Ez hogy fér össze a keresztény Istennel?

Kedves Kérdező!

Isten Jézus előtt a Mózesi törvényekben leírtakat várta el az emberektől, aszerint kellett élniük. Más nemzetek akik nem ismerhették Isten törvényit lehetőségük lesz a feltámadáskor bizonyítani.(Csel 24:15 :"és reménykedem az Istenben — e reménységet ezek az emberek is táplálják magukban —, hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak")

Üdv: Imre

Szia!

Senki nem kerül pokolra!A pokol egy tudat fiók!

A pokollal csak a keresztényeket riogatják szeretett egyházaikból!

A Biblia tanítása különböző korszakokat tár elénk, a lelkiismereti korszakkal kezdődött amikor még nem volt törvény adva az embernek, utána jött a törvény korszaka, ezután pedig Krisztus megváltása óta a kegyelem korszakáról beszélhetünk.

De mindezt hogy megérthesd még előbbre kell menni, egészen az ember teremtéséig. Megértéséhez fontos tudnod hogy a szeretet Istene egy igaz bíró is. Ugye ezzel nincs semmi gond eddig? Te is szeretnéd gondolom ha a világot egy igaz bíró irányítaná nem? Majd eljön az is, de visszatérve mint igaz bíró nem tehette volna azt meg hogy egy bűnt büntetlenül hagyjon, hiszen onnantól kezdve a többi szellemi lények (angyalok) azt mondhatnák hogy Isten nem igaz bíró. A szellemvilágban a jogrendszer hibátlanul működik, nem úgy mint itt a földön az embereknél.

Isten az első emberpárral kötött szövetséget. Ők képviselték az összes embert. Az eredendő bűnt lényegében egy szerződésszegésnek kell felfognunk: „De ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget.” (Hós 6:7) Isten Ádám személyében az egész emberiséggel szerződést kötött Édenben, amint egy államfő az egész népet képviselni szokta egy szerződés aláírásakor.

Isten az Ádámmal való szövetségkötéskor Ádámban benne látta a leszármazottakat, vagyis ezúttal az egész emberiséget, mint ahogy egy államfő által aláírt nemzetközi szerződés az egész államra és a következő államfőkre is kötelező a diplomáciában. Amikor Ádám vétkezett, Isten szemében mi is mindannyian vétkeztünk őbenne, vele együtt.

ezt a szerződést nem Isten bontotta fel, hanem az emberi nem, amely a bűnbeeséskor Ádám ágyékában volt már, és amely ezáltal egyetemesen a szerződésszegés jogi állapotába került, éppen ezért a szerződés egyoldalú felbontása után többé egyetlen ember sincs abban a jogi helyzetben, hogy számonkérje Istent olyan dolgokért, amiket ő csak a szerződésen belül garantált.

Lényegében az ember már a megfoganás pillanatában eredendően bűnös: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” (Zsolt 51:7) A tényleges bűn pedig az, amit egy ember valóságosan el is követ. A kettőnek az egymáshoz való viszonyával kapcsolatban Pál apostol azt hangsúlyozza, hogy sorrendben előbb van az eredendő bűn, és az emberek éppen azért követnek el tényleges bűnöket, mert már eleve bennük van az eredendően bűnös, romlott természet.

Eddig arról olvashattál hogy Isten mint igaz bíró bűntetést kellett kiszabjon, a szeretetét abban nyílvánította ki Isten hogy a bűnbeesés után máris egy megmentő akciót indított el az emberért, amely Jézus Krisztus keresztáldozatában teljesedett ki. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) Krisztus minden ember bűnét magára vette, és helyettesítő áldozatot mutatott be ezáltal. Ez az igaz bíró számára elegendő volt, Krisztus ártatlanul szenvedett értünk, hiszen neki nem volt földi élete során semmi bűne. Nyilván azért volt ez így mert Isteni természettel rendelkezett, de emberi testben volt, mikor köztünk járt.

Meg kell érteni, hogy a szerződésszegés pillanatától fogva Istent többé semmi nem kötelezi arra, hogy az embernek kegyelmet adjon. Sőt, Isten akkor is jogszerűen és igazságosan járt volna el, ha Ádámtól fogva egyetlen embernek sem adott volna kegyelmet az üdvösségre. Ha azonban Isten jósága egy-egy ember elhívása esetében túllép saját igazságosságán és jogszerűségén is, emiatt a többi, igazságosan kárhoztatott ember nem mondhatja azt, hogy Isten vele szemben igazságtalan, mert némelyeknek megkegyelmezett. Isten nem tartozik a kegyelemmel senkinek hiszen akkor az nem is lenne kegyelem, hanem jogos járandóság. A kegyelem lényege szűnne meg, ha úgy értelmeznénk, hogy azt Istennek kötelező megadnia az embereknek. Ha mégis megadja akkor dicsőség Neki!

Tehát a megbocsájtásnak ára van, és ezt az árat Isten kifizette helyettünk, ezt mi emberek, emberi oldalról soha semmivel nem tudtuk volna kifizetni. Ezért felfoghatatlanul nagy, és hatalmas ajándék a kegyelem, ami nem jár, hanem kaptuk csak úgy. S nekünk azért olyan könnyű, mert Krisztusnak nehéz volt.

Szia Manó!

Először is a Biblia szerint minden ember aki meghal a pokolra kerül, mert a magyar "pokol" kifejezés a héber seol ill. a görög hádész szavak fordítása, egyszerűen sírt jelent, vagyis azt a helyet jelöli ahova a halottak kerülnek.

Másodszor az üdvösség és az örök élet nem attól adatik az embernek, hogy "ismeri Jézus nevét". A Szentírás következetesen hirdeti, hogy mind az ó-, mind az újszövetségben egyedül Isten szabja meg az igazi, láthatatlan egyház határait, és hogy ennek következtében az ítélet napján lesznek meglepetések. Az Ige alapján bizonyosnak látszik, hogy az Isten országába jutók között lesznek olyanok is, akik az ószövetségi időkben nem viselték a körülmetélkedés jegyét, illetve az újszövetségi korszakban nem részesültek a keresztségben.

Felhívnám a figyelmedet Jézus kijelentéseire, amelyek határozottan ebbe az irányba mutatnak: "Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek Jónás prédikálására; és ímé, nagyobb van itt Jónásnál. Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kárhoztatja ezt: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa Salamon bölcsességéi és ímé, nagyobb van itt Salamonnál" (Mt.12:41-42). "...sokan eljönnek napkeletrıl és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában, ez ország fiai pedig kivettetnek..." (Mt. 8:1112) "...igazán mondom néktek, hogy Illés idejében sok özvegyasszony volt Izráelben...mégis azok közül senkihez sem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak Sareptájába az özvegyasszonyhoz. És Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben, de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából való Naámán" (Lk. 4:25-27).

Továbbá azokra a bibliai igékre is, amelyek Istennek minden teremtménye iránt egnyilvánuló, személyválogatás nélküli szeretetéről és igazságosságáról szólnak, és kizárják azt a gondolatot, hogy Isten a kinyilatkoztatás képviseletével megbízottakat bármiféle értelemben elnézıbben kezelné a többi teremtményénél: "Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez" - olvassuk a 145, zsoltár 9. versében. "Nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves ıelıtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik" - vallotta Péter apostol (Ap.csel.10:34-35). Amikor Isten elhívta Ábrahámot azzal a szándékkal, hogy utódait nagy néppé, a maga választott népévé teszi, világosan kijelentette, hogy mindezt az összes nép, valamennyi teremtménye érdekében teszi: "megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei" (I.Móz.12:3).

A Szentírás egyértelmően tanúskodik róla, hogy Isten nem önkényesen fogad be vagy zár ki az ő országából. Lukács evangéliuma 13. fejezetének 24. versében azt olvassuk, hogy sokan az Isten országába kívánkozók közül nem képesek bemenni, nem alkalmasak erre. János evangéliuma 3. fejezetének 3. verse szerint "aki újonnan nem születik, nem láthatja meg Isten országát". Az itt található eredeti görög kifejezés (ou dynatai idein) egyszerre jelenti azt, hogy nem képes meglátni Isten országát, és azt, hogy nem kap lehetőséget erre.

A Biblia kijelentése szerint az "új ég és új föld" öröklésére csak az az ember alkalmas és jogosult elfordult a bűn, az önzés életrendjétől, visszatért Isten szeretet-törvényéhez, és ennek a változásnak a valóságosságáról cselekedetei tanúskodnak. Akinek életében mindezek nem történnek meg, az "nem alkalmas" és nem is jogosult Isten országára. Magával vinné az új földre is a bűnt, és vele a pusztulást; de neki magának sem jelentene áldást, ha énjének átalakulása nélkül bejutna az újjáteremtett föld lakói közé.

Üdv. Péter

Először is a kegyelem Isten adománya mindenkinek, és nem a nyereménye, amit ki kell érdemelni. Pokolra csak az jut, aki elutasítja Jézust. Másodszor olvassuk, hogy Jézus, amíg halott volt, prédikált a halottaknak is:

1Pt 3,18

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.

1Pt 3,19

Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak

Sziasztok!

Némileg szeretném pontosítani az utolsó 18. hozzászóló által leírtakat. Sajnálom, hogy csak kiragadva idézte ezt a szakaszt, ugyanis a teljes levél szövegkörnyezetét figyelembe véve kiderül, hogy egyáltalán nem erről van itt szó!

Ez a 18-22 versekben olvasható igeszakasz a középkortól fogva félreértéseknek valóságos kereszttüzébe került. Előbb a halál utáni "tisztítótüzet", "tisztítóhelyet" kívánták kiolvasni belőle, később Krisztusnak "pokolra szállását" vélték bizonyítani belőle. Sajnos, bizonyos Károli-fordítású bibliakiadásokban a 18. vers előtt ilyen alcímet kölcsönöznek neki: "Krisztusnak poklokra szállásáról". A katolikus, református és evangélikus egyházi magyarázat szerint erre a pokolra szállásra akkor került sor, amikor Jézus meghalt testileg a kereszten, lelkileg azonban alászállt a "limbus"-ba, a pokol tornácára. Az i.sz. IV. század végén megszövegezett Credo (Hiszekegy) értelmezését is efelé terelték ("Szálla alá poklokra..."). Az idézett szakaszban azonban nem erről van szó.

Az apostol Jézus Krisztusnak földi küzdelmét és szenvedéseit idézi fel, miközben arra is utal, hogy Jézus az egész világtörténelemben küzdött és fáradozott - a próféták és választottjai által - az emberiségért. A megértéshez kulcsot két bibliai jelkép, illetve szóhasználat azonosítása ad:

"a tömlöcben lévő lelkeknek prédikált" szakazhoz segítséget nyújt a Lk. 4:18, ahol ezt olvassuk: "Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat" és a Zsolt. 142:8, ahol pedig Dávid írja: "Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem."

A "tömlöc", a "börtön", a "fogság" a Bibliában átvitt értelmű kifejezés is, és ilyenkor a bűnben való megkötözöttséget jelenti. A Noé idejében, a bűn fogságában élő lelkeknek, embereknek prédikált Jézus. Vajon milyen értelemben?

"Amelyben [lélekben] elmenvén..."

Ugyanez a levél tisztázza ki tehát teljesen a kérdést. Az I.Pt. 1:10-11-ben ezt olvassuk:

"Amely üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek: nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről."

Jézusi lelkülettől, a tőle kapott kegyelemmel és kegyelmi hívással élt és prédikált Noé az özönvíz előtt, de sajnos, 120 éves szolgálata nyomán is csak 8 lélek, a saját családja menekült meg.

Üdv. Péter

Én pedig a 19.-hez azt fűzném hozzá, hogy teológiára alapozott bibliai mozaik, nem egységes kinyilatkoztatás, hanem annak alkatrészeiből alkotott emberi állítás. Ugyanis az általam idézett igerész folytatása is nyilvánvalóan állítja, hogy Jézus halottaknak prédikált, ahogy a következő, a 20. vers írja: "akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor."

Tehát kedves kérdező, ha az összezavarodást el szeretnéd kerülni, akkor kerüld az olyan állításokat, amelyek a pizzához rendelik a tejszínhabot, hiszen igaz, hogy mindkettő a szupermarketben van, de nem ugyanahhoz valók. Így ne higgy el semmit, ami egymástól távol levő töredékekből igyekszik magyarázni, amíg meg nem győződtél arról, hogy az egymástól távol levő részek ugyanarról a témáról szólnak. Ilyen mozaikból számolta ki egyszer valaki, hogy szerinte Jézus mikorra jön vissza, és miután többször beégett, mégis sikerült egy olyan közösséget alapítania, ami szétágazott, belőlük származnak az adventisták, és Jehova tanúi is.