Hol találhatok a Hit Gyülekezetéről kritikai írásokat?
Kedves Kérdező!
A kérdésed alatti magyarázatban valóban eléggé világosan leírtad, hogy kiktől vársz választ és kiktől nem.
Nagyon rövidre fogva: az összes feltételnek megfelelek, tehát én nem értem, miért probléma mégis, hogy válaszoltam. :Oo
Hacsak nem az, hogy mást írtam, mint amire számítottál; de leírtam, hogyan látom a helyzetet, és miért nem írok negatívumokat.
Azt sem írtam, hogy legyél HGY-s, még csak nem is utaltam ilyesmire.
Én tényleg "megértő" vagyok, hogy a te szavaiddal éljek. Sőt, "ultraliberális", hogy a sajátom se maradjon ki. :D
Szintén nagyon röviden arról, hogy ez miben nyilvánul meg: sokakkal ellentétben nem hirdetem nagy hangon azt, hogy ez vagy az a felekezet "az egyedül üdvözítő anyaszentegyház", és hogy ezen vagy azon kívül nincs üdvösség. Sőt, még a más (= nem keresztény) vallásúakat és az ateistákat sem szoktam "ijesztgetni"; mert egyrészt a Biblia alapján én nem úgy látom, hogy aki nem keresztény, az ki lenne zárva az üdvösségből; másrészt nem szeretek Istent játszani, hogy majd én eldöntöm helyette.
Remélem, ez megnyugtató számodra. :)
Azzal viszont nagyon nem értek egyet, hogy az egyik legvitatottabb felekezet a HGY lenne Magyarországon. Csak kapásból néhány: valószínűleg a szcientológusokat tartják világszerte a legveszélyesebbnek, több országban is betiltották a tevékenységüket; Jehova Tanúit is többször tették már feketelistára (Mo.-on is), szintén világszerte igen vitatott a működésük. Nemrég olvastam egy régebbi hvg-s felmérést, miszerint Mo.-on közel ugyanannyian vannak, akik betiltanák a JT egyházat, mint amennyien engedélyeznék. [Személyes megjegyzés: számomra érthetetlen, hogyan maradhattak egyházi státuszban, holott a vonatkozó (új) egyházi törvényben előírt feltételek közül több is van, amelynek nem felelnek meg.]
Aztán szintén igen vitatottak a különféle muszlim és buddhista csoportok és persze a krisnások is. (Szintén egyházi státuszban.)
Nagyegyházak... a katolikus egyház múltjáról és jelenéről kilométereket lehetne írni. Nézz körül itt, a GYK-n is akár, mennyi vita van erről.
A református egyház néhány vezetője hírhedten antiszemita, márpedig ezt jelenleg a többség nem nagyon tolerálja.
Kisegyházak és egyéb keresztény / keresztény jellegű felekezetek: talán az alacsonyabb létszámból következően nincsenek jelen annyira a médiában, ill. kevesebbet tudnak róluk az emberek; de pl. a mormonokat az USA-ban veszélyes szektaként szokták emlegetni; ill. az adventisták szintén szerepelnek egy szektaellenes segítő honlap listáján. És akkor még a különféle, okkultizmussal kevert tanításokat valló csoportokat nem is említettem...
És én szintén nem az egyes személyeket kritizálom vagy ilyesmi. :)
Üdv. :)
Elolvastam a könyvet. Nagyon tanulságos, jól felépített, szórakoztató. A politikai vonatkozás is nagyon érdekes. Én azt gondolom, hogy igaz, de ha fikció lenne akkor sem vonna le semmit az értékéből.
Ettől függetlenül Bartus nem a kedvenc újságíróm és ez a fajta embertípus sem. Kapott az élettől (Hit Gyülitől) egy pofont, amitől egy kicsit fejlődött. Ráadásul kapott egy társat aki kiállt mellette, már megérte a 8 év gyüli:).
Kedves Berta!
A probléma abból adódott, hogy mivel te is HGY-s vagy (Jól tudom?) így értelemszerűen adódik a dolog, hogy Bartus László könyvéről azt írd hogy nem hiteles. Ezért nem szerettem volna HGY-s tagok válaszát. Bár így utólag nem baj hogy írtál, mert normális hangnemű a válaszod, így végülis elfogadom a véleményed. Na meg, hogy nem kértem HGY-sek válaszát abban az is benne volt, hogy bizonyos emberek elég érzékenyen reagálnak a kritikára, és nem szerettem volna ha egy óriási veszekedés alakul ki, itt a kérdésem alatt.
Az a kérdés, hogy kik tartoznak a legvitatottabb felekezetekhez, nálam személyes tapasztalaton múlik. Lehet, a Mornonokról több kritika van, mint a Hit Gyülekezetéről, de én többet olvastam a HGY-ről. Lehet azért, mert ahol eddig én barangoltam, ott a HGY-t jobban szeretik kritizálni mint más felekezeteket, nem tudom. De ezért is szerettem volna már valami olyan emberek közzétett információihoz jutni, akik tapasztalattal a tarsolyukban közvetítenek valamilyen forrást, nem pedig olyan emberekről van szó, akik lényegében nem is tudnak semmit a HGY-ről, és mégis a provokatív véleményüket terjesztik. Az ilyenek nem jönnek be. ^^
Nocsak, nocsak... Te tudsz valami olyasmit, amit én nem? :Oo
Ha megnézed az előző válaszomat, ott leírtam, hogy az _összes_ feltételnek megfelelek. Akkor mire is alapozod az ettől eltérő állításodat?
Mesélj, hallgatlak. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!