Ti szívesen látnátok, ha az Egyházat előállítanák a múltbéli tetteikért?
Ezzel tudod ott a bibi, hogy nem azokat büntetnéd meg, akik elkövették bűntetteket.
Ez olyan, mintha egy gyerek büntetnél meg a szülők tette miatt. Nincs értelme.
Túlságosan mások voltak akkoriban az idők, ez egy elévült ügy. A királyok által elkövetett bűnökért sem kell ma felelnie senkinek. Ezenkívül az egyházak(köztük a katolikus egyház is) igen komoly üldöztetést szenvedtek el az évszázadok során, számtalan követőjüket és papjukat börtönözték be, kínozták meg, ölték meg. Megbűnhődtek.
Végül pedig II. János Pál elismerte az egyház bűneit, és bocsánatot is kért miattuk.
Nagyon fontos, hogy a múlt hibáit és felelőseit kereső intézkedések ne legyenek alaposabbak, mint a jövő hibáinak megakadályozására tett intézkedések.
Engem is legjobban a boszorkányégetés háborít fel! 9 millió nő!
A másik meg az eretnekek elégetése! Az is kb. ugyanennyi! Főleg úgy, hogy azt tanítják, hogy a gyilkosság bűn!
Persze, de azokat azért nyugodtan ki lehetett végezni, akik a legminimálisabb mértékben is kilógtak az általuk előírt világképből.
Aztán a katolikusok még nem értik, miért tartják képmutatónak az egyházukat a normális emberek.
Soha nem hallottam, hogy a boszorkányüldözésért, inkvizícióért, eretnekégetésért valaha is bocsánatot kértek volna, ha mástól nem, az utókortól.
A felelősségvállalás, gerincesség, korrektség sajnos nem nagyon megy az egyháznak. Az egész ideológiájuk arra épül, hogy ők (a kiváltságosok) bármit csinálnak, az jó, amit meg a többiek, az meg rossz, elítélendő.
Engem nem nagyon érdekel, hogy előállítják-e őket ezért, mert az egyház akkor is egy élősködő, képmutató szervezet marad, ha történetesen ezért az egy dologért előállítják őket. Az egykori áldozatokon ez már sajnos nem segít! Inkább az állami támogatásokat kéne elvonni tőlük (az egyházi iskoláktól is), tartsák el őket a híveik! És ne reklámozhassák szabadon a beteges, elborult nézeteiket, aki kíváncsi rá és szeretne képmutatásban élni, az menjen el a templomba, aztán ott hallgassa a papok hazudozásait csendben.
En visszamenoleg megadoztattnam a beveteleiket... Mondjuk vissza mennek az elmult 10 evre. Szerintem magyarorszagnak meg is oldodna az adosaga.
Foxtrot Uniform
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!