Miért nem állította meg Isten az egyházat, mikor halomra ölték az embereket eretnekségért?

azért ez felettébb sarkított gondolkodás.

1. a középkorban a kereszténység tanítása nem csak egyszerű hitbéli útmutatás volt, hanem a hivatalos állami ideológia. Ez persze nem feltétlenül szerencsés dolog. De az eretnek azzal, hogy megkérdőjelezi az egyházat, és ezzel együtt az egész állam fennállásának jogosságát, nem pusztán hitvitát indít, hanem egyszersmind felforgató elem, és veszélyt jelent a közbiztonságra, akár az állam ellenségévé válhat. És a középkorban azért keményebb idők jártak keményebb büntetésekkel.

2. az eretnekeket nm az egyház végeztette ki. az egyház csak az eljárást vitte végig, ha úgy tetszik, vizsgálója volt az esetnek. Utána átadták a világi végrehajtásnak, az ítéletet sem ők mondták ki.

3. az eretnekek általában nem voltak feddhetetlenek, és sok, mai szemmel is elítélendő tett fűződik a nevükhöz. Sok esetben valóban a hatalom megkérdőjelezése és a függetlenedés volt a cél, és a vallási különbözőség csak egy eszköz volt benne. Az esetek nagy többségében az eretnekség olyan tettekkel párosult, ami egyébként is súlyos, vagy éppen halálbüntetéssel járt volna.

4. ezzel persze nem állítom, hogy az inkvizíció során nem történtek visszaélések, mert igenis történtek, és ezeket elítélem. de korántsem volt az a könyörtelen szervezet, és nem küldtek pár szóért máglyára embereket, ahogyan azt a romantikusok meg a hatásvadász könyvek és filmek elképzelik.

Többféle inkvizíció volt. Az elsőt a katharok (albigensek) eretnekségére adott válaszként hozták létre 1184-ben, Dél-Franciaországban. A hivatal megalapításának körülményéhez tartozik az a tény, hogy lényegében nem csak az eretnekek ellen, hanem érdekükben is hozták létre. Ugyanis a kétszer is kiközösített, csak névlegesen keresztény II. Frigyes császár eretnekség címén – az eretnekek üldözése az ókortól kezdődően a császár joga és kötelessége volt - több személyes politikai ellenfelét is megégette. Így a pápa kivette az uralkodó kezéből ezt a fegyvert, és önálló hivatalt hozott létre, amelynek sokkal enyhébb, és törvényesebb szabályai voltak, mint a világi eljárásmódnak. A rettenetes és hosszantartó kegyetlenséggel véghezvitt állami kínvallatások helyett csak egyetlen kínvallatás volt engedélyezett, és ez maximum fél órán át tarthatott; az azonnali halálos ítélet helyett az inkvizítoroknak időt kellett adniuk a megtérésre (a „kegyelem ideje”, ami 15-30 napig tartott), és kötelességük volt megtenniük mindent, hogy az eretnekek meg is térjenek. Később III. Incének meg kellett tiltania az ún. istenítéleteket, illetve az önbíráskodásokat is, mivel a nép gyakran a "félve a papok engedékenységétől" maga avatkozott az ítéletbe, és a börtönökből kihozva megégették a veszélyesnek tartott eretnekeket (pl. Beauvais-ban, Kölnben, Lüttichben). Így a pápák gátat szabtak mind az eretnekség megállapításának, mind az eretnekekkel való eljárásnak.

A spanyol inkvizíció, egy állami intézmény volt, és azon zsidó és muszlim kikeresztelkedők leleplezésére jött létre, akik politikai célzattal vagy szociális előnyök végett tértek csak a kereszténységre, de titokban tovább gyakorolták korábbi vallásukat. Tehát természetesen akik muszlim vagy zsidó hiten maradtak, azokat nem vetették vizsgálat alá. Tudni kell, hogy Spanyolország csaknem 700 éven keresztül élt arab elnyomás alatt, és amikor a keresztények lerázták az arab igát, sok arab és az arab uralom alatt szabadon élő és kereskedő zsidó, hogy megtarthassa birtokait és hatalmi pozícióit, megkeresztelkedett. Azonban titokban elvetették a keresztény tanítást, és a meglévő rendszer ellen tevékenykedtek, hogy visszatérhessenek az arabok. Ez a spanyol inkvizíció volt az, amely állítólag a legkegyetlenebbül végezte a feladatát, és amely a köztudatban az inkvizícióként él. Azonban ez a kép is hamis. Henry Kamen professzor 7000 inkvizíciós pert vizsgált át, és ebből csak 2%-a volt olyan, ahol kínzást is alkalmaztak. Hozzátartozik ehhez, hogy ezeknek a pereknek nem csak az eretnekek elítélése volt a dolga, hanem igen sok ember jó hírnevének a tisztázása is, akiket eretnekséggel vádoltak meg.

A római inkvizíció, amely 1542-ben kezdődött. Ez volt a legkevésbé aktív, és legemberségesebb a három változat közül. Bár az inkvizítorok bárhol, bárki ellen eljárást kezdeményezhettek, a hivatal lényegében csak a pápai területekre korlátozódott. Az inkvizíciós eljárás a vádlottnak védőügyvédet biztosított, a vádlott jogi tanácsot kérhetett, és felkészülhetett saját védelmére. Ez ebben a korban még ismeretlen volt, és csak 1836-ban vezették be a világi bíróságokon. A római inkvizíció annyira népszerű volt, hogy sokan, akik polgári bíróság elé kerültek, kitaláltak valami vallásos mozzanatot (varázslást, jövendölést), csakhogy inkább az inkvizíció elé kerüljenek.

A spanyol inkvizíció által kiszabott büntetések teljesen hasonlóak (valójában könnyebbek) voltak a világi hatóságok büntetéseihez, viszont több védelmet adott. Az emberek annak örültek inkább, ha ügyüket az egyházi hatóság folytatta le, mivel a világi hatóságok kevesebb védelmet biztosítottak. A történészek találtak olyan feljegyzéseket ebből a korból, amelyekben szidják a világi hatóságokat, és szeretnék átvinni perüket az inkvizíció alá, mert ott jobban kihallgatják őket, és jobban figyelembe veszik szavaikat. Tisztázni azt, hogy az a sötét kép, amely máig is él a legtöbb emberben, a történészek kutatásai alapján is a mítoszok világába tartozik, és hogy sokkal emberségesebb volt egy inkvizíciós kihallgatás, vagy ítélet, mintha azt egy világi hatóság folytatta volna le. Ezenkívül több katolikus szent is tiltakozott az inkvizíció ellen, illetve maga a pápa is többször felemelte a hangját, amikor Spanyolországban túlzásba kezdték vinni a kihallgatásokat, és a vád alá helyezéseket (több későbbi szent is volt inkvizíciós börtönben

Luther és Kálvin egyaránt hozzájárulását adta ahhoz, hogy az államnak joga van megvédenie a társadalmat azáltal, hogy kiszűri a hamis vallásokat. A valóságban Kálvin sem csak elűzte Genfből azokat, akik nem osztották nézeteit, hanem engedélyezte, és néhány esetben meg is parancsolta másoknak, hogy végezzenek ki „eretnekeket” (pl. Jacques Gouet, megkínozták és lefejezték 1547-ben; Szervét Mihály, máglyán égették meg 1553-ban). Angliában és Írországban a reformátorok belekezdtek saját könyörtelen inkvizícióikba és kivégzéseikbe. Óvatos becslések szerint is angol és ír katolikusok ezreit ítélték halálra – sokakat közülük felakasztottak, felkoncoltak és felnégyeltek -, azért, mert katolikus hitüket gyakorolták, és visszautasították azt, hogy protestánssá legyenek. Ennél nagyobb számban kényszerültek katolikusok a kontinensre menekülni biztonságuk érdekében. A boszorkányperek, amikor katolikus területeken már régóta megszüntették őket, a protestáns részeken még javában zajlottak