Istenhit, egyház. Tényleg rejlik ebben valami igazság, vagy csak a régi, tudatlanabb emberek gondolkodásának továbbélése és össze-vissza magyarázása a mai világban?
Olvass utána, eléggé nagy irodalma van ennek a témakörnek.
Így elsőre Richard Dawkinstól az Isteni Téveszmét és Sam Harristől a Tények és keresztények c. könyveket ajánlom.
Nézd, vannak az ember életében alapvető kérdések.
Ki vagyok, miért vagyok itt, mi lesz a halál után, avagy mi is az a halál, hogyan lett mindaz, amit látunk.
Mindkét álláspont szerint más-más válaszokat kapunk.
Az egyik szerint Isten által rendelt és akart ember vagyok céllal és értelemmel, a halál az élet nélküli állapot, a semmi, amiből Isten akaratából az ő egyszülött ítélő fia feltámaszt. Az életet és mindent Isten teremtette, az ő akarata, hogy mindez lett. Még a legapróbb egysejtű is komplex és tökéletes, egy kész város működik benne. Minden egy felsőbb Istentől jött, és a bűn miatt egyre sanyarúbb és tökéletlenebb lesz. Életünknek ennek ellenére célja és értelme van. A legfőbb cél az örök élet elnyerése Krisztusban.
A másik álláspont szerint egy véletlen műve vagyok, sőt egy parazita, mert csak rombolom a környezetemet. A halál egy megsemmisülés, és az életem egy pillanat tört része csupán, egy felesleges szempillantás. Nincs értékem, csupán a pillanatnyi jelentben. Mindaz, amit látunk véletlenek sorozata, egy szerencsés alakulás, melynek mindennek vége a halál a síri csend. Mindaz, amit látsz primitívből a bonyolulttá alakulás csodás folyamata, mely a halál segítségével és a véletlenek összejátszásából lett.
Kellemes választást. :D
Ezt magadnak kell eldönteni. Nem érdemes arra voksolni amit több válasz támogat, mindenki csak a saját igazát írja le.
A személyes tapasztalatokkal meg semmire se mész.
Huh,hát jó kérdés,az a helyzet,hogy ezt neked kellene eldöntened,neked kellene átlátnod.
Azért leírom a saját véleményem,hátha segít:
Biblia:Emberek írták,sok primitív emberi eredetű rész található benne,ne dőlj be annak,hogy egy egész világvallás használja,és megcáfolhatatlannak állítják be,egyenesen a tévedhetetlen Isten ajándékának,ez egy csapda.Merj önmagad lenni,ha valamiben bizonytalan vagy ülj le csendben,ne zavarjon senki,türelmesen várj,és meg fog jönni a válasz.Érezni fogod mélyen a bensődből,hogy mi igaz,és mi nem,csak merj rá hagyatkozni.
Isten:Ne azonosítsd mindenképp az egyházi,vallási definíciókkal.Ugyanaz a szisztéma,mint amit már említettem,merj magadra hagyatkozni a csendben,és tiszta válaszokat fogsz kapni,okosakat,bölcseket,ezek jönnek a benső forrásodból,ezek lesznek a te isteni igazságaid.
Egyház:Nem ismerheted meg önmagadat igazán,ha másoktól várod a választ.Az egyház élén olyan tudatlan emberek is ülnek,akik önmaguknak akarnak kedvezni,a saját hatalmuknak,ám ezzel a többi embert eltérítik a valódi forrásuktól.Ne vegyél semmit szentírásnak amit mondanak,itt is vizsgáld meg,hogy a javadat szolgája-e az adott egyházi kijelentés,dogma,vagy nem.Ha pl.félelemre és bűntudatra alapul valami,azt ne hidd el,mert nem bölcs forrásból való.
Hit nélkül az ember nem tud élni. Csak ez a hit mindenkinek más. A lényege, hogy az élete során sokszor elbizonytalanodik az ember, ekkor kell valami kapaszkodó, mert a bizonytalanságban az ember felőrlődik.
Nagyon régen nagyon sok mindent nem ismertek az emberek, szükségük volt egy védelmezőre. Ezt egy felsőbb lényben találták meg, aki védelmez, jó és mindenható. Így alakult ki az istenhit, amely köré aztán szabályok kerekedtek, és létrejött az egyház.
Van, aki a bizonytalanság ellenszerét önmagába vetett hitben találja meg, ők a minden helyzetben magabiztos emberek, kevés van belőlük.
Mások az ismeretlen jelenségekre magyarázatot próbáltak keresni, így alakult ki a tudományos szemlélet. Az ilyen embereknek azért nincs szükségük istenhitre, mert ők abban hisznek, hogy minden konkrét problémára egyszer valaki megtalálja a választ, és az az emberiség közkincse lesz.
Neked a saját egyéniséged alapján kell eldöntened, ezek közül melyiket választod. Azt nem árt tudni, hogy egy adott helyzetben mindig igénybe veheted a másikat is, ez kizárólag rajtad múlik. Amelyik jobban visszaadja a biztonságot. Az istenhithez nem kell sok gondolkodás, csak erős hit. A tudományos hithez, folyamatos gondolkodás kell, ez megtanulható.
És nem kell döntened semmiben, egyszerűen csak egyik vagy másik szerint élsz, és nem szükséges az éppen nem aktuálisat elvetni, pusztán a szabályait nem használni.
Szerintem van benne igazság. Én is rengeteget gondolkoztam már ezen (még most sem vagyok a végén), és arra jutottam, hogy Istennek léteznie kell. Nem úgy kell elképzelni, mint a szakállas öreg bácsit a felhők felett, hanem Isten maga az egyetemes jó. Egyházból meg rengeteg van, de kb. mindegyik ugyanarról szól, kisebb-nagyobb különbségekkel.
Ne aggódj, nem holnapra kell választ adnod a kérdésre, hogy hiszel-e vagy sem :-) Gondolkozz csak nyugodtan, előbb-utóbb kialakul. Légy türelmes magadhoz (Isten is az hozzád)!
Ja és: a hit a lényeg, nem pedig a "vallásgyakorlás" (úgymint kötelességből eljárni a templomba, mert úgy illik stb.). Vallásos nevelést kaptál, azt mondod - de lehet, hogy "üres" vallásos nevelést. Ezt csak Te tudhatod.
Hány éves vagy amúgy, és fiú vagy lány?
Hát, már ingadozol, de még nem ment el teljesen a józan eszed.
A kételkedés személyes szabadságjogod!
Na és persze hinni is abban hihetsz, amiben csak akarsz.
Tanácsolni eszembe sincs semmit, csak erre akartam felhívni a figyelmed...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!