Miért olvasok annyi negatív dolgot a Jehova Tanúiról miközben más vallások például a szcientológia egy véres egyház, amely kíméletlenül bánik az emberekkel?
Főleg azért mert erőszakosak, zaklatják az embereket az utcán és az otthonaikban is. És sokszor hallom azt amikor valaki elkezdene velük beszélgetni vallási kérdésekről, konkrét kérdésekről akkor semmire sem tudnak válaszolni és pokolra kívánják a kérdezőt mert meg merte kérdőjelezni azokat amiket állítanak. Nem mindegy, hogy egy vallást hogyan gyakorlunk.
A szcientológiáról ha az ember 2-3 mondatot is olvas és normális átlagember az elborzad.
szia
Ennek több oka is van kedves kérdező
Mindjárt itt olvashatjuk az előttem szóló indok nélküli válaszát.
Ha a Tanuk annira rosszak lennének akkor már rég felléptek voln a Tanuk ellen.
A Tanuknak az emberek szemében azért rosszak mert olyat tesznek amit az emberek nem szeretnének sem tudni sem maguk sem tenni
Vegyük Jézus válaszát ezzel kapcsolatban:
(János 15:19) 19 Ha része volnátok a világnak, a világ kedvelné azt, ami az övé. Mivel pedig nem vagytok része a világnak, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.
Jézus és a Tanitványai sem akartak a megszokott emberi módon leragadni, hanem a próféciáknak megfelelően haladni a Teremtő szándékával.
S az első századi követők ezért is voltak szálkák az emberek szemében, s szektának nevezték a keresztényeket
És a hatalmon levő embereknek a Tekintélye, és munkája is szerte foszlott volna
Igy veszni-e kellett azoknak akik megzavarták ezt a dolgot.
Persze azt hitték hogy Istennek tetsző dolgot tesznek, ahogy az Irásban mondja is...
Mit jelent hogy rosszak?
Mihez képest Rosszak a Tanuk, akik szerte a világban békében élnek
Nem lehet összekapcsolni velük olyan hireket mint a háború, merényletek a vallás nevében, Rablások stb
Az emberek évszázadokon át megszoktak egy hazugságot, ezért nehéz elhinni, hogy máskép is lehet.
s valljuk be őszintén emberi szemszögből nézve valóban furcsa, hiszen miért hagyta a Teremtő ezt?
Ám a Bibliában a leirások szerint igy kellett lennie már az apostolok idejében elkezdődtek a hitehagyások és vallások kialakulása a kereszténységen belül is.
Mihez képest rossza Jehova Tanúi.
a Válasz:
A rosszaságot a következőkkel kötik össze:
Nem Teremtő Istennek vallják Jézust, hanem Isten Fiának aki nem egy és ugyan az a személy, hanem kettő
A harmadik dolgot a szent szellemet Isten mindenható képességeként azonositják, nem személyként.
Nem ünnepelnek olyan ünnepeket, amiket a Biblia sem tanit keresztény ünnepnek,
nem alkudnak meg a semlegességet érintő kérdésekben ezért nem vonulnak be katonának, nem ápolják a nacionalista szellemet, hanem minden embert egyenlőnek tekintenek ezért nem harcolnak az úgy nevezett "haza" érdekében
További rosszaság a Vértől való tartozkodás, amit úgy állitanak be, mint ha a Tanúk kiteszik magukat és a gyermekeiket annak hogy meghaljanak,
holott más országokban már régóta elismerik a vérnélküli alternativ kezeléseket műtéteket, és szaktekintlek nyilatkoznak pozitivan erről a sebészi eljárásról, mint ami sokkal egészségesebb is.
Aztán a házról házra végzett prédikáló és tanitványképző munka is a rosszaságunk jele,
s persze folytathatnám
Egyebek mellett kedves kérdező nem ugyan azt hirdetjük bár lehet hogy hasonlónak tűnik....
Nincs világ vége, a jelenlegi gonosz rendszernek lesz vége amit Jézus messiási királysága vált majd le, maga pedig megáll örökké
A feltámadást ami szintén a rosszaságunk, hogy nem az égbe hanem a földre várjuk,
az előttem szólónak:
Tudod kedves válaszoló nem vagunk egyformák, ezért a Tanulás és a szolgálat képesség sem egyforma.
ezért előfordulhat, hogy olyan személlyel találkozhatnak az emberek akik nehezebben fejezik ki magukat, és nem minden embernek kút Fő a feje,
s máris eg nagyon csúnya hazugság, ugyan is a Tanúk senkit nem kivánnak pokolra, ilet sehol nem is Tanitanak és nem is hirdetnek a bibliát ismerő személek, legfőkép, mivel a bibliában a pokol nem azt jelenti amit évszázadokig hazudtak az egyház vezetők.
sőt senki halálát nem kivánjuk, ezért is végezzük ezt a munkát,
Jézus azt tanitotta, hogy szeresd a Felebarátodat mint saját magad, és imádkozzunk az ellenségeinkért is, és a gonoszt jóval kell meggyőzni nem rosszal
Én meg azt nem értem, hogy itt a vallás-valláskritika kategóriában miért szól három kérdésből kettő jehova tanúiról, amikor csupán egy kis pöts keresztény irányzat.
Valaki elmagyarázhatná nekem.
Ennek is Több oka van
Vagy valóban érdekli, vagy csak ellenségeskedést és gyülőletet akar szitani a Tanúk ellen
Persze a Te hozzászólásod sem épen kellemes a szemnek...
Szerintem egyértelmű miért. Magyarok vagyunk Európában. Az iszlám minket nem fenyeget, és nincs sok híve itt. Ha a radikálisabb hívek robbantgatnának hetente, azt támadnák. A szcientológiáról az emberek nagy részének nulla fogalma sincs,s csak hogy szekta, és rossz. Talán még az UFO-kat is bele tudják keverni.
Mi marad? A Tanúk, akik házról-házra járnak, és az utcán is leszólítanak, vagy a buszon, és az ember mire érzékeny nagyon? A vállására, hogy valaki más megpróbálja mondani neki, mi a tuti, és ha értelmes kérdést teszel fel, befogják a fülük, mondván ember módra gondolkodsz, lehet így a logikus, de isten terveit nem érthetjük emberként. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!