Miért egy könyv az, amiben megvan hogyan kell hinni? Miért közvetlen a tömeghez szól Isten?
Szia!
Nincsen semmi szükség oszlopokra, "mert a mi az Isten felől tudható nyilván van őbennük (tudniillik az emberekben); mert az Isten megjelentette nekik: mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik" - írta Pál apostol a Rómabelieknek ezt a gondolatot, ami úgy gondolom válasz lehet a kérdésedre. Az én világképem szerint az emberek 3500 évvel ezelőtt - amikor a Biblia írása megkezdődött - sokkal jobb képességekkel rendelkeztek mint ma.
A Szentírás egyébként egy 66 könyvből álló gyüjtemény, ami ie. XV. századtól az I. századig keletkezett.
Üdv. Péter
Értsétek már meg Isten nem nyilatkoztat ki semmit, mert nincs rá szüksége!!!Ez a könyv csak kitaláció, és embertől, embernek írt szabálykönyv!
Igen! Kínai filozófustól idéztem! Semmivel se volt kisebb ember,mint Mózes!Ráadásul amit írt az embert még nem vezetett erőszakra,de a Biblia ezt megtette(keresztes hadjáratokban) .Akkor tehát nem lehet Istentől való,mert azt nem lehetne félre érteni!
A Biblia nem a korabeli emberek számára íródott, merthogy ők nem tudtak olvasni. A régiek számára ott voltak az apostolok, tanítók, akik elmondták nekik a tanításokat, és ők ezeket hallva megérezték az Úr Szent Lelkét (már, ha elég nyitottak voltak), és hívőkké váltak.
A mai, későbbi korokban élő embereknek megvan az a kiváltságuk, hogy mivel tudunk olvasni, elolvashatjuk a régiek tanításait a Bibliában. Mivel nekünk már nehezen prédikálnának a 2000+x évvel ezelőtt élt emberek, ezért mi olvashatjuk a szavaikat, és ha nyitottak vagyunk, az olvasottak hatására megérezzük a Szentlelket és hívőkké válunk.
"Emberektől írt embereknek szabályt."
Már ne is haragudj, de a Biblia olyan hiteles és igaz könyv amit ha csak ember gondolata tartalmazna, akkor más lenne a könyvben, nem az ami benne van.
Ne mond már, hogy egy ember 200 évvel előre megmondja, hogy melyik király mi kép foglya Babilont elpusztítani, és milyen módszerrel veszi be azt a várost ami valójában bevehetetlen volt s még a nevét is megmondja, hogy fogják hívni.
Mikor azt se tudjuk holnap fel kel-e a nap vagy sem, csak reménykedünk benne.
Arról nem is beszélve, hogy 40 ember különböző korban és háttérrel rendelkezve , még összebeszélni se tudtak, olyan harmonikus könyvet hoznak össze, ami egy témán megy keresztül, és egy céllal íródott 1600 év alatt.:)
A tudósok pedig teljesen hitelesnek tartják még történelmi és tudományos szempontból is, pedig amikor írták a tudomány sehol nem volt.
Hitelesnek találod lelked rajta! Én nem !
De Istenben hiszek!
Visszont,ha lemerem írni,akkor mindig jön valami vad keresztény,aki úgy érzi le kell hurrognia!
Én leírtam a véleményem,arra támadt valaki,amire én vissza!
Nem én hurrogtalak le.
Csak nem lehet ennyire véletlen egy könyv harmóniája, amikor az írói nem is találkoztak egymással, ezenfelül pontos történelmi tényeket is alá támaszt, amit a tudósok is megerősítenek.:)
És valóban az e helyes ha eszmecsere folyna és nem egymás megalázása.:)
"És valóban az e helyes ha eszmecsere folyna és nem egymás megalázása.:)"
Ebben nagyon is egyetértünk!Ezért mostanában kérdést teszek föl ott nem tud lepontozni senki,csak mert más a véleményem,visszont eddig a válaszolók 95%-nak zöld mancsot adtam.Pirosat csak az kapott aki nem a kérdést akarta megválaszolni,ha nem vitát akart szitani!
Isten a tömeghez nem közvetlen szól, hanem közvetve, a próféták által azok írásai által. Isten csak az egyénhez szól közvetlen, és akkor is csak nagyon előzékenyen, tiszteletben tartva az egyén 'szabad akaratát'.
Isten mindenkihez közvetlen szól, belülről, de az ember csak ritkán hallgat rá.
A próféták azok az emberek akik gyakrabban hallgattak Istenre és fontosnak ítélték azt tovább adni másoknak, könyvekbe megörökíteni, gyakran saját véleményeikkel meggyőződéseikkel módosítva.
Onnan a sok vita, a félreértés.
Rendben értem . Amúgy rosszul tettem fel a kérdést,ezért elnézést kérek,de így is megértettem remélem:)
Szóval a Biblia igazából sok ember által készített feljegyzés összessége,amelyek azért készültek,mert Isten közölni akart velünk valamit. Nem egyszerre szól mindenkihez,hanem egy-egy emberhez. Azért nem tömeghez szól valamiféle nagy jelenésben,mert az megijesztené az embereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!