Régen a lányok fedetlen fővel jártak.Amikor egy nő férjhez ment,akkor már nem járhatott kendő nélkül.Innen ered a mondás,hogy bekötötték a fejét.A városi nőknél ez nem volt annyira szigorú,de templomba vagy más nyilvános helyre kalapot viseltek.Temetésre pedig egyetlen nő sem mehetett kalap vagy kendő nélkül.
Ma már persze csak az öregek között van olyan aki ragaszkodik ehhez a szokáshoz.
2010. jan. 2. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
2/17 anonim válasza:
Minden külsőség csak annyit ér, amennyi hit van mögötte. Ha hitből teszed, Isten elfogadja, még ha esetleg nem is követeli meg az ige, a tudatlanság idejét pedig Isten megbocsátja, ha tehát azért nem tettél valamit, külsőségről beszélünk, mert nem tudtad, hogy ezt kell tenned, Isten megbocsájtja. Az emberek már nem ilyen nagylelkűek. Azt, hogy Isten mennyire elfogadja a kor szokásait, lásd Dávidnál, akinek nem hogy feleségből volt egynél több, de másodrangú felesége is volt bőven, Isten még is csak Betsabét, Uriás feleségét kérte rajta számon.
2010. jan. 2. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
3/17 anonim válasza:
A keleti, ortodox keresztényeknél még megvan, hogy a nők nem léphetnek fedetlen fővel a templomba, legalábbis Ukrajnában ezt tapasztaltam.
2010. jan. 2. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
4/17 anonim válasza:
A zsidóknál több helyen él, hogy az asszonyok nem mennek el hazulról fedetlen fővel.
2010. jan. 2. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
5/17 A kérdező kommentje:
nem, az írásszöveg az imádati helyen történő imáról, és tanításról beszél.
2010. jan. 2. 14:44
6/17 anonim válasza:
Ez hülyeség, csak azért van, hogy ezzel is a nők rangját lealacsonyítsák. Ennyi erővel a nős férfiak is betekerhetnék a fejüket.
Isten nem talál ki ekkora baromságokat, csak ember
2010. jan. 4. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
7/17 anonim válasza:
az alralad emlitett irasszoveg egy sorrendet tartalmaz, mely szerint Istennek ala van rendelve a fia, Jezus, Jezusnak a ferjek, a ferjeknek pedig a nok. az irasszoveg tenyleg az imadati helyen valo tanitasra is es imara is vonatkozik. miert van ez? mert a foseget Istena ferjekre , ferfiakra helyezte, es ezt a nok elismerik. a ferjaik hoznak donteseket, melyekert ok felelnek, a felesegek pedig elvezik az azokbol fakado aldasokat. kiveve akkor ha a ferjek helyesen elnek a fosegukkel.
2010. jan. 4. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
8/17 anonim válasza:
ez hasznos a csaladban, uhgyanis elosegiti a ferj es a feleseg kozotti egyuttmukodest. ha nincs aki iranyitson es feleljen a kovetkezmenyekert, ott mar bvaj van, mert mindenki a sajat feje utan megy, es az nem jo eredmenyt szul.
2010. jan. 4. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
9/17 anonim válasza:
szia
igen, a nazarénusoknál a megtért nőknek házasságtól függetlenül, hétköznap és vasárnap, utcán és az imaházban is kötelező (sajnos egyre több esetben csak elvileg) hordani kendőt
szerintem nem elavult dolog, mert az Ige nem avul el (hű micsoda ultrakonzervatív érvelés:D, ennek ellenére komolyan gondolom)
az értelmét egyelőre nem értem (Pál az angyalokra hivatkozik és a férfi és a nő közti, Isten által rendelt rangbeli különbségre, de ezt nem látom át rendesen)
üdv és remélem, hogy segítettem
2010. jan. 5. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
10/17 anonim válasza:
A szomszédunkban lakik egy nazarénus család 7 gyermekkel.Az asszonynak mindig be van kötve a feje.Biliailag én sem értem tisztán ezt a tanítást.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!