Ha isten a maga képmására teremtett minket, mi miért nem vagyunk láthatatlanok?
Tisztelt kérdező,
tudományos tény, hogy a világűr tágul. De hova? Az ősrobbanás elfogadásához is kell hit, miszerint egyszer csak lett ami van.
Attól, hogy Grand canyon méretű a tízparancsolat, miért lenne hitelesebb? Ez vicc.
Ami meg ezt a fizikai világot illeti, az embernek előbb vagy utóbb szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy túl nagy "rend" uralkodik ebben a világban - és most nem az ember "életvitelére" gondolok, és el kell gondolkodnia azon, hogy valóban létezik-e egy felsőbbrendű lény.
A felsőbbrendű lénynek többnek kell lennie, mint az ember, végtelen korlátokkal rendelkezőnek. Személy szerint nem tudom elfogadni, hogy a felsőbbrendű lény energia lenne. Az ember több, mint valamiféle energia.
Ha az emberek vágynak a közösségre, vannak gondolataik, szeretik ezt megosztani másokkal stb, akkor a felsőbbrendű lénynek is olyan lénynek kell lennie, akiben ezek a vágyak is ugyan úgy megvannak. Számomra ezért áll közel a Bibliai világ és istenkép.
Kedves töftöftöf!
Közelebb visz, mert minden alátámaszthatatlan és elképzelhetetlen önkényes állítás, amit a Biblia tesz, jól mutatja, hogy ha egyenleget vonunk a kijelentéseiből, marad a kérdező által sugalt gondolat, hogy Isten nem látható, nem érzékelhető, mert nincs...
Egy előző kommentre is reagálva:
" Isten nem látható, nem érzékelhető, mert nincs..."
ami nem látható az nem jelenti hogy nem érzékelhető (akkor a vakok nem érzékelnének). Istent lehet hallani, érzékelni, hatását érzeni. Egyébként amikor Isten emberré lett, ezáltal mégis láthatjuk, láthattuk, hallhattuk.
Szerintem azt fel lehet fogni, hogy Isten végtelen, ezért számunkra, véges lények számára (akár ha 300 az IQ-nk, vagy csak 140), felfoghatatlan. Viszont beláthatjuk, hogy mivel végtelen, nem foghatjuk fel teljes egészében, ennek ellenére kommunilálhtaunk vele. Hogy ez lehetséges, ez pont azért van mert képmására teremtett (azaz nem azonosak vagyunk, nem vagyunk Istenek, nem vagyunk mindenhatóak), de hasonlatosak vagyunk, és lehetünk. Bennünk van a végtelen.
bocs, mégvalami (ami jobban válaszol az eredetire)
"mi nem látható az nem jelenti hogy nem érzékelhető (akkor a vakok nem érzékelnének). "
Szerintem nem mi vagyunk Istenhez hasonlóan láthatatlanok, hanem mi vagyunk (jelenlegi fejlődési szintünkön) vakok, vagyis gyenge még a szemünk. (Még elvakítaná a fény).
Azaz Isten számunkra láthatatlan, de ahogy fejlődünk (mintegy az evolúció folytatatásaként) eljutunk olyan szintre, hogy lássuk, ne csak szemünkkel (de azzal is).
Mit szólsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!