Abban az Istenben a legcélszerűbb hinni, amelyikre a legtöbb bizonyíték van?
Figyelt kérdés
Akkor nem az lenne a célszerű, hogy az ember elmegy más vallások szertartásaira és majd eldönti, hogy melyik létezik szerinte? Még az se lenne baj, hogy kételkedik, mert kételkedni szabad, csak Isten létében nem szabad kételkedni. Azzal, hogy elmegy más monoteista vallás szertartására még nem kételkedik Istenben.2014. dec. 21. 21:51
11/16 A kérdező kommentje:
Igen, de ennek tudatában miért pont egyik vallás szertartásaira járnak az emberek és miért nem a másikéra? Több vallás van, akinek ugyanaz az istene, mégis mindegyiknek a hívői erőszakosan kiállnak a saját igazuk mellett, mikor meg se hallgatták a másikat.
2014. dec. 22. 14:03
12/16 anonim válasza:
Kedves kérdezö, nem oly nehéz megtalálni az igazságot. :)
Jézus Krisztus megmondta, hogy mi szerint lehet felismerni kik az ö követöi. Azt mondta a "gyümölcseikröl" vagyis a tetteik szerint ismerhetök fel kik lesznek a követöi.
Megmondta, hogy követöi nem lehetnek a világ része, tehát politikailag semlegeseknek kell lenniük. Azt is megmondta, hogy nem harcolhatnak fegyverrel a kezükben... már ha csak ezt kiszürjük nagyon leszükül a keresés :)
Azt is megmondta, hogy fontos megismerni ki az igaz Isten és ki a Fia Jézus Krisztus. A Zsoltárok 83:19: "Hogy megtudják, hogy te, kinek neved Jehova egymagad vagy félséges Isten az egész Földön /Károli/
13/16 A kérdező kommentje:
Szóval te semmilyen templomba nem jársz templomba és csakis azt fogadod el igazságnak, amit te olvasol ki a Bibliából?
2014. dec. 22. 17:09
14/16 anonim válasza:
érdekel a történelem, az archeológia, az orvostan, a psychológia, az univerzum, a kötés-horgolás....:)
15/16 A kérdező kommentje:
Ez most hogy jön ide?
2014. dec. 22. 18:20
16/16 anonim válasza:
Az a baj, hogy minden válaszoló a Bibliából indul ki, ami emberi termék és nem a mennyországból küldték faxon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!