Mit ér a mai kereszténység? Egyáltalán vannak-e értékei? Jobb vallások a mai 'neoprotestáns' vallások a régi tradicionális vallásoktól?

A kérdésed 1. részére: ha jól meggondoljuk, azok számára, akik hisznek valamilyen istenben, túlvilági létben, ez az egyetlen ésszerű követhető magatartás. Különben a hitük, vallásuk, egyházuk elveszti a létjogosultságát.

Ha én monoteista vagyok, nem fogadhatom el, hogy a többistenhit is üdvözít. Ha én keresztény vagyok, nem fogadhatom el, hogy az iszlám vagy a judaizmus üdvözít.

Ha én katolikus vagyok nem fogadhatom el, hogy a protestáns hit üdvözít.

az más kérdés, hogy ezért nem verem agyon a másban hívőt, de meggyőződésem, hogy az én hitem az üdvözítő, és a másik téved.

Az egyház a vallás társadalmi szinten megjelenő formája.Tükrözi az egész tárasadalam értékvesztését.

Te a magadban levő hitet ápold, magad éld meg a magad kereszténységét, ne keress hivatalos kereteket.

A hétköznapokat csak te tudod kitölteni magaddal.

A szociális munkásokat keresztény Főiskolák képezik ki, nagyon nagy teher hárul rájuk, az én lányom is családsegítőben dolgozik és biztosíthatlak róla, hogy nem unatkozik.

Tisztelettel megkérdezhetlek benneteket, hogy azon kívül, amit mi várunk el egy egyháztól, eszmétől, számít-e valami más is? Mert itt mindenki csak a saját (sokszor egymástól teljesen különböző) véleményét írta le. Az emberek véleménye viszont természetesen nagyon eltérő arról, hogy milyennek képzelik a 'jó' vallást, hiszen erősen eltérő értékrend szerint élnek.

Ez a nagyon eltérő értékrend viszont, ha őszinték vagyunk, sok társadalmi feszültséghez vezet nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Persze, kell a türelem, de az sem képes minden fajta különbözőséget elfedni, így van?

Tehát akkor (az istenhívőket kérdem), nem inkább azt kellene megtudnotok, hogy Isten mit vár el tőlünk? Vagy azt hisszük talán, hogy neki mindegy?

Miért a mi személyes ízlésünket hangoztatjuk, amikor látható, hogy pont ez okozza a megosztottságot, melyet erősen bírálunk általában? Nem fontosabb az igazság? Vagy tán nincs? Akkor meg miről beszélünk?

A keresztény örökség mint az európai értékek forrása.

Emberi méltóság, szolidaritás, szubszidiaritás. Az egyházak és egyházi közösségek számára a feladat nehézsége ezért inkább abból adódott, hogy manapság befolyásuk a társadalmi életre láthatóan visszaszorult, a vallást egy szekuláris társadalomban kell megélni.

Az egyik koncepció a vallásos világnézet, amely az élet értelmét Istenben találja meg, a másik pedig a vallástalan, amely úgy érzi, nincs szüksége Istenre, és a társadalom életét is ennek megfelelően gondolja alakítani.

Értékek;

az emberi élet szentsége, a személy méltósága, a házasságon alapuló család központi szerepe, az oktatás jelentősége, a gondolat- és a szólásszabadság, a saját meggyőződés és a vallás gyakorlásának szabadsága, az egyének és a csoportok törvényi védelme, mindenki együttműködése a közjó érdekében, a munka mint személyes és társadalmi jó, és a politikai hatalom mint szolgálat.

Minthogy az egyházak és egyházi közösségek „továbbra is meghatározó szerepet töltenek be az együttélés értékeire való nevelésben, a népek kultúrájának és önazonosságának előmozdításában, és választ adnak az élet értelmét kereső alapvető kérdésekre,” el kell ismerni a társadalmi életben betöltött szerepük fontosságát, valamint tiszteletben kell tartani önazonosságukat és önállóságukat. Ennek az elismerésnek jogi erővel kell bírnia, valamint tiszteletben kell tartania az egyházak azon státusát, amelyet az egyes tagállamok nemzeti jogrendjében élveznek. Más szóval „ellen kell állni annak a kísértésnek, hogy az európai együttélés kiépítéséből kizárják a vallási közösségek hozzájárulását, üzenetük gazdagságát, tevékenységüket és tanúságtételüket.

Lényegében ugyanezeket a célkitűzéseket tartalmazta a nem katolikus egyházakat és egyházi közösségeket tömörítő Európai Egyházak Tanácsának megnyilatkozása is.

Nagyobb hangsúlyt helyez a társadalmi igazságosság és haladás előmozdításának külön deklarálására, illetve arra az elvárásra is, hogy az EU mozdítsa elő a békét, az igazságosságot, a megbékélést, a szolidaritást és a fenntartható fejlődést, nemcsak Európában, de az egész világon.

A kereszténység Európának, történelmének és népeinek társa, mérték- és értékadója lett. Ez az Európa ma már nem akar hallani történelmi múltjáról, keresztény gyökereiről, évezredes hagyományairól. Egy olyan "modernségről" tesz tanúságot, amelyben az egyetemes és keresztény emberi értékek felhígulnak, elvesztik jelentőségüket.

Abban egyetértek bármely valláshoz tartozóval: ha a maradék Istent is kiüldöznénk világunkból, az biztosan rosszabb hely lenne. Akkor kezdhetnénk igazán aggódni.

Éppen az értékek élvezettel való helyettesítése juttatta Európát válságba, és hozta az: elmagányosodást, a közösségek, családok szétesését. Sok nőtől elvette az anyaság örömét és büszkeségét, csökkentve a gyermekszámot, ami súlyos gondokat okoz. Mértéktelen fogyasztást hirdetett, és ezzel környezeti katasztrófa küszöbére vitte a világot. Ezt Isten nélkül, egyedül érte el az ember, de büszke nem lehet rá.

Ezt a világot kell tovább reklámozni, hogy még többet rombolhassunk vele? Egyáltalán, milyen újdonság van ebben? Társadalmi méretekben már 250 éve megkezdték Isten létének megkérdőjelezését. Aki 2009-ben azt mondja, „Valószínűleg nincs Isten”, az vagy fél kimondani, hogy szerinte nincs, vagy valójában ingadozó hívő. Ők maguk nem biztosak dolgukban, de másoknak azt ajánlgatják, éljenek úgy, hogy – amennyiben van Isten – kockáztatják lelki üdvüket. Gyáva és erkölcstelen álláspont.

Nekem úgy tűnik, Isten miatt kevesebb aggodalomra van okunk, mint az emberek miatt. Egyáltalán, kinek kell Isten miatt aggódnia? A becsületes embereknek semmiképpen sem. A bűnösöknek pedig Isten nélkül is van miért aggódniuk, sőt, Isten feloldozást és megkönnyebbülést adhat nekik. Az aggodalmat, stresszt és a depressziót éppen a nyugalom, érték és Isten nélküli világunk gerjeszti. Hány öngyilkosság előtt állót, hány nincstelenné váltat, hány elárvult, magányos embert segített meg Isten? Ezt ki fogja elvégezni helyette? Az antidepresszánsok, a drogok, az alkohol vagy a szex?

Az abortuszon átesett nők és partnereik helyzete más. Ők jogosan érezhetnek aggodalmat, és ehhez nem kell Isten sem. De miért akarnánk elvenni tőlük a vívódást és a bűntudatot? Nem érdemel ennyit egy élet, amely nem valósulhatott meg? Nem jobb-e az a világ, amelyben úgy érezzük, ilyenkor van miért aggódni – még ha bizonyos esetekben elfogadhatónak tartjuk is az abortuszt –, mint az, amiben gondtalanul megyünk tovább?

Ki állítja, hogy szenvedés nélkül van boldogság, hogy a szenvedés nem tesz erősebbé, bölcsebbé, jobbá, sőt boldogabbá? Valaki azt gondolja, a több élvezet jobb világot eredményez? Hogy már csak „az élvezd az életed” parancsa hiányzott a buszok oldaláról ahhoz, hogy az emberek gondjai megoldódjanak?

Nem Isten törvényei, hanem a mögöttük álló értékek állnak szemben az élvezet vallásával. Ezeket kellene végleg lerombolni ahhoz, hogy az emberek aggodalom nélkül vessék bele magukat mindannak a fogyasztásába, ami élvezetet ígér.

Isten törvényei nem az élvezeteket irigylik az embertől, hanem arra világítanak rá, hogy az élvezetek öncélú hajszolása megfosztja az embert szabadságától, így egy értelmes és boldog élet lehetőségétől.

Az élvezet vallása ósdi, elavult; közhely, amit boldog-boldogtalan harsog. Pedig az elmúlt évtizedek bizonyították, hogy így nem lehet élhető világot építeni. Le vele, jöjjön az értékek forradalma!

Vannak, akik szerint nem Isten a megoldás ezekre a gondokra, mert nekünk, felvilágosodott embereknek magunknak kell megtalálni a kiutat. Bárhogy is legyen, az emberek nem képesek hit nélkül élni. Ha nem hihetnek Istenben, akkor hisznek az élvezet vallásában, a fitnesz vallásában, az internet vallásában, a kuruzslókban, a horoszkópban, a fociban. Nem Istennek van szüksége ránk, nekünk van szükségünk rá. Ha létezik, léte nem függ attól, hiszünk-e benne. Neki mindegy, hogy néhány londoni vagy budapesti mit gondol róla. Nekünk azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ő mit gondol rólunk.

Isten él az emberekben, és ez legjobb részünk. A segítőkész, önzetlen, hűséges, becsületes, a másokért akár életünket áldozni képes énünk; ez az, ami isteni bennünk, és Isten méltó társaivá tesz egy pillanatra, amikor képesek vagyunk ilyenek lenni. Amennyiben ezt végleg kiölnénk a világból, ha nem lenne bennünk élő Isten, akkor kezdhetnénk csak igazán aggódni. mert senki nem védene meg bennünket magunktól.

csak egy érdekesség:én is sok vallásról hallottam már,és mindegyiknek az a célja,(legalábbis azt mondják),hogy béke legyen meg szeretet.

akor csak egy kérdés:MÁR BOCSIK DE IRAKBAN MEG ILYEN HELYEKEN NEM PONT A VALLÁS MIATT VAN HÁBORU?TEHÁT MIRŐL IS BESZÉLÜNK?