Ha Isten mindent lát és mindent tud, akkor a végső döntéskor minek kell elé járulni?

Kedves filoszmen,

Igen, én mint hívő kitaláltam azt, hogy mivel én vagyok, kell hogy legyen Isten, hiszen te is vagy és mi mindannyian vagyunk. De Isten nem egy valaki, és nem teremtett bennünket, hanem mi mindannyian belőle fejlődtünk ki. Mi Isten fejleményei vagyunk, nem teremtményei.

De hogyan járulhatnánk Isten elé ha Isten nem egy valaki?

Isten kezdetleges ábrázolás szerint egy hatalmas, jóságos, néha szeszélyes valaki, aki az egyik embert megdorgálja, mert valami nagyon rosszat tett, a másikat megjutalmazza, még másokat próbára tesz, vagy játszadozik velük stb. Ez az ábrázolás jó volt az őskorban, azóta minden tekintetben sokat fejlődtünk, mégis még mindig vannak sokan, akik egy ilyen ábrázoláshoz ragaszkodnak. Ez a titokzatosság bűvölete, a vallásos előjárók, ugyanis szükségesnek ítélték e dolgokat egy titokzatosság leplével takarni, hogy a hívők ne merészeljenek másképpen gondolkodni, vagy elhagyni a számukra kijelölt utat. Ez a bűvölet még mindig érezteti hatását nem csak a hívőkön, de még azokon is akik ateistának vallják magukat. Onnan az efféle kérdések.

Mindennek ellenére Istenről alkotott elképzelésünk is folyton fejlődik. Ma közelebb állhatunk a valósághoz, ha Istent úgy képzeljük el, mintha egy ihlet lenne az Eredeti Önfejlesztő Ihlet, melynek fejleménye minden más létező élőlény vagy élettelen dolog; mint egy Mindenható Törvény, egy Vezérlő Alapelv mindenben; mint minden Hatalom, Bölcsesség és Szeretet kimeríthetetlen forrása bennünk és körülöttünk mindenütt.

„Ha Isten mindent lát és mindent tud, ...”

Mivel mi Isten fejleményei vagyunk, mint ahogy a fa levelei sem a fa teremtményei, hanem fejleményei, – Isten, az Eredeti Önfejlesztő Ihlet jelen van bennünk mint a Vezérlő Alapelv, mint a Mindenható Törvény teljes Hatalmával, Bölcsességével és Szeretetével, – tanúja tetteinknek, az eltitkolt gondolatainknak, érzelmeinknek, a leghalványabb ihletnek, amely valaha megilletett bennünket. Ez a tanú Isten, – az ember Isteni kiléte, vagy az Isten egyszülött Fia / Leánya, a Krisztus bennünk, az akiről Jézus azt mondta hogy: „Én vagyok a jó pásztor, …” Ez a jó pásztor „mindent lát és mindent tud, ...”

„akkor a végső döntéskor minek kell elé járulni?”

Az ember élete folyamán gyakran szembesül saját tetteivel, gondolataival, érzelmeivel. A vallások ezt lelkiismeretnek nevezik, – isteni kilétünk ismerteti velünk tetteink minőségét, – eléje járulunk. Nem állunk szó szerint valaki elé, de erezzük szavaink igazságát, tetteink helyességét méltányosságát vagy e dolgok hiányát. Személyiségünk, hajlamos arra hogy helytelen tetteinket, érzelmeinket gondolatainkat a feledés homályába rejtse, de az élet végén, mikor a személyiség arra kényszerül hogy uralmát feladja, feloszlik ez a homály, akkor ismét szembesülünk tetteinkkel.

A halálközeli élmények kutatói többek között erről a szembesülésről számolnak be.

..."ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád,

de a hívő előtt az ÚR feltárja önmagát"

ez egy református dal, Csákány Mariann csodálatos tolmácsolásában:

http://www.youtube.com/watch?v=gjWkBujYPys

...amely dalban a tanítás is benne rejtőzik, amelyet itt kiemeltem a számodra..

...tanulság, hogy ne kritikával fordulj Isten felé, mert Ő az ÚR mindenkor, és te hiába is kritizálod ŐT, akkor is Övé az IGAZSÁG (vagyis Isten nem lehetséges fölülbírálni...ill .teheted, mert szabadságot adott erre is, de nélkülöz minden józan észt az ilyen hozzáállás..:)

Nem vagyok hívő, de a Bibliát mint szépirodalmi művet olvastam jó pár éve. Én úgy emlékszem, hogy a gyerekek alapból a paradicsomba kerülnek.

A végítélet meg gondolom olyasmi lenne mint az özönvíz, ott sem sokat teketóriázott, egy ember kiválasztott + a család és slussz passz.

Ha a személyes véleményemre vagy kíváncsi akkor szerintem ha létezik akkor olyasmi nem nagyon érdekli, hogy ki mennyire tudja a zsoltárokat meg bérmálkozott-e, esetleg hogy mit gondol adott ember Jézusról, mivel a ma ismert Biblia rengeteg átalakításon ment keresztül az évezredek folyamán (ajánlom figyelmedbe az I. és a II. niceai zsinatot pl.) Szóval én úgy gondolom hogy emberként leszünk megméretve, ha leszünk. Azt meg nem olyan nehéz elbírálni. főleg ha az illető ráadásul a mindenható.

Az meg hogy mennyi időbe telne a "bírálás" sztem mind1, tekintve hogy attól kezdve hogy odajutsz, előtted az örökkévalóság.