Gyakoriak-e az ilyen modern Kaifások?
Egy bibla tudós professzor pap előadását halgattam, aki egyben valami magasrangú lelkész vagy címzetes pap vagy ilyesmi is, és elégé elszomorodtam: azt elemezte hogy Jézus csodái: a vízenjárás, Kánai mennyegző, kenyérszaporítás, színeváltozás szerinte csak legendák, utólagos beletoldások az eredeti szöveggyüjteményekhez. Mondjuk rá ez eddig a legbrutálisabb dolog ami egy keresztény embertől halottam, ez melett eltörpül az olyan vita hogy pédául most Jézus Jehowa Fia, vagy az első teremtménye. Szerintem ha valaki az evangéliumot egy kiszínezett, öszefércelt hatás vadász irománynak nevezi akkor becsületesebb ha ateistaként definiálja magát, mert hogy ez azt hiszem hogy közeljár az abszolút hitetlenséghez.
Akármilyen magas végzetségű is a profeszor úr, ilyen találgatásokhoz, magasröptű eszmefuttatásokhoz, a legmegértőbb közönséget a kocsmák kiábrándult krónikus törzsvendégeinél talál.
Szerintem nem igazán áll közel Jézushoz az aki a legközelebbi barátjait, az apostolokat olyan embereknek festi le akik kiszínezett mesékkel etetik a népet.
Nem biztos, hogy csak kitalált betoldások. Inkább félreértelmezések vagy tanítások.
Például a szineváltozás félreértelmezés.
Nem te vagy az egyedüli aki ilyesmivel találkoztál.
Ebben is a teremtő dolga ítélkezni, Én csak a konzekvenciámat szoktam levonni az ilyenek hallatán, és megerősödik a hitem, hogy nagyon is jó helyen vagyok.
Annak aki ezt írta:
Ez csak vádaskodás a semmire. Nevezd meg, hogy ki volt az, és hol hallottad ezt és mikor.
Erre a válaszom:
Ki mondott ilyet? Egy biztos nem Katolikus, nem Református, nem Jehova tanúja, és nem Adventista, és nem is Baptista és más keresztény gyülekezethez sem tartozik lélekben. Nem akarok senkit sem megbélyegezni azzal hogy megmondanám melyik gyülekezethez tartozik. Akárminek is nevezte magát a profeszor úr, de ilyen tanítást szerintem egyetlen gyülekezet sem vállalna fel.
Mindenesetre meg van hogy mit tett, és ha valami olyasmit írna le az Evangélium amit nem tett, akkor hazudna. Persze hogy nem varázsolni jött ide, de tett csodákat, és meg van hogy miért tette.
Számomra is a tanítása a fontos, de szerintem azért tett csodákat mert ezzel is tanítani akart.
Ha nem tudott volna csodákat tenni, akkor az apostolok sem terjesztették volna. De hát a legnagyobb csoda az hogy teljes testi-lelki valójába újra élt a kínhalála után, ami azért érdekes nekem mert testi-lelki egységében lépett be a halhatatlanságba, nem mint valami szellem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!