Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hogyan lehettek ti vallási...

Hogyan lehettek ti vallási fanatikusok ennyire undorítóak? Mit tegyek ha meg gyűlöltem a vallást? És tiszta szívből megvetem az itteni fanatikusokat is?

Figyelt kérdés

A történetem a következő. 22 éves lány vagyok. Eddig szépen éltem az életem, a családom és én is katolikus, erkölcsösen neveltek de sosem estek a ló túl oldalára. Nem tiltanak meg nekem

semmit, pl. házasság előtti szex meg ilyen dolgok, nem nagyon járunk templomba sem, hiszek Istenbe , segítek ha tudok azoknak, akiknek szüksége van rá. Tehát eddig volt egy -szerintem- egészséges Istenhitem, a saját kis világomban. Ugy gondoltam, hogy ha követek is el bűnt, pl. paráznaság (?) (2 éve van komoly kapcsolatom, ő volt az első és az egyetlen) vagy kisebb hazugság, stb. azt Isten elnézi, mert nem ártottam vele másnak. És nagyon boldogan éltem így. Aztán valami megváltoztatta az életemet. El kezdtem egy tanfolyamot (gazdasági, bár ez most nem számít) és kaptam egy olyan tanárt aki pokollá tette az életemet. Egy vallási fanatikus, akinek szavai megegyeznek az itteni fanatikusok szavaival. Teljesen megőrjít és nem is tud tanítani :'(

Állandóan elhord mindennek, -persze nem csak engem- hogy a pokolra jutok a paráznaságért, semmi közöm Istenhez, és a szexbe fogok meg halni. Azt is elmondta hogy ő a feleségével nem szokott mert ugye nem akar védekezni de babát sem mert már van neki 6. Nem vagyok lotyó! Sem nimfomán! Az a célom hogy évek múltán árvákon segíthessek majd. Valószínű átiratkozok máshová,de egy biztos: meg gyűlöltette velem a vallást. Mindezek mellett egy csaló mert leszedett rengeteg pénzel. És el kezdtem olvasgatni rá adásul az itteni válaszokat és le döbbentem. Ez már

az ostobaság teteje amiket itt írnak. Na mind1. És az a legrosszabb hogy idegileg kibuktam mert belém beszélte a sok

badarságot meg hogy a pokolba kerülök. És annyira magabiztosan állítja ezeket hogy végül sírva fakadtam és most magamat vádolom hogy tényleg bűnös vagyok? :'( és ugyanezt érzem az itteniek válaszát olvasva. Egyszerűen nem akarok úgy élni ahogy a Biblia írja de megőrjít az ahogy tönkre vágták az eddigi nyugodt lelki ismeretemet. Egyáltalán honnan tudjátok, hogy a Biblia Isten vagy Krisztus szavát hirdeti? Undorítónak érzem az összes fanatikust. Az összeset, mert álszentek vagytok, azt hiszitek csak nektek lehet igazatok, ítélkeztek, és mennyi

vér szárad a kereszténység lelkén? És

miért születik az ártatlan gyermek betegen, és mért szenved egy életen át és mért jár a gyilkos

szabadon? A leggonoszabb emberek vagytok és így álcázzátok magatokat.


2014. júl. 11. 13:57
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
25%

Ez a pokolról szóló tanítás az egyik olyan, amely a legtöbb problémát okozta az emberiségnek, és egy teljesen hamis képet fest arról az Istenről, aki az életét sem sajnálta az emberiségért.


A köztudatban elterjedt nézet szerint a pokol az örökké tartó gyötrelem helye. Ez egyrészt az apokaliptikus irodalom félreértéséből, másrészt a görög mitológiából származik. A héber nyelvben a pokol a halottak tartózkodási helyét, vagyis a sírt/sírgödört jelentette. A Biblia azt tanítja, hogy a halottak alszanak. Tehát öntudatlan állapotban várnak a feltámadásra. A prófétai és az apostoli iratok nem tanítanak tehát arról, hogy valaki, valamikor örökké szenvedne valahol. Az Úr nem kínoz senkit sem, ez az egyik legnagyobb istenkáromlás, ami valaha elterjedt. A próféták írásai arról tesznek bizonyságot, Isten le akarja zárni a bűn történelmét, ennek érdekében pedig szeretné menteni azt, aki menthető. Mivel Náhum próféta jövendölése szerint kétszer nem lesz veszedelem, ezért az örök életben csak azok az emberek kaphatnak helyet, akik szembefordultak a bűneikkel, és szolgáló életet végeztek, ahogyan Jézus Krisztus arra példát mutatott. Aki pedig nem akar Isten országában élni, attól Isten egész egyszerűen visszaveszi az életet, mert egy olyan embernek, aki nem szerette Isten törvényét, szenvedés lenne az Örökkévalóság.


Isten tehát nem egy zsarnok, nem kínoz senkit sem a pokolban, mivel olyan nincs is, és nem kényszeríti rá senkire sem az akaratát. Isten csupán lehetőséget kínál fel, amit az embereknek joguk van elutasítani, vagy elfogadni.

2014. júl. 11. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
65%

Egy senki ember hogy tudná megkeseríteni az életed?

Nyugodtan álj ki magadért és ne engedd, hogy tönkre tegye bárki az életed.

2014. júl. 11. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
77%
Ez a 19:41-es Péter, pozitív példa a fanatikusokra, mert szimpatikus a stílusa. Megdöbbentően erős a hite a saját hitvilágába, úgy beszél mintha valami egzakt dologról lenne szó. Ettől függetlenül persze nem értek vele egyet, de inkább ilyen fanatikusok legyenek, mint a kérdésben szereplő.
2014. júl. 12. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
65%

Én hiszem azért azt, hogy a vallási fanatikusok is jót akarnak. Persze az általad leírt közlésmóddal nem ezt érik el, ez tény. Na és persze nagyon könnyű okoskodni, hogy a másik ember mit csinál rosszul. Más szemében könnyebb észrevenni a szálkát, mint sajátunkban a gerendát! Aki igazán fejlett, az nem fog jönni azzal, hogy a hibáidra figyelmeztessen, ami egyébként benne is megtalálható, azért zavarja, hanem segíteni fog annyira, amennyire kérdezed.

Én olvastam már itt olyan ténylegesen hívő embereket, akik tényleg nagyon jó úton haladnak, de soha senkit nem hibáztatnak semmiért.

Persze, hogy az a cél, hogy tökéletesen megfelelő életet éljünk Istennek, de ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen.

Amikor a saját hibáimra nézek, úgy érzem, hogy egy feneketlen kútra tekintek. Teli vagyok hibákkal, gyötrődésekkel, kételyekkel. Változtatni szeretnék az életemen és teszem is ezt, mert hiszem azt, hogy a jóság az jóként is fog hatni. Szeretnék megszabadulni az összes bűnömtől. Szeretném megismerni önmagam, tudni akarom, hogy mit miért csinálok. Nehéz a világ, nehéz az élet.

2014. júl. 12. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
9%

@Scythian


Nem vagyok Péter, nem tudom, hogy honnan vetted ezt a butaságot, még a százalékunk sem egyezik. Azt meg külön megkérdezem, hogy melyik könyvben olvastad azt, hogy az "egzakt" kifejezést a világnézeti kérdésekre is lehet alkalmazni? Mert eddig én úgy tudtam, hogy a tudományos világban használatos ez a kifejezés (nemhiába, hogy nem szerepel az általános köznyelvben) Már csak azért is, mert ha olvastál volna görög filozófiát, akkor tudhatnád, hogy ezt a kifejezést az olyan jellegű kérdéseknél mint például az igazság - ami szorosan kapcsolódik a valláshoz, nem lehet alkalmazni, mert ahány nép, annyi szokás. Mivel te úgy tűnik, meggyőződéses ateista vagy (esetleg agnosztikus?), ezért te fanatikusnak minősíted azt, aki - a te szóhasználatoddal - egzaktként állít be egy vallási tanítételt igazságnak. A meggyőződéses vallásos emberekkel azonban ugyanez a probléma, mert ők meg ugyancsak fanatikusnak állítják be azokat az ateista embereket akik egzaktként mutatják be például az ateista eszméket. Hol van hát az igazág? Ott, hogy általában azok az igazi fanatikusok, akik kölcsönösen fantimzussal vádolják egymást, mert nem tudják felfogni, hogy hogyan lehet olyan elveket/tanításokat elfogadni másoknak, amik 100%-osan szembemennek azzal, amit ők vallanak.


Ami pedig engem illet: Ahogy elnéztem a kérdést, nem filozófiai jellegű istnekérdésről volt szó, hanem egyértelműen meg volt határozva, hogy a Biblia Istenéről van szó. Következésképpen a Szentírást használtam forrásnak, hogy bemutassam, az, amit a Biblia Istenéről állítanak, alaptalan. Ha tehát nem értesz velem egyet, akkor neked a Bibliából kell bizonyítani, hogy az, amit mondok, az nem igaz. A fanatizmussal való vádolásod tehát alaptalan.

2014. júl. 12. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
58%
Nyugi, kedves kérdező. Én gyenge ateistaként kezdtem itt fórumozni, de az itteni "kedves" vallási fanatikusok kihozták belőlem az erős ateistát. Köszönöm Nektek, szent fazekak. :*
2014. júl. 13. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 kBlaise ***** válasza:
100%

Három lépéses gyakorlatot javaslok a kisasszonynak:


1: élj, úgy, ahogy neked tetszik, foglalkozz olyasmivel, ami boldoggá tesz (másoknak sosem ártva); isten(ek)re semmi szüksége senkinek, sokkal fontosabb egy jó hivatás, saját magunk elé kitűzött célok, azokért küzdés, majd az elérésük - tölts sok időt a családoddal, barátaiddal, háziállatoddal, szoríts időt sportra, egyéb hobbira, satöbbi, és meglátod majd


2: kerüld a vallásos zombik társaságát, a való életben is, online pláne! :D


3: profit!

2014. júl. 14. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!