Hogy lehet összeegyeztetni az ifjúkori vágyakat és gyereknemzést?
Pál apostol azt mondta, hogy tartózkodjunk az ifjúkori vágyaktól. A katolikus papok meg mindig hirdetik, hogy tessék gyerekeket nemzeni. A reklámokban mindig vágyfokozókat reklámoznak.
Most akkor mi a jó és mi a rossz?
Mivel nem vagyok katolikus, nem tudom, hogy a katolikus papok mit és hogyan hirdetnek, de nem írtad, hogy a kérdésed csak a katolikusoknak szólna, így engedelmeddel válaszolok.
A nemző erő használatára irányuló vágy természetes és az Úrtól való, mindenkiben ott van. Tartózkodnunk kell attól, hogy ifjú korunkban, idejekorán engedjünk a vágyainknak, és nem megfelelő keretek között (házasságon kívül) használjuk. Hanem inkább kössünk házasságot, és nemzzünk gyerekeket.
A vágyfokozók reklámozása nem egészen értem, hogyan kapcsolódik ide. Biztos jó üzlet, sokan veszik, akiknek kevésbé megy a dolog.
A vágy az vágy. A vágy jelentése hiányérzet kielégítésére való erős lelki törekvés. Amikor valaki vágyát teljesíti, a vágyott tárgyat, embert még ha akaratlanul is, de tudatban birtokolja, és az adott időtartamra személyes kielégülésével van elfoglalva.
Amit az első válaszoló írna tehát a következő: A nemző erő használatára irányuló nemi ÖSZTÖN az, ami az Úrtól való, s nem a vágy. A vágyat az ember generálja meg tévedésében. Vágy nélkül is működik az ösztön, és a gyermeknemzés létrejön ugyanúgy. Valószínűleg erre irányulhatnak Pál apostol szavai, ugyanis ha ifjúkorban sikeresen felülemelkedünk vágyainkon, akkor idősként ösztönszerűen/isteni ihletettségből választhatjuk meg párunkat, elkerülve a házasságbontást, vagy felebarátunk feleségének férjének megkívánását.
üdv
27/F
LastOne.Left
Ezért nem szeretem a tévét, mert már a reklámok is a szexről szólnak és mivel az ember, legfőképpen a férfi vizuális típus, ezért hamar elkalandozik a gondolata és ilyenkor történik meg az, hogy a mai ingerek hatására azt hiszi, hogy a külső a lényeg és kezd álmodozni egy - a média által kikiáltott - jó nőről.
Mobilról nehéz írni. Érthető volt valamennyire?
Ha ragaszkodsz a biblia szövegéhez, akkor vedd figyelembe hogy Pál alpostol nem azt mondta: "tartózkodjatok a gyerekcsinálástól", hanem azt hogy "tartózkodjatok az ifjúkori vágyaktól". A kettő között nincs kibékíthetetlen ellentét, egész jól össze lehet őket egyeztetni.
Hogy mi a jó és mi a rossz, az nézőpont kérdése is. Mert bár lehet hogy vannak abszolút objektív "JÓ" dolgok, de mi emberként viszonylag önzők, tudatlanok, gyávák stb. vagyunk. Ezért ha létezik az abszolút jó, akkor az számunkra nem fölfogható. (Hasonlóan ahhoz, ahogy Isten sem fogható föl teljesen, csak a saját szintünkhöz igazítva. De az a felfogás nem látja az egészet csa a részt, ezért tökéletlen.) Ezért számunkra a jó és a rossz kérdése elsősorban a választásban fejeződik ki, és egy adott dolog amit te választol, az neked lehet jó (ha ettől jobb ember leszel), miközben egy másik embernek pontosan ugyan az a választás lehet rossz (ha az neki egyvisszalépés).
Egy biztos: a vágyak hergelése a reklámokban az a legtöbb embernek rossz. Valószínűleg neked is. (Úgy általában a reklámok nem jók.)
A vágyakat nem tudod kizárni az életedből, együtt kell velük élned. De megpróbálhatod őket irányítani. Nem azáltal fejlődsz hogy elnyomod a vágyaidat, hanem azáltal hogy nemesíted őket. Egyszerre több vágyad is van (vagy lehet), és ezek közül képes vagy tudatosan erősíteni azokat, amelyek jobbá tesznek. Amikor sikerült magadban kellően fölerősíteni egy ilyen vágyat, akkor bátran kiélheted benne magad. Erre szükség van, hogy megtapasztald a vele járó érzéseket, és hogy learasd a munkád gyümölcsét. (Aztán tovább lépsz, és idővel ugyanaz az érzés már lehet, hogy visszalépés lesz...)
Nehéz megmondani hogy pontosan neked mi a jó és mi a rossz. Általánosságban az a jó, ami egyesíti az embereket, szeretetet és megértést visz közéjük. Erre nem lehet konkrét instrukciókat adni, mert ez mindig a helyzettől függ.
Mikortól felnőtt az ember?
Romeó és Júlia 14, 15 éves tinik voltak.
Shakespeare róluk mintázta az igazi szerelem történetét.
Korukban Ők már felnőttek voltak, még ha fiatal felnőttek is.
Manapság az élet bonyolultabb, ezért tovább kell iskolába járni, kitolódik a felelősségteljes felnőttség időszaka.
A biológiai érettség ellenben talán még hamarabb bekövetkezik az életkörülmények javulása miatt.
Ha ma egy 14 éves tininek gyermeke lesz, az kész tragédia.
Másrészről eszembe jut, hogy ilyen idős koromban átlag napi 10 perc volt az az időszak, amikor nyugton voltam, nem vigyázzban.
A probléma nagyon is valós.
Magam szerencsére rengeteg energiát le tudtam vezetni a sporttal. Akkor ez pénzbe sem került, ingyen volt és válogathattam a legjobb sportklubok között.
(nocsak, a szocrendszerben is volt jó? Eddig eszembe sem jutott.)
Pornonézés helyett (akkor ez sem volt) jobb a sport.
Lelkére sem árt beszélni az ifjuságnak, felhívni a figyelmét néhány dologra.
Ha megteszed amit tudsz, akkor a többi már magánügy.
Megoldja...
Ez a kérdés sajnos nem csak katolikusoknak szól, hanem minden embernek.
A 4-es válasz tetszett, mert tényleg egyén függő, hogy mi neki a jó és mi nem az. Az apostolok is útba igazították az embereket és ki-ki eldöntötte lelki fejlődésének mi a jó.
De az is igaz, hogy nem minden jó az amit mi jónak gondolunk...
S arra gondoltál kedves kérdező, hogy "nagylzs" szavait tovább víve, bármi ami történik az egyénnel az csak és kizárólag a lelki fejlődése érdekében van? Tehát bármit tesz, bármi történik, az végső soron jó, hiába ítéli az adott egyén esetleg rossznak? Így pedig, amit most "nagylzs" visszalépésnek nevezett, csupán egy lehetőség megnyilvánulása az egyénben, aminek még meg kellett történnie, amit még meg kellett élnie, amit még meg kellett cselekednie, vagyis nem visszalépés, csak neked, nekünk, "nagylzs"-nek tűnhet olybá.
Egyébként objektív gondolkodás eredményeként kimondható, hogy az önmagában vett Jó az, ami az egységet összetartja, ami az egységért és az egységgel együttműködve gondolkodik, szól és cselekszik, még ha valaki/valami emögé gonosz szándékot is feltételez, mármint a megnyilvánulás mögé. A rossz pedig értelemszerűen az, ami az egységet bomlassza...de ez nyilván a cselekedetekre értendő, más kérdés, hogy az egyénnek éppen mi a jó, mi áll fejlődésének érdekében, ugyanis a rossz ebben a kontextusban is jó, mivel az ember csak viszonyításokból képes ismerni bármit, ergo az átélt rossz hiányában, a "rossz" nélkül képtelen felismerni, értékelni a tényleges jót. Ezekből a jó és a rossz egymással halmaz-részhalmaz viszonyt tölt be.
A kérdéshez pedig visszakanyarodva, mármint a vágyakhoz. Mint említettem a vágy hiány...mindaddig vágyik az ember bármire is, amíg fel nem ismeri a már most létező teljességét. Mindaddig vágyik az ember, amíg észre nem veszi az Isten általi visszahatásokból, hogy a hiányérzet csak az egyén gondolkodásában a létezésről, Istenről és a világról jelenlévő tévedés.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy, amit "nagylzs" ír tényleg jogos...mármint, hogy elnyomni a vágyakat nem jó ötlet. A jó ötlet megszüntetni a vágyakat...de nyilván egy egyén erre csak akkor lesz képes, amikor elért egy bizonyos "szintet", ehhez viszont párszor ki kell elégítse vágyait, amik irányuljanak bármire is...az utolsó talán pont az Isten és teljesség utáni vágyódás lesz, aminek beteljesülése végleg megszünteti a hiányérzet további előjöttét.
üdv és bocsi a beleszólásért
27/F
LastOne.Left
Az ifjukori vágy természetes, ha nem lenne az volna a baj-- de csak bizonyos kor felett életszerű és követelődző, amikorra megérik teljesen a fiatal szervezet, addig tessék más módon levezetni, vagy önmagad szeresd de a általában vett szexuális életet felesleges túl korán elkezdeni. Ízlelgetni lehet és kell is a szerelmet de nem kell elsietni. MEg kell érni ahhoz hogy mélyebb szerelemi kapcsolat alakulhasson ki két ember között és akkor ráértek azon gondolkodni mikor szeretnétek gyermeket.
a vágyfokozó ilyen olyan szerek pedig a legnagyobb butaság, arra ráér valaki idősebb korban amikor csödöt mond.
A pap lehet hogy a gyermeknemzést is beleszövi a prédikációiba-- de azt tényleg csak akkor szabad ha már érett és komoly házassági köteléket kötött a fiatal.
Ha pedig kevesli a pap bácsi a gyermekek számát, akkor álljon be a sorba agitálás helyett és Isten garantáltan megbocsájtaná Neki ha nemzene ő is gyermeket!
Kedves Kérdező!
Mintha bosszankodnál, hogy bele mertem kotyogni az emelkedett társalgásba.
Ha a vallás rovatba tetted volna, akkor egy kukkot sem szólnék. Ritkán oda is benézek, de nem kommentálok.
Mindíg sejtettem, hogy a sok impotenciának, frigiditásnak oka lehet. Ez részben köszönhető a tiltásnak, a bűnösség érzésének keltésében.
Szerintem a házasság előtti szex nem tilos, hanem egyenesen kívánatos.
Vadidegen emberrel tartós kapcsolat aligha lehet sikeres.
Házasság előtt jó ha megismeri az ember a partnerét teljes mértékben, még a legbennső intim kérdésben is.
A szex is egyfajta beszélgetés, kommunikáció.
Az természetesen nem mindegy, mikor kezd hozzá az ember és miképpen. Tanulni a szexet is kell, az ösztönösség nem elég. Előfordulhat, hogy valaki kezdettől fogva tud a kapcsolatában figyelni a partnerére, de nagy általánosságban gyakori az, hogy csak magára tud gondolni, mert a legalapvetőbb dolgokban is tájékozatlan, tapasztalatlan.
A szexuális kultúra sok lépésből tevődik össze, a másik nemmel való beszélgetés, ismerkedéstől kezdve az udvarláson keresztül a vágyak megismeréséig
.
A két nem ismerkedése már gyerekkorban elkezdődik és fokozatai vannak.
Az egyes lépcsőfokok étlépése függhet a társadalom megítélésétől, de egyéni is lehet.
Az érettséget a fizikai adottságokon kívül a hozzáállásból is le lehet mérni.
Teljesen egészséges, zavaroktól mentes nemi életet a felnőttek között is kevesen tudnak élni, ezért szükséges az ifjuság támogatása, amennyire csak lehetséges.
Sajnos, mivel ezek a dolgok magánügynek vannak nyilvánítva, ezért figyelemmel kisérése is nehézségekbe ütközik.
Saját gyermekeink sorsát ellenben senki sem akarja elrontani, ezért a tanács csak az lehet, hogy tanulmányai befejezése előtt, vagy amíg igazán a saját lábára nem tud állni, a nemzéstől tartózkodjon.
Ritka esetben, ha a felmenők helyzete ezt megengedi, esetleg előbb is sor kerülhet rá, bár a szerencsés az, ha a saját gyerekét mindenki maga neveli.
A védekezésnek különféle fajtái vannak, amik párhuzamosan más kérdést is érinthetnek, nevezetesen az egészségvédelmet.
Ezekkel kapcsolatban az iskolai tájékoztatásnak is szerepet kell kapni, mert előfordulhat, hogy a családi kapcsolatok nem olyanok, hogy a tájékoztatást a gyerek a szülőktől megkapja.
Mindezért én kissé kritikusan állok a vallásosak tájékoztatási szokásaikhoz, mikor is nem pontosan és nem teljesen arra hívják fel utódaik figyelmét, ami igazán fontos lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!