Hogyan nem tudják felfogni a hívők, hogy a Bibliát is csak ugyanolyan hús-vér emberek írták, mint amilyenek ők maguk?
Ha nem a vallásról lenne szó, a hívőket páciensnek neveznék és kellemes, nyugtató környezetben pszichológusok fáradoznának azon, hogy ismét visszanyerjék realitás érzéküket.
A kisfiamnak annyira tetszett a Star Wars történet, amit magam is szeretek, hogy a végén azt vettem észre, hogy némileg valóságnak gondolja. Sajnos sürgősen el kellett beszélgetnem Vele és kitárgyaltuk a képzeletbeli világot, amelynek tanulságai is vannak, ráadásul rendkívül szórakoztató. Hátrányos dolgok is vannak benne, nevezetesen Luke Skywalker, az egyszerű parasztgyerek aligha lett volna képes iskolázottság hiányában csillaghajó vezetésére. Meg kellett értetnem, hogy a jövő, illetve már a ma szakemberei belőlük kerülnek ki, aki tanul, az mérnök, orvos, pilóta lehet, akár űrhajós, vagy színművész, de aki erre kevesebb energiát fordít, az egyszerűbb pályára kerülhet, ahol kisebb képzés is elegendő.
Persze a villanyszerelő, vagy a kőműves mesterséget sem adják ingyen, a szakmai tudás megszerzése is időbe, pénzbe és fáradságba kerül.
Mindezekkel valóban érdemes foglalkozni. A vallás hitvilágának alapos tanulmányozása ellenben tévútra vihet, csalóka illúzión alapul. A megszerzett lelki egyensúly alapja tévedés.
Tisztességesnek nem a túlvilág, hanem saját magunk és embertársaink miatt kell lenni. Tetteinket a saját belső bírónk ítéli meg, na és embertársaink, szeretteink.
Sajnos feltámadás sincs, életünk csak egy van, amit kár elpocsékolni. Ha már nehéz rajta javítani, akkor az igények leszállításával, szerényebb élettel még mindig lehet teljes életet élni, de annak ismerete, hogy hol a helyünk a világban, alapvető és fontos.
A vallás nem oldja meg a valódi problémádat, egy képzeletbeli világban való irracionális hit csak eltávolít a valódi megoldás felismerésétől.
Előnye azért van, akárcsak a narkónak, az alkoholizmusnak, mert elviselhetőbbé teszi a rideg valóságot, amelynek megértéséhez és elfogadásához sokkal nagyobb belső feszültségek, küzdelmek után tud csak eljutni máskülönben az ember. Ahhoz, hogy Isten nélkül is boldogulj, bátorság és értelem szükséges, belátás és empátia. Az igazán tisztességes élethez az szükséges, hogy elismerd, minden ember egyenlő és bármiben hisz, semmiféle előnye nem származhat belőle.
Manipuláció-e vajon a Biblia?
Erről igen hosszasan lehetne írni, de most egyetlen kérdést szeretnék csak feltenni.
Hány olyan szent könyvet ismer az emberiség, amely a szereplői súlyos hibáit és bűneit ugyanúgy feltárja takargatás nélkül, mint ahogyan elmondja hatalmas sikereiket is? (Lásd pl. Nóé részegsége, Jákób csalása, Sámson paráznasága, Dávid király gyilkossága Bethsabé megszerzéséért, Salamon háreme, a zsidó nép folyamatos engedetlensége és bálványimádása, stb...)
Ez vajon nem arra mutat, hogy a történeteknek valamilyen valóságalapja is lehet?
Miért őrizték meg ezeket a történeteket, amelyek eléggé megalázóak minden hívő ember számára...?
Miért nem tüntették el ezeket a kínos részeket később a másolók? Mondhatni számtalan alkalom lehetett volna rá az évezredes továbbmásolási folyamat során. Ilyesminek még sincs nyoma egyáltalán.
Egy másik összefüggésben erről én írtam is egy tanulmányt, amely könyv formájában is megjelent és szeretettel ajánlom figyelmetekbe... ;-)
Tóth-Simon Károly utánam következő tanulmánya a kötetben 100%-ban az általatok taglalt kérdéskört érinti! :-)
A Vörös-tengerrel kapcsolatban van egy olyan nyilvánvaló dolog, amit muszáj megvizsgálnunk.
Ha a zsidók tényleg átkeltek a tengeren ott, az egyiptomi fáraó serege viszont elpusztult, akkor ennek az eseménynek régészetileg feltárható nyomainak kell létezniük...
... és léteznek is:
Örömmel olvastam, hogy talán érdekel a Jézus-dosszié című könyv. További nagyon jó könyveket is szívesen ajánlanék a valós bibliai próféciák ma is látható beteljesüléséről, de egyelőre legyen elég ez a két könyv. Ha érdekel, akkor további ajánlásokat is küldhetek majd. :-)
Ha elkezdesz kutatni, meg fogsz lepődni.
Columba
Valóban, folytathattam volna, mert olvastam.
Mivel azonban csak példaként használtam néhány leírtat, ezért nem akartam kiírni a teljes tízparancsolatot.
Kedves legutóbbi válaszoló:
Tudod mire volt jó a Tízparancsolat? Mire jó Isten törvénye?
"Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik." (Róma 3:20)
"Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által." (Gal 3:21-26)
Természetesen azok, akik nem hisznek Istenben, azoknak ez csak üres beszéd, bolondság (1 Kor 1:18). Akik viszont hisznek a "kereszt botrányában" (Gal 5:11), azoknak ez Isten ereje és bölcsessége, amint meg van írva.
"Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket." (1 Kor 1:21)
Arra azonban nagyon szeretném felhívni a figyelmed, hogy talán nem kellene olyan dolgokat állítanod ("a Biblia, mint tökéletes manipuláció"), ami egyrészt más emberek hitét mélységesen nem tartja tiszteletben, másrészt pedig önmagában teljesen igazolhatatlan és öncélú állítás.
Én tiszteletben tartom, hogy te nem hiszel a természetfeletti létezésében, kérlek te is tedd ezt fordítva meg velünk. :-)
Akik pedig keresik az Istent, azok meg is fogják találni.
"Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk." (ApCsel 17:26-28)
Columba
Honnan tudjuk, hogy a Biblia Isten szava?
Onnan, hogy a Biblia ezt írja. XD
"Ja, a Vörös tengert Mózes egy bottal választotta szét, meg Jézus a 4 napos halottat akinek szaga volt már életre keltette"
És ezekre mi a bizonyíték?
Emese meg egy turultól esett teherbe, igaz?
"Ja, a Vörös tengert Mózes egy bottal
választotta szét, meg Jézus a 4 napos
halottat akinek szaga volt már életre
keltette"
És ezekre mi a bizonyíték?"
Látom nagyon figyelmes vagy, Columba a 22. hozzászólólásában épp a Vörös-tenger szétválastásával kapcsolatban linkelés be a bizonyítékokat. mellesleg ne várj mindenre konkrét tárgyi bizonyítékokat, ha minden bionyítva lenne,akkor a hit szó értelmetlenné válna. Ne legyetek olyanok mint hitetlen Tamás,ő szerencsés volt, mert kapott Jézustól konkrét bizonyítékokat, hogy tudjon hinni, de ez nem fog minden hitetlen ateistával megtörténni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!