Ez a Bibliai rész azt jelenti, hogy Jézus Isten ószövetségi prófétáit a bűnösökkel, vámszedőkkel azonosítja? Mert számomra ez derül ki ebből, de akkor azok, hogy lehettek igaz próféták?

A vámdszedőket és a bűnösöket megvetették a nagy rangú zsidó papok, és farizeusok (ők sem voltak hibátlanok, sőt).

Jézus itt azt fejezi ki, hogy ők sem különbek náluk és a vámszedők és a bünösök is emberek. Több példa beszéd van amiből ez kiderül.

Pl.

Lukács 18:

10

Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.

11

A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.

12

Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.

13

A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!

14

Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Az a példa amit meg linkeltél arra akar utalni, hogy nem elég csak a családod szeretni és velük jó embernek lenni.

Isten mindenkié a bűnösöké is és a pogányoké is.

Nem ítélni jött, hanem megmenteni minket.

Jézus a 2Mózes 21:24-ben és a 3Mózes 24:20-ban található szavakra utalt. Figyelemre méltó, hogy Isten Törvénye szerint a versekben szereplő „szemet szemért” büntetés csak akkor volt jogosan kiszabva, ha a vádlottat előtte a papok és a bírók meghallgatták, illetve mérlegelték a körülményeket, és azt, hogy szándékosan lett-e elkövetve a törvényszegés (5Mózes 19:15–21).

Idővel a zsidók kiforgatták ezt a törvényt. A XIX. században Adam Clarke ezt írta a bibliamagyarázatában: „Úgy tűnik, hogy a zsidók erre a törvényre [szemet szemért, fogat fogért] hivatkozva felhatalmazva érezték magukat arra, hogy nehezteljenek egymásra, és hogy bosszúvágytól fűtve túlkapásokba bocsátkozzanak. Gyakran rendkívül szélsőséges tetteket hajtottak végre, és a bosszú sokkal erőszakosabb volt, mint maga a sérelem.” Az Írások azonban senkit sem jogosítottak fel arra, hogy önhatalmúlag igazságot szolgáltasson.

ne álljatok ellen annak, aki gonosz, hanem aki arcul csap a jobb orcádon, annak fordítsd oda a másikat is” (Máté 5:39).

Amit Jézus a hegyi beszédében tanított – hogy ’fordítsuk oda a másik orcánkat is’ –, az az Izraelnek adott Törvény szellemét tükrözte. Jézus nem azt akarta sugallni, hogy ha valamelyik követőjét megütik, akkor szó szerint tartsa oda a másik arcát is. A bibliai időkben nem azért adtak valakinek pofont – és ma sem azért adnak –, hogy fizikai fájdalmat okozzanak vele. Inkább az a cél, hogy megsértsék az illetőt, és ezzel összetűzést provokáljanak.

Jézus tehát arra gondolt, hogy ha valaki egy pofonnal – vagy durva, bántó szavakkal – összetűzést akar kiprovokálni, akkor a sértett fél nem tenné jól, ha rosszal viszonozná a rosszat. Helyesebb lenne tartózkodnia attól, hogy olyat tegyen, amire egy újabb megtorlás lesz a válasz, nehogy egy véget nem érő ördögi kör induljon el (Róma 12:17).

És aki el akarja venni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is’ (Máté 5:39, 40).

Ez bölcs tanács. Bár a keresztények nem kötelesek tájékoztatni a bűnözőket a vagyontárgyaikról, sokkal valószínűbb, hogy erőszakossá válnak akkor, ha ellenállást és az együttműködés hiányát tapasztalják, vagy észreveszik, hogy félrevezették őket. Sokuknál, akik ’erkölcsi érzés nélküliek’, nem nehéz erőszakos, kegyetlen viselkedést kiváltani (Efézus 4:19).

Jó néha együtt müködve lemondani bizonyos értékekről az életért cserébe....

Természetesen az együttműködésnek is van határa.

Például egy keresztény nem fogja önként hagyni, hogy megerőszakolják.

„ha valaki, akinek hatalma van, szolgálatra kényszerít egy mérföldre, menj el vele kettőre” (Máté 5:41).

Ha szeretnénk választ kapni ezekre a kérdésekre, előbb meg kell ismerkednünk a kényszerszolgálat ókori gyakorlatával. Jézus napjaiban Izrael lakói nagyon is jól ismerték ezt a tevékenységet.

A hegyi beszéd azt sejteti, hogy az első századi zsidókat sem érte váratlanul, ha ’szolgálatra kényszerítették’ őket. Ez a kifejezés a görög ag·ga·reu′ó szónak felel meg, amelyet eredetileg a perzsa futárok munkájával kapcsolatban használtak. Nekik hatalmukban állt szolgálatra kötelezni embereket, lovakat, hajókat és bármi mást, amire szükség volt a közügyek gyors lebonyolításához.

E beszéd szövegkörnyezetében Jézus azt az alapelvet szemléltette, hogy készségesen vessük alá magunkat a jogos követelményeknek, akár az emberi kapcsolatainkban, akár abban, amit a kormány követel tőlünk, ha az összhangban van Isten törvényével (Lukács 6:27–31; János 17:14, 15).

A mózesi törvény megkövetelte, hogy az izraeliták különüljenek el más nemzetektől, de kialakult bennük az a gondolkodásmód, hogy minden nem zsidó ellenség, és mindegyiküket gyűlölni kell.

. És ’imádkozunk azokért, akik üldöznek bennünket’, akik tettlegesen vagy más módon „bántanak”. Az ilyen imákban azt fejezzük ki, hogy szeretnénk, ha az üldözők szívállapota megváltozna, és olyan lépéseket tennének, melyekkel elnyerik Isten helyeslését.

Ha csupán azokra korlátozzuk a szeretetünket, akik viszontszeretnek minket, akkor nem kapunk semmiféle ’jutalmat’ Istentől, vagyis nem tekint ránk helyeslően. Még az adószedők is, akiket általában megvetettek, szerették azokat, akik őket szerették

Folytatva beszédét, Jézus kijelentette, hogy ’Isten szeretetet tanúsított a gonoszok iránt. Felhozta rájuk az ő napját és esőt adott nekik. Semmi rendkívüli nincs abban, ha szeretjük azokat, akik minket szeretnek. Ezt a gonoszok is megteszik. Semmi ok arra, hogy az ilyesmit megjutalmazzák. Bizonyuljatok az Isten fiainak. Őt utánozzátok. Legyetek mindenkinek a felebarátja és szeressétek a felebarátotokat. És ezáltal „legyetek tökéletesek, ahogy az égi Atyátok tökéletes” ’ (Máté 5:45–48). Mily nagyszerű kihívás ez, amelynek eleget kell tenni! És mennyire csekélynek tűnik emellett az írástudók és a farizeusok igazságossága!

Isten „kedves a hálátlanokhoz és gonoszokhoz is”

csak így tudjuk utánozni a teremtőt, És Jézust is.

Ebből is látható, hogy a keresztény élet nem vallás, hanem tettekben megnyilvánuló minden napi küzdelem ebbe a Sátáni világban.

Kedves Kérdező

A törvény és az alapelv között van egy különbség.

Míg a törvény akár meg is semmisíthető, eltörölhető,átírható, addig az alapelv örök érvényű.

Jézus eltörölte a törvényt az az magasabb szintre emelte.

A törvény arra emlékezteti az embereket, hogy bűnösök.

Ám Jézus a halálával csak magasabb szintre emelte az elvárásokat, mint a törvény betűje.

A halálával más szövetség lépett életbe a törvénnyel szemben, amit amúgy sem lehetett teljesen betartani, ezért kellettek az állat áldozatok. Ám Jézus halálával nem mint bűnösként tekint az emberekre, hanem lehetőséget ad nekik, hogy az alapelvek betartásával és engedelmességgel elnyerhetik a megbocsájtást, és az örök életet.

Persze ettől még tökéletlen és bűnös az ember, de Jézus halála olyan nagy értékű, hogy semmisnek nyilvánítható az egyén bűne ha megérdemli.Ha él ezzel a lehetőséggel és az életét összhangba hozza az akaratával, akkor barátként tekint az egyénre, nem bűnösként.

Nem tudom mennyire érthető :)