Keresztények! Ha elítélitek a jehova tanuit, hogy csak az őrtorony kiadványokat olvashatják, ti is ugyan ezt teszitek, mikor elutasítjátok az apokrifeket és csak a 4 apostol evangéliumát fogadjátok el hiteles forrásnak. Így van?
Előre le szeretné szögezni, nem vagyok tanu, sem pedig keresztény.
Arról, hogy ki mit tart hitelesnek, szerintem lehetne vitatkozni, de most nem ezért tettem fel a kérdést. Én azt látom, hogy olyan miatt ítélitek el embertársatokat amit ti is szemrebbenés nélkül megtesztek. Azt, hogy a tanuk nem fogadnak el bizonyos iratokat, az az ő dolguk, de ti sem fogadjátok el az apokrifeket, holott azok semmivel sem kevesebbek vagy többek mint a 4 evangélista írása. Tudom, tudom, az ihletettséget hiányoljátok belőle, de ki volt az aki megmondta mi maradjon a bibliában és mi az ami nem fér bele, magyarul mi az ami ihletett és mi nem? Tudjátok vajon a választ? Annyit segítek, egy pap volt, azaz egy ember. Szóval az, amit a tanuk tesznek, hogy elfogadják egyes emberektől azt a szelekciót, mely kiválogatja mely hasznos és mi az ami haszontalan, nem vethetitek a szemükre, hisz a biblia megalkotásával az evangélista és apokrif iratok is hasonlóképp, ember által lett kiszelektálva.
Mi erről a véleményetek? Van amit nektek lehet, de már másnak nem?
Végszóként, tisztában vagyok vele, hogy a tanuk sem fogadják el az apokrifekben foglaltakat, viszont nem is erről indítottam beszélgetést. Ez a példa jól mutatja azt, hogy az emberek általi szelekció bizonyos esetekben szerintetek elfogadható, más esetben pedig nem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!