Ha Jehova Tanúinak van igaza, és van isten, pokol viszont nincs, feltámadás után a materialisták, ateisták mit tennének?
Tegyük fel, hogy eljönne az armageddon, majd utána mindenki feltámadna, és szembetalálná magát Istennel. Még a megrögzött ateisták, materialisták is elfogadnák, mint mindenható teremtőt, akit szolgálni, imádni kell, vagy inkább meghalnának, mondván, ha eddig nem segített, ne várjon tőlük semmit?
Nem vagyok Tanú! De érdekel, ha nincs következmény (pokol) hogy állna hozzá az ember.
"Fűtenék a mennyet"
A Biblia szerint a halottak a földre támadnak fel. "Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak." (Zsolt 37:29)
Jehova eredeti szándéka meg fog valósulni és Paradicsom lesz a földön. A halottak ide fognak feltámadni, ahogy Jézus bemutatta, mikor itt járt, nem pedig a mennybe.
A halottak pedig porként vannak és „a halottak semmit sem tudnak" ( Préd 9,7-8). Tehát nem kerülnek valamiféle "pokol" helyre. Ráadásul a pokol eredeti megfelelője a seol vagy hádesz szavak "az emberiség közös sírgödrét" jelenti. Szóval nem pokol. Isten szeretet és nem gyönyörködik a gonosz emberek kínzásában.
A mennybe pedig (Jelenések 7. rész) 144ezer fő jut el, akik áron vétettek meg a földről és Jézussal (a Báránnyal) uralkodnak a más juhok (=nagy sokaság) "felett" (Jel 7. rész szintén).
Szóval a kérdező szerint ha Jehova Tanúi jól mondják és tényleg így történik (megjegyzem: NEM ŐK MONDJÁK HANEM AMINT LÁTJÁTOK A BIBLIA!), akkor az ateisták tutira nem "fűtik majd a mennyet", mivel a halottak nem oda támadnak fel.
tetszik a Jehovás válasza! Ha csak 144.000 ember jut Istenhez, akkor a többi Jehova miért nem? Ők hova kerülnek?
A Biblia sehol nem mond ilyeneket, legfeljebb a tietek.
"Jehovás" - helyesen: Jehova Tanúi
"legfeljebb a tietek"
Kérlek, hogy ne állíts, mielőtt nem jársz utána. Hát lássuk. Akkor kérlek nézd meg ezt az online Bibliát:
Ez egy Károli Gáspár fordítású. Katolikusok is ezt használják.
Most kérlek nyisd ki a Jelenések 7. részénél:
[link] bible/21/REV/7
A következőt láthatod benne a 4. versnél: "És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve."
Ezután olvasd kérlek tovább, hogy milyen törzsekből lettek megvásárolva.
Most nézd meg kérlek a 9. verset: "Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;"
Ime itt a "nagy sokaság".
Azt írja a 15. vers "Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát FELETTÖK" Tehát Jézus lesz felettük.
Most nézd meg kérlek a Zsolt 37:10, 11-et "Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben."
Köszi
ui: Mi az Újvilág fordításut használjuk, de most direkt nem onnan idéztem.
#3-nak
Arra mutattam rá, hogy két csoport van
- felkentek (144ezer): égi reménység Krisztussal
- nagy sokaság: földi reménység
A "többi Jehova" kifejezésre annyit, hogy sem a testvéreim, sem pedig én nem tarjuk magunkat még kicsit sem Jehovának. A Zsolt 83:19 vers szerint Jehova az igaz isten. Mi csupán a tanúi vagyunk, s már az önmagában nagy kiváltság.
"Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen." 1 Péter 4:11
(Károliból idézve)
Azért ne töltsön el rémülettel, hogyha az előző Bibliavershez behelyettesíted Isten nevét, hogy "Jehova".
Zsolt 83:19 [link] (Károli ford.)
Nála jobb Isten, sőt más Isten, nem is létezik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!