Hogyan lehettek ti vallási fanatikusok ennyire undorítóak? Mit tegyek ha meg gyűlöltem a vallást? És tiszta szívből megvetem az itteni fanatikusokat is?
A történetem a következő. 22 éves lány vagyok. Eddig szépen éltem az életem, a családom és én is katolikus, erkölcsösen neveltek de sosem estek a ló túl oldalára. Nem tiltanak meg nekem
semmit, pl. házasság előtti szex meg ilyen dolgok, nem nagyon járunk templomba sem, hiszek Istenbe , segítek ha tudok azoknak, akiknek szüksége van rá. Tehát eddig volt egy -szerintem- egészséges Istenhitem, a saját kis világomban. Ugy gondoltam, hogy ha követek is el bűnt, pl. paráznaság (?) (2 éve van komoly kapcsolatom, ő volt az első és az egyetlen) vagy kisebb hazugság, stb. azt Isten elnézi, mert nem ártottam vele másnak. És nagyon boldogan éltem így. Aztán valami megváltoztatta az életemet. El kezdtem egy tanfolyamot (gazdasági, bár ez most nem számít) és kaptam egy olyan tanárt aki pokollá tette az életemet. Egy vallási fanatikus, akinek szavai megegyeznek az itteni fanatikusok szavaival. Teljesen megőrjít és nem is tud tanítani :'(
Állandóan elhord mindennek, -persze nem csak engem- hogy a pokolra jutok a paráznaságért, semmi közöm Istenhez, és a szexbe fogok meg halni. Azt is elmondta hogy ő a feleségével nem szokott mert ugye nem akar védekezni de babát sem mert már van neki 6. Nem vagyok lotyó! Sem nimfomán! Az a célom hogy évek múltán árvákon segíthessek majd. Valószínű átiratkozok máshová,de egy biztos: meg gyűlöltette velem a vallást. Mindezek mellett egy csaló mert leszedett rengeteg pénzel. És el kezdtem olvasgatni rá adásul az itteni válaszokat és le döbbentem. Ez már
az ostobaság teteje amiket itt írnak. Na mind1. És az a legrosszabb hogy idegileg kibuktam mert belém beszélte a sok
badarságot meg hogy a pokolba kerülök. És annyira magabiztosan állítja ezeket hogy végül sírva fakadtam és most magamat vádolom hogy tényleg bűnös vagyok? :'( és ugyanezt érzem az itteniek válaszát olvasva. Egyszerűen nem akarok úgy élni ahogy a Biblia írja de megőrjít az ahogy tönkre vágták az eddigi nyugodt lelki ismeretemet. Egyáltalán honnan tudjátok, hogy a Biblia Isten vagy Krisztus szavát hirdeti? Undorítónak érzem az összes fanatikust. Az összeset, mert álszentek vagytok, azt hiszitek csak nektek lehet igazatok, ítélkeztek, és mennyi
vér szárad a kereszténység lelkén? És
miért születik az ártatlan gyermek betegen, és mért szenved egy életen át és mért jár a gyilkos
szabadon? A leggonoszabb emberek vagytok és így álcázzátok magatokat.
Észre sem veszik magukat annyira megvannak kergülve.
Engem szórakoztatnak, mert nincs humorérzékük és ez vicces. Rám mondjuk nincsenek hatással. Túlságosan nem tudnak felizgatni.
Szia!
Miért számít neked és ingat meg az ő véleménye?
"Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik, amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét."
Szia!
"és most magamat vádolom hogy tényleg bűnös vagyok? :'"
Igen mindannyian bűnösök vagyunk,mert bűnös lélekkel=erővel születünk az eredendő bűn miatt.
És a lélek bűne betegíti meg a testet,mert a test a bűnért adatott.Ezért a lélek ferdesége nyílvánul meg a testen,és a test szenvedi azt el.
De ne félj,és élj a szíved parancsa szerint.mert Jézus Krisztus a bűnösökért a betegekért jött.
És aki megvallja a benne lévő bűnt,vagyis a szívéből él az felismerésre jut (bűnbánatra),és az Isten megbocsájtó kegyelmében részesül.Aki az Istenben bízik az nem csalatkozik.:)
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__2..
Csak olvassatok el néhány választ. Őrültek !!! :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!