A hívők tudják értékelni az egyéni teljesítményeket? Van értelme önbizalomról beszélni Istenhit mellett?

én személy szerint sok erőfeszítést teszek azért, hogy azokat, akik mindenent Istennek tulajdonítsanak, meggyőzzem, hogy oké, hogy szeretik Istent, de a szabad akaratuk miatt az érdem az övék. senki nem vezeti a kezüket, ők döntenek. milyen vicces lenne, hogyha minden jóért Istent magasztalnánk (ami önmagában nem hiba) és minden rosszért meg sátánt. akkor hol a szabad akarat? akkor csak robotok lennénk. ott van salamon példája:

Isten azt mondta neki, hogy mivel ezt kérte, azért ad meg neki minden mást is. ha salamon mást kér, mást kapott volna. salamon döntött jól akkor, majd később rosszul...

"milyen vicces lenne, hogyha minden jóért Istent magasztalnánk (ami önmagában nem hiba) és minden rosszért meg sátánt. akkor hol a szabad akarat? akkor csak robotok lennénk."

Tényleg vicces, de ami ennél is jobb, hogyha a jót maguknak tulajdonítják, de a rosszat a gonosz, minden hájjal megkent, hazug Sátánra fogják.

«A hívők tudják értékelni az egyéni teljesítményeket? Van értelme önbizalomról beszélni Istenhit mellett?»

Az attól függ, milyen elképzelésük van Istenről. Ha valaki Istent úgy képzeli el, mintha egy személy, mintha egy valaki lenne, aki őt vagy őseit teremtette, aki sorsát elrendelte, aki az egyik embert megjutalmazza, a másikat megdorgálja, mert valami nagyon rosszat tett, aki néha közbelép, hogy helyreállítson valamit, akkor nem.

De ha a hívő tudatában van annak, hogy ő és körülötte minden Isten szerves része, fejleménye, nem teremtménye, akkor igen. Mint ahogy a fa levelei, ágai vagy gyümölcsei nem teremtményei a fának, hanem fejleményei. Akkor nem csak értelme van, hanem belátja, hogy az az egyetlen lehetőség, a helyes önbizalom, a helyes öntudat (nem elbizakodottság) az egyetlen lehetőség a további szellemi fejlődésre.

ez a fajta önbagatelizálás közel se minden felekezetre jellemző, reformátusok között a gyakoribb, köztük is azok közt akik "nagyon kálvinisták" tehát átveszik kálvin végtelenül pesszimista világlátását, ugyan akkor gyakran nekik is van öbizalmuk nem is kevés, mert feltételezik, hogy Isten még nagyon sokmindenre képessé fogja őket tenni

a többieknél ez inkáb olyasmi mint amikor a bármiben győztes illető megköszöni a családjának a bíztatást az edzőnek a türelmet stb, tehát látja, hogy bár ez az ő győzelme, de azért bőven van akinek ezt önmagán kívül köszönheti, a hívők kb így állnak Istenhez

Szia!

Valójában van-e olyan tulajdonsága az embernek (kitartás, erő, szenvedély, stb...), amit az ember tudatos önművelés során dolgozott ki magában? Nézd meg magadban alaposan!

Például egy kitartó, eltántoríthatatlan hajlam honnét van? Vagy egy a dolgokat elúszni hagyó honnét származik?

Egyik sem egy elhatározás volt, hanem ajándék.

Pietrosol, gratula, ha ol atom, fejlõcc. :)

Azért az egyéni teljesítmények mégis értékelhatõk, mert az ajándék csak lehetõség.

I-ten meghagyta nekünk a szabad akaratot, szabadon dönthatünk jó és rossz között, és az is kinek - kinek döntésén múlik, hoigy használja-e a kapott ajándékot, elvégzi-e azt, amire kapta?

Keresztény embernek csak Jézusban lehet dicsekvése. Magára, örökölt képességeire nem lehet büszke. Ha azt érzed, hogy Jézus veled van, az alázat és a szelídség mellett olyan „önbizalmad” lesz, hogy semmi meg nem félemlít, akadály meg nem tántorít.

„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Róm.8,31

# 6 «Például egy kitartó, eltántoríthatatlan hajlam honnét van?»

Talán hallottál már a lélekvándorlásról vagy reinkarnációról? Mi történik az emberrel mikor meghal? Ami a testét illeti, arról nincs kételyünk, a halál után rövid időn belül porrá válik. A személyiséggel kapcsolatban egy kicsit bonyolultabb a dolog, mégis mondhatjuk, hogy az valójában nem több mint ismeretek, ismeretségek képességek tekintély, stb., stb. tarka gyűjteménye, melyet többnyire az ego, egy elméi alkat ural, a halállal ez is megszűnik létezni. A vallások azonban azt tanítják hogy ezen felül az embernek lelke is van, de hogy mi is az a lélek, arról egy kielégítő magyarázattal adósak maradnak.

Az ember lelke valójában egy 'felhőtlen' ébrenlét, egy személytelen ön-tudat, az ember isteni kiléte, az Én Vagyok, a Krisztus minden emberben. Ez az ember isteni kiléte tanúja az ember minden tetteinek, minden gondolatának, érzelmének. Míg a test és a személyiség a halál után felbomlik, az ember isteni kiléte túléli a halált és magával viszi hajlamait. Ezek a hajlamok származhatnak korábbi inkarnációból, vagy lehet akár az utolsó élete folyamán kifejlesztettek. Ezek a hajlamok lesznek az eszközei egy újabb inkarnációban.

Egy «kitartó, eltántoríthatatlan hajlam» adódik például ha valaki élete folyamán egy bizonyos problémával küzdött, amit élet végéig nem volt képes megoldani, és ezt a problémát mint egy adósságot, magával viszi a halálba. Isteni kiléte egy újabb inkarnációban ebből a problémából adódó hajlamot használja fel, hogy elérje a tudat egy magasabb színvonalát.

Az újabb személyiségnek fogalma sincs honnan származik ez a hajlam, előző személyisége ugyanis emlékezetével együtt megszűnt létezni, isteni kiléte a 'háttérben' azonban gondoskodik arról, hogy 'adósságát' lerója.

#pelgrim:

"A vallások azonban azt tanítják hogy ezen felül az embernek lelke is van, de hogy mi is az a lélek, arról egy kielégítő magyarázattal adósak maradnak."

Először is, nem minden vallás hisz a lélekben, a buddhizmus például határozottan tagadja a lélek létezését.

Másfelől pedig valóban nehéz definiálni a lélek fogalmát, de azért a kereszténységnek egész konkrét tanításai vannak a lélekről. Más kérdés, hogy aki kevésbé tájékozott az ezeket nem ismeri, de attól függetlenül a konkrét tanítás létezik.