A vízözönkor miért nem pusztultak el a fák és a növények víz alatt? Vagy Noé facsemetéket is vitt a bárkába?
Mert a vízözön nem az egész világot érintette, hanem csak az emberek 1 "csoportját". Mondhatni úgy is, hogy az ő "világuk" pusztult el.
Ma már elfogadott tény, hogy kb. ie 5600 körül a Földközi-tenger emelkedő vize utat talált és áttört a Fekete-tenger felé, mely akkoriban még édesvizű tó volt. A hirtelen vízbetörés nyomán a Fekete-tenger megművelt partjain keletkező súlyos áradás lehetett az alapja a vízözönnek.
O MY GOD!
azért vegyük már alapul azt is, hogy nem 7 milliárd volt az emberek létszáma abban az időben.
Jóval kevesebben voltak, lehet hogy csak pár ezren, vagy száz ezren.
(1Mózes 7:21-24) 21 Így hát elpusztult a földön minden test, mely élt és mozgott, a repdeső teremtmények, a háziállatok, a vadállatok, a földön nyüzsgő állatok sokasága és az összes ember. 22 Minden, aminek az orrában az életerő lehelete működött, vagyis minden, ami a szárazföldön volt, meghalt. 23 Isten tehát eltörölt mindent, ami a föld színén volt; embereket, négylábú állatokat, csúszó és mászó állatokat és az egek repdeső teremtményeit, mindet eltörölte a földről; és csak Noé és azok maradtak életben, akik vele voltak a bárkában. 24 És a víz még százötven napig árasztotta el a földet.
Bár nincs megemlítve de itt számomra azt súgalja, hogy valószínűleg vihetett olyan magvakat is Noé a bárkába amit később növény termesztésre felhasználhatott. De Istennél semmi nem lehetetlen, ha halottakat tud feltámasztani, ugyan növényeket miért ne...
"Hmmm... kipróbáltam"
Magról, spóráról beszéltem. Nem vagy egy botanikai zseni, látom. Amúgy minek provokálod a keresztényeket? Tán lelkileg sérült vagy? Én nem vagyok hívő, de kiborítanak a magdfajta primitív humanoid képződmények.
Utolsó! Bár magam sem tudom hogy egy ilyen primitív állattal miért állok szóba, de gyöktörzseket is írtál. A valláskritikába írok nem a vallás topikba, de úgy néz ki a két számjeggyel kezdődő IQ-val rendelkezőknek ez magas.
Szóval, azt írtátok hogy volt a vízözönnek olyan része ahol nem borította el a földet az özönvíz, most meg azt írjátok hogy az egészet elborította? Ugye tudjátok hogy ez ellentmondásos?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!