Honnan tudjuk, hogy a Biblia az igaz és nem például a Bhagavad-gíta?
Sziasztok!
Kedves kérdező te összekevered a kereszténységet a hamis vallásossággal. A kereszténység a szó eredeti értelmében Krisztus követését jelenti. Sajnos sokan nevezik magukat kereszténynek, de a valóságban semmi közük Krisztushoz. Első körben javaslom neked Lukács evangéliumának és az apostolok cselekedeteinek elolvasását. Ezt a két rövid írást egy görög orvos írta a barátjának levél formájában, és szépen bemutatják azt, hogy mit jelent az igazi kereszténység. A keresztények között ugyanis az a krisztusi elv érvényesül, hogy "aki nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája". Nem csak szóban, de tettekben is, ahogyan az apostolok és maga Krisztus is tette.
Üdv. Péter
"Azon a napon, amikor számot kell adni Istennek, az ’ágnak’ és a ’gyökérnek’ ugyanaz lesz a sorsa, vagyis a kisgyermekek ugyanazt az ítéletet fogják kapni, mint a szüleik".
Ez akkor megint olyan egyszerű megoldás, mint a faék. Pedig illene figyelembe venni, hogy a gyermeket akarata ellenére befolyásolták. Pontosítok: a gyerekeknek nincsenek meg a kellő ismereteik és tapasztalataik. Még gyerekkatonává is válhatnak, ám ez nem az ő döntésük. A gyerek jog szerint is cselekvőképtelen.
Szóval megint ugyanazt az egyszerű megoldást látom, mint a jó és gonosz tudás fája esetében. Mivel az Úr nem akarta, hogy az emberek maguk döntsék el mi nekik a jó, ezért megpróbálta megakadályozni, hogy egyáltalán fogalmat alkossanak róla.
Ugyanezt a mentalitást látom a te hozzászólásodban is: ha minden bűnöst egy kalap alá veszünk, akkor nem kell mérlegelni, ki mennyire felelős.
14-es voltam.
Olvasom es mosolygok, Peter es Zsomle lany hozzafuzeseiken, nem hiaba irta valaki hogy nesze semmi es fogd meg jol.
Senkinek nem tunik fel hogy egy olyan "Istenrol" beszelunk akitol felnunk kell, aki megbuntet, aki figyel es sarokba rak ha nem az emebri tortenet "Biblia" konyve szerint eljuk napjainkat. Mi emberek gyerlok vagyunk, semmire se vagyunk jok, legfennebb kenyeren es vizen elve es osszefogott kezzel eljuk le eletunket mert az az igazi hit hogy felaldozom celjaimat, ismereteimet, az elet adta oromoket es a vele eggyutjato akadalyokat. Termeszetesen hisz ha nincsenek kilengeseid az eletben akkor nincs negativ kihatas vagy legabbis minimalizalodik annak masokra atragado esetleges rossz befolyasod. Vegyuk sorra vannak szabalyok ahhoz hogy ugymond "Istennek" megfelelo eletet elj ? Vannak. Az altal biztos utad van az ugynevezett Mennyorszagba ? En nem tudom garantalni, a biztositon nem garantalja szoval, ha majd megszunik fizikai testem akkor majd megtudom. Miert nem lehetne a kerdezonek jogos feltevese, hisz akik itten irogatunk es hozzaszolunk legalabb fele aranyban olvastunk mas vallasu iranyzataikrol es sok a hasonlosag van azt kar is tagadni, nem beszelve hogy sok leiras es fizikai bizonzitekok is vannak a Foldunk kulombozo reszein es akkor meg a hol marad a mitologia, melyre sokan ravagjak alaptalanul hogy semmi kozze annak eezekhez hisz egyszeru viziok vagy kialalt dolgok es szep mesek. Persze annak aki nem olvasott vagy nem kutakodott annak multbei hattererol. Hogy mi koze a csillagaszatnak a vallasi iranyzatokhoz mikozben sokhelyen szamuztek es kivettek hogy nem is volt koze egymashoz. Teves mert nagyonis volt. Ha valaki azt hiszi hogy a Fold nevezetu bolygo benepesitese Adam es Eva-val kezdodott, szep almokat kivanok nekik az emberi elme ezt elfogadta es az a jo mindenkinek a stabilitas erdekeben.Konnyen manipulalhatok vagyunk es felunk tovabba a valtozasoktol, nehogy ne legyen aki a kezunket fogja, mert mi bunos szolgak vagyunk es alazattal es lehajtott fejjel letezhetunk ezen a Foldi eletunkben. Termeszetesen mint minden normalis ember megtesszuk a mindennapi szukseges tevekenyesgunket hisz modernizalodott a vailag es mar nem kell kolostorba vonulni hogy igazhivo legyel. Ay emberek nem bunosok mint ahogyan sok jo akaro rank tapasztotta a jelzot, hanem tudatlanuk es az embereket fel kell vilagositani azon dolgokban amikben negativ kihatassal nyilvanulnak meg kozottunk. Nem egy konnyu helyzet mert a rendszer alapjaban le van rakva es az ebbol valo kilogast hamar bunteti a tarsasadom mert az a kozerdek hogy mindenki egy iranyba nezzen es egy iranyba haladjon.
Istennek erdekes modon akarcsak az embernek orokke 2 doldala van, pedig O a Teremto. Ha meg O a Teremto akkor hogy lehet egy meghatarozottt oldala hisz O mindenhol es mindenben es mindenkiben benne van, legalabb egy szikranyi paranyi reszben. Hogy Isten ezt mondta es azt mondta, de van ahol lattak es van ahol nem lattak, van ahol le is irjak hogyan nez ki es van ahol csak hangkent jelenik meg. Erdekes kavalkada es a telogusok hamar meg is magyarazzak, hisz amit lathattak csak a vizio volt es latomas vagy egy szep alom vagy epp faradt nap utani elmelkedese a tudatnak. Hat persze mert a szabalynak kell tartani a megkotott elveket es abbol nincs B lehetoseg csakis az A ahogyan ok ertelmezik. De nehogy idegen invaziorol beszelj vagy Ufok-rol vagy kulonleges kepesseggel rendelkezo emberekrol mert akkor az elmem nem fogja fel, nem elegge nyitott es akkor maris aberans, okoskodo, buta, tudatlan emberkenek titulalom vagy epp sok Sfi filmet nezonek, talan epp X-aktak eggyik rajongojanak. A teny csak az sok ez ellentmondas a vallasos iranyzatoknal, sok olyan dolog van benne amit ha "Szent irasnak" veszem akkor igaz hivokent elpirulok es felteszem a felkijatojelt, te jo eg miert irtak errol. Olyan Foldi es Egi megnyilvanulasok leiras amelyek most is megdolgozzak az ember gondolatat valyon mi lehetett hogyan is kell azt elkepzelni.Hogyan adjak eggyes teremtmenyek tudtunkra jovobeli esemenyeket es meg szep hogy kissebb vagy nagyobb aranyban be is teljesulnek. Erre emlekeztetnek a jovobe latok, a gondolat olvasok, ugye ezeket nevezzuk eggyesek termeszet feletti kepessegeknek, masok pedig tudasnak. Pedig valoban ez is csak egy tudas. Megszuletik a gyerek es ahogyan az fejlodik az apa es anya elmagyarazza neki hogy majd jarsz iskolaba majd mit fogsz ottan tapasztalni meg milyen lehetosegek vannak az eletben, temeszetesen ezt az elet folyaman. De ha valaki elore tobb szasz vagy akar 1000 evekrol beszelunk is es kepes ezt megtenni akkor az tudassal rendelkezik es akkor meg nem Isten, de mi annak tartsuk mert hozza foghatorol nem tudunk, csak egyszeruen fejlettebb es joval nagyobb a tudasa.Miert leteznek az emberi tortenet leirasaban furcsa lenyek es furcsa emberi megnyilvanulasok, neha hokusz pokuszkent letrejovo jaro botbol egy nagy krokodil. Igen jol olvastad, de ugye igazam van hogy elsore es masodikra is hulyesegnek tunik, pedig kesz tenykent jelnik meg sok az emberiseg tortenetet leiro irasokban. De semmi gond csak mi vagyunk a vilagon legalabbis a Foldon tobbe kevesbe es mas bolygok lete illetve az ottani elok inteligancia szintje is ott van mint nekunk hogy most eszlelnek ra hogy mintha mashol is leteznenek inteligens lenyek, ja es meg mindig keresik a Fold nevezetu bolygot, ezert vannak kulonleges megmegyarazhatatlan epitmenyeink a Fold minden reszen.Sok Istenseg van a vilagunkban es valyon miert ? Valyon miert neztek elso talalkozaskor az Ausztraliaban elo osemberek Isteneknek a repulokkel erkezo embereket ? el lehet gondolkozni, mikor mibol alakult ki Istenseg. Ha egy 50 ev eltavozott osom megjelenne vilagunkban es megnezne hogy IPhon-on beszelgetek azt mondana hogy valami ordogi dolog van benne hisz egy dobozhoz beszelek es az meg valaszol is, akkor miert olyan kulonleges ha egy hang 2000 evvel ezelott megszolalt valakinek es beszelt hozza mikozben nem latta. Gondold at te hogyan regalnal ha epp Wc-zes kozben egy hang hozzad szol ? biztos a parodra szolnal hogy ne szivasson vagy pedig biztos a faradsag jelet erzed, ezen el lehet gondolkozni.Nem nagy kunsz csak ami erthetetlen szamodra az maris idegen lehet es meghozza Istenseg.
Miért kellene félni. ha nem tettél semmi olyat?
Csak az fél akinek van vaj a füle mögött.
Vagy aki nem akarja a teremtő szuverenítását elismerni, hogy Ő az egyedüli méltó és jogos uralkodó nem Sátán
Már engedtessék meg neki, hogy ne akarja hogy mi megismerjük a rosszat.
Én egyáltalán nem akarom a rosszat ismerni, tökéletesen bízom a teremtőben, hogy csak a rosszat titkolja el előlem és nem foszt meg semmi jótól.
Ezért teljes mértékben alárendelem magam neki, és bár még biztos követek el hiányosságokat a tökéletlenségemnél fogva, de engedem, szabad akaratomból, hogy Ő irányítsa életemet, és ne más.
És ő mondja meg mi a jó és mi nem. abból nem lesz bajom.
Zsömle/lány
Tudod kedves 22-es válaszadó, az embereknek elég időt ad, hogy döntsenek.
Mit gondolsz Jézus miért szemléltette a Noé napjaival az utolsó napokat.
Szerinted mindenki, Noé és családja kivételével olyan nagyon gonoszok voltak emberi szemszögből?
Nem valószínű.Biztos voltak "normális" életet élők.hiszen Jézus azt mondta,: az emberek ettek ittak férjhez mentek megnősültek. végezték a mindennapi dolgukat.
Mi volt a baj?
Nem figyeltek a teremtőre, és nem is vettek ezért semmit észre.és mindenki elpusztult. Azt mondja Jézus, így lesz az Ő eljövetele is.
nem kértek a teremtőből, és hogy nem mentek be a bárkába annak ellenére, hogy Noé az építkezés mellett hirdette is nekik az özönvizet azt bizonyították, hogy nem is érdekli őket semmilyen teremtő azt csinálnak amit akarnak.több mint száz évük volt dönteni.
Noét kiröhögték kigúnyolták, és figyelembe se vették a teremtő figyelmeztetését.
Egy kalap alá tartoztak, a teremtő szemszögéből.
ma ugyan ez van.
De nem száz éve volt az embereknek. Már több mint 2000 év eltelt Jézus itt járta óta, és az emberek nem vesznek észre semmit.
Zsömle/lány
Kedves Kérdezőnek:
Ha a teremtő nem nyilatkozná ki az embereknek a terveit, és úgy hozza el ítéleteit, akkor lehetne vádolni azzal, hogy nem szólt.
Ő leíratott mindent az élet működéséhez.
Aki nem akarja rendeltetése szerint élni az életét azoknak elromlik az élete és úgy végzi, mint egy tévé amit nem úgy használtak ahogy a használati utasításban benne volt.
Elromlott és a szemétbe került, haszna vehetetlen.
Szerintem mindkettő igaz! A Bibliát csak részben olvastam, a Bhagavad-gítát teljes egészében! A Bhagavad-gíta mindent megmagyaráz, hihetetlen egyszerűen! Leírja, mit kell cselekedned ahhoz, hogy megvalósítsd önmagadat, aztán meg Istent!
"[67.] Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.
[68.] Ezért, óh, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen.
[69.] Ami minden lény számára éjjel, ébredés az a fegyelmezett embernek, míg az élőlények ébrenléte a bensőt látó bölcsnek éjszaka.
[70.] A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.
[71.] Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzékkielégítésre irányuló vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól.
[72.] Ez a lelki és isteni élet útja, melyet elérve az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes eljutni Isten birodalmába."
Nem látok a Bhagavad-gítában mellébeszélést, a Bibliában sajnos annál többet!
Én vagyok még.
A Bhagavad-gíta(Isteni Ének) túlmegy mindenen. Hozzáteszem kb. ötezer évvel ezelőtt íródott, régebben, mint a Biblia. Olyan dolgokat leír, amin nincs is ok vitatkozni. Olvassátok nyugodtan!
Kedves Zsomle / lany
En megertem hogy csak egy iranyban megy a nyitottsagod es mind ezt en tudomasul vettem es tiszteletben tartom. Miert kell felni ? hisz a vallas iranyztok vesik belenk hogy feljuk Istenunket es hogy szolgak vagyunk, es bunosok es bunben fogantatva hajnaldok minden rossza. Nem furcsa hogy hogy a Teremto aki a mi es mas vilagokat es bolygokat megalkotta, hirtelen el kezd jotekonykodni vagy pedig fenyegetozni. Ha van vaj a ful mogott ? vicces es szellemes valasz, ervek nelkul. Sehol sem allitottam hogy nem ismerem el a Teremto egyediseget a szuveranitasat, csak epp nem azt akiben sokan hisznek, de ezt ujra nem irom le mert mar kifejtettem bovebben az elozo irasomban.
A Satan es Ordog meg hasonlo remiszto dolgokat inkabb haggyuk, jobb lenne ha nagyon kivancsi valaki utanna nezni miota vannak jelen ezek a mi vilagunkban es hol jelentek meg eloszor mint nepeket fenyegeto jelensegek.
Nem akarod a rosszat megismerni ? es a Teremto a rosszat titkolja el elolled ? nem tudom mit olvasol, mint szoktal falatozni vagy milyen tevekenysegek vannak hatassal rad, de ez ugy hangzik mint aki megjelenik a Fold nevu bolygon es nem tudja mibe csoppent bele. Termeszetesen a Fold nevu bolzgon senkise ismeri a rosszat sot nem is akarta megismerni, pedig megis megtaoasztalta. A Teremto eltitkolja a rosszat elolled, hat mondom en szerencses helyzetben vagy, ezekszerint nem tudod mi a rossz igy nagy kerdes nallad mint nevezhetnel annak, hisz 7 kulcsos ladikoban van. Most komolyan, amiket leirsz azt komolyan is gondolod ? Ja es a Teremto mondja meg neked mi a rossz es mi a jo ? Termeszetesen nem veszem szo szerint az altalad irtakat mert nem lehet, de akkor azt jelenti ha te ballra vagy jobbra veszel iranyt az csakis azert van mert o azt mondta neked, ez altal mint egy robotkent jellemzo szemely nyilvanul meg, hisz szavaiddal elve tokeletesen bizom a teremtoben illetve szabad akaratombol engedem hogy o iranyitson.Honnan tudod hogy szabad akaratod donti-e el mit tegyel ? vagy mas iranyit.
Kedves válaszadó.
Attól még nem érzem magam robotnak, ha megmondja melyik a helyes út, de feltárja mi nem az és rám bízza melyiket választom
Ádámék esetében ugyan ezt tette.
A különbség az valóban annyi, hogy sajnos mi emberek megismertük a rosszat amit pl, Én nem akartam volna.
Így helyesen írtad, hogy nem vetted szó szerint, de valójában így szeretném ha lenne.
ezért már most gyakorlom azt amit leírtam a válaszomban.
Bár nem könnyű, és nem mindig sikerül, mert Sátán világában élünk, és sem az idő sem a környezet nem ad lehetőséget a teljes megvalósítására, bárhogy szeretném is. :)
De igyekszem.
Zsömle/lány
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!