Mennyire hasonlít a vallás a babonákra?

Szerintem azért a vallás több, mint egy puszta babona, vannak tagadhatatlan elemei, amik túlmutatnak rajta.

A szeresd felebarátodat, mint tenmagad, vagy a megbocsájtás az ellenségnek ilyen, de azt már faramucinak találom, hogy ezt azért kell tenni, mert ez, vagy az megparancsolta, vagy mert akkor előnyöm, vagy hátrányom származik belőle.

Viszont ha a részletekbe belemegyünk, akkor nem sok a különbség, a láthatatlan szellemek, a kísértetek pontosan olyan képzeletbeli lények, mint a sátán, vagy az angyalok, mert egyiket sem látta senki. A vallás talaján könnyű elburjánzania a babonáknak, hiszen ott is elég hinni valaminek a létezésében, valamilyen lénynek, vagy történésnek az összekapcsolása a fantázia szerint súlyos képzelgéshez, hiedelmek elfogadásához vezethet.

Magam is szeretem a boszorkányos, angyalos, varázslós filmeket, könyveket, de akkor sem hiszek a Harry Potteres mesevilágban, ha bele tudom élni magam, mert egy dolog a fantázia és más dolog a valóság.

Mióta apró gyerekeimnek magam találtam ki az esti (és néha a nappali) meséket, néha elképzelek történeteket, szituációkat, amelyek majdnem olyan valóságosak, mint egy álom, de azért, hogy ott minden klappol, minden simán megy, azért én azt belül tudom, hogy nem igaz az egész, a valóság más.

Lehet, hogy a vallás annyira szerteágazó, hogy belebonyolódik az, aki hisz benne, túllép egy határon.

Érdekes dolog, mert attól függetlenül, hogy nem hiszek a babonákban, amikor azért megtörténik velem egy olyan eset, átsuhan az agyamon, felismerhető a gondolat, hogy talán mégiscsak van benne valami. Nem zörög a haraszt, meg ilyesmik is eszembe jutnak néha, úgy kell elhessegetni őket.

Ha az ember gyakran néz horrorfilmet, akkor érdekes esetben lehet, hogy a valóságban is elszaladnak a gondolatai ilyen irányban és mondjuk egy sötét holdvilágos éjszakán, amikor a szél sejtelmesen fúj és megrezzenti a fák leveleit, így megmozdulnak az árnyékok, minden különössé változik, ilyenkor nem szívesen megy temetőbe, vagy csak a sötét fák közé, mert beindulhat a képzelete és egy idő múlva a szívbaj kerülgetheti.

Na, azért ritkán jut ilyesmi az eszembe, de senki ne gondolja, hogy megijedek a saját árnyékomtól.

Könnyű annak bátornak lenni, akinek kicsi a képzelőereje. Előfordult velem, hogy sötét éjjel mentem haza és a megállóban más is leszállt. Balzsamos nyári éjszaka volt, kedélyesen ballagtam az előttem haladó nő mögött néhány méterre, nem is figyeltem rá. A házunkhoz érve az előttem haladó sietve a kapualjba szaladt, én meg követtem, mivel haza akartam menni. Legnagyobb megdöbbenésemre furcsa pózban, kétrét görnyedve, védekező tartásban vonaglott, rettegve és talán motyogott is valamit, hogy - ne, ne, ne bántsam! - Gyorsan elslisszoltam onnan és utána ijedtem meg, hogy ha elkezdett volna sikoltozni, vagy segítségért kiabálni, akkor semmi sem mosta volna le rólam, hogy meg akartam támadni, de aztán meg megsajnáltam, hogy mennyire beleélhette magát a képtelen szituációba, pedig semmi rosszat nem akartam neki, nem is figyeltem rá, de ő meg mindenfélét beképzelt magának.

Szerintem nem árt, ha uralkodni tud az ember a képzeletén, nem kell mindent elhinni, vagy bevenni, amit az előttünk élt, sokszor teljesen tudatlan, vagy hozzánk képest műveletlen emberek kitaláltak.

Ha ők összefüggéseket kerestek a számukra ismeretlen dolgok között, akkor ha az emberben felmerül a gyanú, hogy esetleg igaz is lehet, a legjobb, ha utánajár, bár persze annak, hogy a fekete macska szerencsét, vagy szerencsétlenséget hoz e, a legjobb módja megtudni, ha kerítesz egy macsekot és akkor kiderülhet az igazság.

:)

/Szerintetek az babona, ha reggel a freecellel letesztelem magam, hogy mennyire friss az eszem járása?/