Sátán igazat mond?
- Jehova két fát sarjaszt az édenkert közepén, az élet fáját, és a jó és rossz tudásának fáját.
- Csak az utóbbiról való evést tiltja meg Ádámnak és Évának. Több helyen is utalnak rá, hogy csak egy fa gyümölcse tiltott.
- Sátán azt mondja Évának, ha esznek róla, megnyílik a szemük. Miután esznek róla, valóban megnyílik a szemük, ezt Jehova maga meg is erősíti.
- Ezután nem halnak meg, ellenben Jehova eltiltja őket az élet fájától, mert ha abból ennének, örökké élnének.
Kérdéseim:
- Miért nem mond igazat Jehova a tiltott fáról?
- Miért mond igazat Sátán a tiltott fáról?
- Mi az az élet fája, és miért nem közvetlenül Jehovától, hanem egy fa gyümölcsétől jön az örök élet?
Jó Neked, hogy ilyenekben tudsz hinni.
Sajnos ez nem így megy.
Minden elpusztul egyszer, a növények, az állatok, a tárgyak, az emberek. Ha lejár az ideje, mindennek vége van.
Még a csillagok is kilobbannak egyszer.
Semmi sem kel új életre, hiába reménykedsz.
Aztán vigyázz, mert ez a sátán mánia elhatalmasodhat. Éppen mostanában volt szó egy amerikai, vagy dél amerikai szektáról, akik megöltek egy kisbabát, mert az agyukra ment a vallás, vagy ez a sátán marhaság. Szegény kisgyereknek valami baja volt, nyilván állandóan ordított és ahelyett, hogy gyógyították volna, a féleszűek elpusztították a szerencsétlent.
Tisztára megérett egy csomó válaszadó a pszichiátriára. Mindenfélét beképzeltek magatoknak, sátánt, élet fáját, tudás fáját, a fene se tudja miket. Addig, amíg nem hatalmasodik el rajtatok, nincs túl nagy gond, de sokaknál ez már régen túlment a határon, tisztára közveszélyes némelyik.
Az örök élet egy népmeseszerű elképzelés, elképesztő, hogy ennyien elhiszik.
Fizikai lehetetlenség...
Kedves Tzolko! Tökéletesen egyetértek azzal, hogy a rosszul gyakorolt vallás totális elmebetegséget okozhat, sőt én is tudok róla, hogy okoz is. Rengetegen vannak, akik képtelenek megbírkózni a valósággal és azt hiszik, a vallás egy irreális álomvilágba viszi őket, menekülési útvonal a valóság elől, ahol ráadásul ők supermani képességeket is kaphatnak, próféták, csodatévők, törvényfelett állók leszenk, stb! Igen, van ilyen nagyon szomorú jelenség, mint ahogy van olyan jelenség is, hogy a tudomány napalmot, atombombát, vegyi fegyvereket talál fel és alkalmaz... de ez mindkettőnek a visszaélés, a torz, céltévesztett jelenség. Az igazi tudomány sem szadista és az igazi vallás sem az őrülteknek való menekülési útvonal. Sőt: az igazi vallás pont a képzelgésektől, tudatlanságtól, őrülettől, lelki betegségektől, életidegen szélsőségektől és beteges szenvedélyektől szabadítja meg az embert!
Egyik kedvenc könyven Hierotheosz Vlachosz archimandrita: "A lélek betegségei, a lélek gyógyítása a keleti (ortodox) keresztény hagyományban". Lélektani téren eléggé színvonalas könyv, tehát nem a bulvárpszichológia szintje, de ettől függetlenül szerintem nagyon világos, logikus és tiszta. Többek között arról is szól, hogy az élénk fantázia mindig az elmebetegségek tünete, tehát az egészséges lélek velejárója pont a valóság képzelgésektől mentes tiszta látása. Az értelem (nous) tulajdonképpen a lélek szeme, és minden betegség forrása gyakorlatilag a lelki szem megbetegedse, elhomályosulása. Ennek következménye az, hogy a valóságot homályosan, torzan, felszínesen látjuk vagy saját fantáziáinkat, téve4déseinket igazabbnak véljük a valóságnál. A tiszta értelem nem aggódik, szorong, mert látja a teremtett világ jóságát és a teremtő gondviselését (még a nehézségekben is - és mint modntam, nem erőltetett egyéni magyarázatokat kreál erre, hanem valóban képes a történések mögötti logikát és valóságos hasznot meglátni) és a saját helyével si tisztában van ebben a rendszerben. Nem nyomul mások elé, hanem alázatban, mértékletesen, beteges szenvedélyektől mentesen szabadon, belső békében és józanul (őrködve gondolatai felett) éli az életét, szeretetben szolgálva embertársait azokkal a javakkal, amiket kapott.
Az általad említett beteges szélsőségeknek semmi köze nincs az igazi valláshoz, az igazi vallás pont az ilyen őrültségektől szabadítja meg az embert. Csak a gond az, hogy sokan a valláson belül is kezdenek bekattanni és elveszítik az igazi tiszta józan utat, amely pont az értelem megvilágosodásához és valódi bölcsességhez vezet...
Kedves 42!
Nagyjából felfogtam az általad írt válasz értelmét és jelentőségét.
A normális vallásosakkal nincs is semmi bajom. Hazánkban teljes a vallásszabadság, egyenlőre, hiszen mindenki hihet bármiben. Mindez odáig fajul manapság, hogy még felvilágosítással sem lehet eredményesen harcolni a különféle babonák ellen.
Se szeri, se száma a jósoknak, a jövőbe látóknak, a hiszékenység kihasználóinak.
Csalók készítik a horoszkópokat, áltudományok virágzanak.
Az emberi fantázia, véleményem szerint az egyik legfontosabb tulajdonságunk. Nem tudom, az állatok miért tesznek, vagy nem tesznek meg valamit, de az ember képes előre elképzelni eseményeket, tettei következményét. Ha könyvben olvas valamit, képes beleélni magát, szinte látja a helyszínt, az eseményeket. A modern vizuális képmegjelenítés kissé sorvasztja a fantáziát, de úgy gondolom, nem túlzott mértékben, hiszen az állandóan edzésben kell, hogy legyen. Mindent mérlegelünk, ha csak villanásnyi időre is, de állandóan választásra kényszerülünk, amit valamilyen szempont alapján teszünk meg.
A fantázia segíti az alkotást, minden művészet, új elem, konstrukció ezért jöhet létre.
A művészek között akadhat az általad jelzett túlzott agyi működésű, de nem ez a jellemző.
A tudományos gondolkodás eleve a racionalitásra épül, ez alapvető és az arányok jó összetételben vannak jelen. Az tagadhatatlan, hogy az emberi társadalmak nagy mozgatóereje a hadiipar, ez mindig így volt. Kezdetben teljesen érthető volt ez a törekvés, hiszen az életét védte mindenki és mivel az ember tulajdonságai nem a legelőnyösebbek, az eszével vált uralkodóvá a Földön, kiemelkedve az állatvilágból. Magam ugyan osztom az evolúció elméletét, de a különbség teremtés esetén is nagyjából ugyanaz, határozottan több az eszünk, mint a Glóbusz többi élőlényének.
Manapság is mindent a hadiipar finanszíroz, vagy ha mégsem, akkor is rátenyerelhet bármikor, ha úgy ítéli meg, hogy szüksége lehet rá. Ezzel sajnos együtt kell élni, Nobel neve fémjelzi a legnagyobb díjat, a dinamit, amely rendkívül segíti az emberiséget, de a pusztítás alapanyaga is, mutatja, hogy minden tudomány jó, csak a felhasználási módja tehet különbséget. Kés nélkül nehéz lenne az életünk, de ölni, sérülést okozni is lehet vele. Mindenképpen szükségünk van rá, csak nem mindegy a felhasználás módja és ez vonatkozik minden eszközre, találmányra.
Azok a vallások, amik előtérbe helyezik az emberiség túlságosan régi elképzeléseit a világról, visszahúzó erővel hatnak. Az ószövetség gondolatai már kétezer éve aktualitásukat vesztették és túlnőttünk rajta mind erkölcsileg, mind értelmileg.
A szelídebb megnyilvánulási formájával nincs túlságosan problémám, az Újszövetség szellemisége részben máig hat.
Az emberi humánum kiteljesedésével kerül mindez a megfelelő alapokra. Az empátia megmutatja, hogy mi a helyes viselkedési forma. Mindezen túl a jóakarat, a segítő szándék, a szánalom a fő mozgatórugója a normális embernek, aki mindenféle előny, jutalom nélkül törekszik arra, hogy a világ jobbá váljon. Az emberi büntetőtörvények általában megmutatják mit nem szabad csinálni, de ezen túl is vannak erkölcsi szabályok, amiknek működnie kell, kellene, hogy békében és jól éljünk a Földön.
Tolerancia, ez az egyik legalapvetőbb nézet, ami ehhez szükséges.
A tisztességes ember felülemelkedve a régi vallások sok tekintetben már elavult nézetein, valóságos alapokra helyezi a hangsúlyt és a fantáziáját a kellő irányba tudja fordítani.
Felesleges elképzelt lényekkel, ördöggel, sátánnal hadakozni, a rosszat mi okozzuk, mi emberek és megszüntetni is csak mi tudjuk.
Tzolko! A most népszerű bulvár ezotériáról (ami a nagy világvallások szennyvízcsatornája), megvan a véleményem, amit talán Te is osztassz. Itt én vagyok a kérdező: http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__egyeb-kerdesek__4411..
A legtöbb világvallás egyébként abból a tapasztalatból indul ki, amiről Te is írtál, hogy az ember tulajdonképpen jóra és rosszra ugyanúgy képes, és hogy hogyan törekedjen a jó felé. A jót vagy önmagukban találják meg vagy valóságosan feltárulelőttük egy a profán világtól különböző szent minőség. Aki csak a profán világban él, annak a profán világon túli világ csak fantázia, aki viszont felismeri a profán világon túlmutató szentséget (önmagában vagy a természetfelettiben, vagy akár önmagát tartva természetfelettinek) az különbséget tud tenni aközött, hogy mi a fantázia és mi a valóság. A jó, ami felé törkeszik a vallásos ember, az egy magasabbrendű, tisztább jó, mint ami a jelen világunkban érzékelhető, vagy legfeljebb csak nyomokban található meg. A fantázia nem mutat túl azon az egyetlen elmén, amely kiötölte azt, a valódi szent jó viszont túlmutat azon az egész világon, amelyebn minden emberi elme létezik. A kettő között tehát óriási a különbség! De ezt csak tapasztalni lehet...
És ez utóbbi valóság nem a fizikai világ tagadása, hanem a fizikai világon túlmutató valóságos dimenziók érzékelése, amelyben a fizikai világ is létezik, de puszttán csak mint egyfajta felszíni vetülete egy nagyobb valóságnak.
Hasonló jelenséget látunk magában a modern fizikában is (lásd: kvantumelmélet, szupoerhúr elmélet, M-elmélet. Ez utóbbi 11 dimenzióval számol már, tehát ennek része a mi 3D-s világunk, de egy nagyobb valóságot lát meg ennél tudományos következtetésekkel.)
De tulajdonképpen az emebr a vallásban és a tudományban is gyakran hasonlóan jár el, mert mindkét területen ugyanolyan aggyal rendelkező emberek vannak. :) A tudós vagy a már ismert jelenségek szokatlan viselkedéséből következtet egy azokon túlmutató jelenségre, modellt alkot, vagy egy teljesen új dolgot fedez fel és azt vizsgálja meg. A vallásos ember is tapsztalja, hoyg vannak pl. olyan kísértő gondolatai, amik nem önmagából származnak (bizonyos szempontból hasonlók a gondolatok, mint a minket ért ingerek, csak más dimenzióban), vagy egyszerűen feltárul előttük egy a fitikai világnál akár még valóságosabbnak érzékelt jelenség. Ezekből lehet "következtetni" szellemi lényekre is. De sajnos ez az álvallásokban erőteljesen fantáziával fűszerezett és a kívülálló természetes, hoyg meg van zavarodva és nem tud különbséget tenni a valós és a nem valós dolgok között. Ehhez a vallásos embernek, aki érzékenyebb a transzcendes dimenziókra, szintén igen tiszta lelki szemekre van szüksége.
De nagy téma ez, és csak áttételesen vág a kérdésbe. Ha ez bővebben érdekel, olvasd el ezt: [link]
Ezt a legtökéletesebb írás, amely leírja, hogy miben különbözik a vallástalan emebr és a vallásos világképe. A vallásos ember nem a valóságot tagadja, nem fantáziákba menekül, hanem azt egy nagyobb valóságban helyezi el. MInden vallásos és vallástalan embernek kötelező olvasmányként előírnám, mert rengeteg tévedést eloszlat ezen a téren és valódi párbeszéd alapjává válhat.
Az meg, hogy az ÓSZ-et meghaldtuk erkölcsileg... háát... Netalán mindenki tiszteli Istent, a szüleit, nem lop, nem paráználkodik? Hmm... Viszont a valódi vallásosság valóban túlmutat az erkölcsi parancsokon (pláne az ÓSz törvény parancsain, erről maga Jézus is beszélt pl. az ellenségszeretet parancsával összefüggésben). Hierothos Vlachos könyvében 3 szint van: az első a jó cslekedetek szintje, amikor az ember erkölcsi törvényeken követve tisztítja meg önmagát a hibás működéstől, rabsgba ejtő szenvedélyektől, aztán a megvilágosodás szintje, végül az Istenlátás szintje jön. A legtöbb ember az 1. szintet sem tudja teljesíteni, legyen akár keresztány... De létezik a 3. szint, amire némelyek eljutottak, és ahol valóságosan is meglátták Istent még ebben az életben!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!