Ateista-vallásos házasság. Szerintetek működhet a dolog? Ha igen, akkor miért? Ha nem, akkor miért nem?

Az ember a hozzá hasonlókat keresi. Ezen alapul a politika, a zene, minden önkéntes alapon létrjövő közösség azonos érdeklődésű emberek csoportja. Ez tény, a tudomány is már régóta hangoztatja ezt a sok ostoba bölcsességgel szemben( az ellentétek vonzzák egymást..)

Tehát mivel az ateista hisz a tudományokban,ezért nem hiszi, hogy egy mélyen vallásos emberrel boldog tudna lenni, mert a tudomány szerint hosszútávon csak az azonos világnézetű párok maradnak meg és ez akettő kibékíthetetlen ellentétek. Másrészt szerintem egy ateista (mondjuk rám is lehetne ezt mondani) nem fog önszántából egy mélyen vallásos embert elvenni, itt magamból indulok ki (mi másból indulhatnék?)

Lényeg, hogy NEM, de ha egyszeri kufircolásról van szó,akkor ez az ellentétes dolog nem feltétlenül állja meg a helyét..:)

Szerintem igen.

Aki nagyon vallásos, az nem tudja egy ateistával elképzelni a jövőjét, az első beszélgetésnél tovább nem jutnak.

A nem nagyon vallásos, mégis hívőnek meg talán nincsenek olyan idegesítő dolgai, amit egy ateista ne tudna elfogadni.

Attól függ, mennyire vallásos a vallásos fél. Ha mélyen, akkor az túl nagy világnézeti különbség, mint amit át lehetne hidalni, örök konfliktusforrás lenne kettejük között.

Ha kevésbé, esetleg csak mint hagyományt tartja a vallásosságot, ami kimerül annyiban, hogy templomi esküvő, mert szokás, kereszteljék a gyereket, mert szokás... stb. Ebben az esetben működhet, mivel nem mennek egymás idegeire.

Ehhez persze az is kell, hogy az ateista fél ne legyen anti-vallás berzerker, aki legszívesebben porig égetne minden templomot, és nem viselné el, ha a gyereknek lepocsolják a homlokát sós vízzel.

Szerintem ez embertől függ. Én vallásosként nem vagyok nagy híve az ilyennek, szerintem több esetben ez nem működhet, hiszen a világnézet alapjaiban határozza meg az ember gondolkodásmódját és a személyiségét is, én pedig nem tudnék olyan emberrel élni, aki homlok egyenest mást vall szinte mindenről. Ezt abban az esetben értem, ha a pár egyik fele hívő, a másik meg teljesen ateista, tehát nem az, aki azért valamennyit hisz, csak nem tartja a vallását.

De tudok ellenpéldát is: ismerek egy házaspárt, a feleség katolikus, a férj egyáltalán nem volt vallásos, de később megtért, és akkor templomi házasságot is kötöttek. Meg van egy másik házaspár is, ott is a feleség katolikus, a férj meg ateista, csak a tudományban hisz, és nekem is elég ellenségesen beszél időnként a vallásról. Elég nagy türelme lehet a feleségének, hogy elviseli, én nagyon becsülöm ezért.

"Tehát mivel az ateista hisz a tudományokban,ezért nem hiszi, hogy egy mélyen vallásos emberrel boldog tudna lenni..."

gondolom ezt azért írtad, mert a tudományban hívö azt gondolja, ha vki vallásos, akkor már nem lehet a tudomány híve. Akkor had állítsam magam ellenpéldaként:) Szeretem a tudományt, az érdekes dolgokat is, mindig elolvasom az ilyen cikkeket is. Viszont a tudománnyal nem fogsz tudni soha mindent megmagyarázni, mert a tudomány elengedhetetlen kelléke a mérés, és bizonyos dolgokat nem tudsz mérni. De ez egy más történet.

A kérdésre válaszolva viszont, 2 féle vallásos ember van. 1. Az egyik, aki még keres, érdeklödik Isten iránt, és valamennyire fontosnak tartja ezt a dolgot az életében. Az, hogy mennyire fontosnak, ez fogja meghatározni azt, h mennyire zavarja a másikban az eltérö vélemény.

2. A másik, aki Krisztus követöje, és a szilárd elhatározása és Istenbe vetett hite által szeretné az Urat szolgálni. Az ilyen embernek mivel ez a legfontosabb az életében, ezért szeretné, ha ezt meg tudja osztani azzal, aki az emberek közül a legfontosabb a Földön. Nem azért, mert ne fogadná el a más világnézetet másban, hanem mert így tudja igazán szolgálni az Urat, de úgy is fogalmazhatnék, hogy ezt a szép dolgot meg szeretné osztani a párjával.

Ha még azt is beleveszem, hogy azt írtad, h ateista, és szó szerint értve az illetö kvázi abban hisz, és meggyözödése, h nincs Isten, akkor itt nagyobb nézeteltérés van a két ember közt, mintha egy élsportoló jönne össze, egy a nap 24 órájában számítógép elött ülö, 200 kilós emberrel.

A hívö-nem hívö párosításnak legtöbbször (ugyan nem mindíg) de az az eredménye, és ezért a nagy veszélye is, hogy a hívö még jobban eltávolodik, mint amennyire el van távolodva Istentöl.

Még1 dolog. Lehet azt mondani, hogy megpróbálják a felek maximálisan tolerálni a másik ilyen terü véleményét. De ha még az én ateista párom ezt be is tartja, és sosem szól semmi miatt, engem zavarna, ha például a gyerekem ha megkérdez valamit, akkor a feleségemtöl minden ilyen jellegü kérdésben azt hallja, ami nem igaz. Ezért, akik ilyen kapcsolatban vannak, még nyugtathatják azzal is magukat, h majd megtér (v fordítva), de miért várja el valaki a párjától, hogy megváltozzék? Legtöbbször ez az emberek önnön becsapása, az érzelmeik miatt.

Nálam nem működne. Eleve azért sem, mert nem házasodom. Ha valaki csak nagyon lightosan vallásos és szintén nem áll szándékában házasodni, de hajlandó anélkül is párkapcsolatra, akkor esetleg. Emellett még nem ártana, ha az illető nem lenne könnyen megbántható, mert hát olykor vannak olyan megnyilvánulásaim, amivel nem okoznék örömet neki (a vallásossága terén). És a szexualitás terén sem hiszem, hogy passzolnánk egy vallásos férfival.

Úgyhogy én ilyen okokból kifolyólag messzire kerültem a hívő férfiakat. De már az alap viselkedésem sem vonzó a vallásos emberek számára. Szerencsére. :)

Szóval szerintem egy "tipikus" ateista és egy "tipikus" vallásos ember között nem működne a dolog hosszú távon, de lehet, hogy röviden sem...

Működhet, de személy- és helyzetfüggő is a dolog. Úgy értem, hogy mennyire ateista és mennyire hívő emberről van szó. Mert ha egy nagyon kereszténység-ellenes ateistáról és egy nagyon keresztényről, aki mindenkit téríteni akar, akkor nem valószínű.

De ha elfogadják egymás nézeteit, akkor simán működhet. Persze valószínűleg néha összekapnak a vallás témán, de egy "átlagos" pár is szokott veszekedni...