenki milyen rossz, meg sem érdemeljük Isten szeretetét blabla, nem jól szeretjük Istent blabla) akkor rájöttem hogy nem minden fekete vagy fehér! Végül is papok püspökök sőt még a pápa is csak emberek és senki nem tévedhetetlen!
Volt egy kérdés, ahol az ateista kérdező azon gúnyolodott, hogy a Biblia szerint a Föld lapos. Hiába másoltam be azokat az igéket, ahol ezt az állítást cáfolja, mégsem maradt abba a gúny, mellé még jött más is. Én azt hiszem, hogyha valaki ezt AKARJA hinni, akkor semmi sem győzi meg.
De az biztos, hogy a nagy tudósok hatalmas hányada hívő és nekik köszönhető az is, hogy ez az ellenük is szóló kérdés erre az oldalra kerülhetett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!