Egy mindenható istennek vajon miért kellett más feleségét le nyúlnia, ha a keresztény egyházban annyira fontos a család egysége, miért kellett szegény Ács Józsefet meg aláznia, miért nem egy független zsidó leányt szált meg a Szentlélek?
Szűz Mária születése óta ki volt választva.
Én is kérdezek: miért nem figyeltél általános iskolában a nyelvtanórákon?
Mert Isten egy férfi volt -.- ?
Meg Szűz Mária nem alázta meg Ács Józsefet..omg
Kedves "lacatka"!
1 - Mária még nem volt József felesége, amikor Jézus megfogant benne, még hajadon volt. Már el volt jegyezve Józsefnek, de - a zsidó Törvényen alapuló normák szerint "természetesen" - szűz.
2 - Isten nem alázta meg Józsefet, sőt inkább igen megtisztelte azzal, hogy ő nevelhette fel Jézust, Isten Fiát, amikor emberi formában volt!
Ha valaki látszatra "megalázó" helyzetbe kerülhetett volna, az Mária, mivel házasságon kívül teherbe esni akkoriban óriási szégyen volt (főleg, hogy József jól tudta magáról, hogy nem ő az apa). Józsefről keveset ír a Biblia, de azt megemlíti, hogy amikor észrevette, hogy Mária terhes, el akarta bocsátani, fel akarta bontani a jegyességet. Ám Isten angyala megjelent neki, és kijelentette, hogy a Szentlélektől terhes, nem azért, mert házasságon kívüli kapcsolata lett volna, így nyugodtan elveheti feleségül. Amikor ezt József megtudta, azonnal készségesen vállalta, hogy "magához veszi feleségét", és gondját viseli. Mint ahogy az is nyilvánvaló volt számára, hogy Jézus születése után "normális" módon élhetnek majd Máriával, mint férj és feleség. Így Józsefet nem érte megaláztatás, ő maga inkább - hívő, istenfélő, zsidó férfiként - minden bizonnyal óriási megtiszteltetésnek vette, hogy ilyen fontos feladatot bízott rá Isten - tehát nincs szüksége rá, hogy sajnáld ezért. :)
3 - Leszámítva, hogy szerinted egy embernek megalázó Isten Fiát saját fiaként felnevelni, a kérdésed amúgy logikus: miért volt ideális egy jegyben járó leány arra, hogy a Messiás anyja legyen?
Át kell csak gondolni a dolgot, el kell olvasni a bibliai beszámolót, és rögtön látszik, hogy nagyon is nagy jelentősége volt annak, hogy nem egy "független" lány lett terhes Jézussal. Először is gondold át, hogy egy leányanyának még ma is mekkora kihívás teljesen egyedül egy gyermeket megszülni és felneveleni! Pedig ma ez a dolog már jóval elfogadottabb társadalmilag, ráadásul sokkal könnyebb a megélhetés, vannak anyasági szociális juttatások stb. Akkoriban viszont ebből semmi nem jutott volna Máriának, hanem teljesen egyedül lett volna a társadalom megvetésével szemben (ugyanis mint említettem, házasságon kívül teherbe esni szégyenletes dolog volt), önmagát és a megszületendő gyermeket nem tudta volna önállóan ellátni stb., tehát égető szüksége volt egy férfira, aki segíti, támogatja és ellátja őt.
És akkor még nem számítottuk hozzá azokat a rendkívüli (rendkívül nehéz!) körülményeket, amelyek Jézus születéséhez és csecsemőkorához tartoznak. Érdemes lenne elolvasnod Máté evangéliumának (legalább) az első 2 fejezetét. Józsefnek és Máriának az akkori uralkodó, Heródes király gyilkos dühe elől Egyiptomba kellett menekülnie a kis Jézus alig néhány hetes korában! Heródes ugyanis, mivel a napkeleti bölcsektől megtudta, hogy "a zsidók királya" megszületett Betlehemben, olyan dühös lett (és féltékeny, mivel nem tervezte a királyi hatalmát másnak adni), hogy Betlehemben és egész környékén *minden* 2 éves és fiatalabb csecsemőt lemészároltatott, "halálra kereste" a gyermeket.
Így Józsefnek, Máriának és Jézusnak "külföldre", Egyiptomba kellett menekülniük. Erre pedig Mária nyilvánvalóan képtelen lett volna egyedül, a kis csecsemővel, ezért felbecsülhetetlenül fontos volt József szerepe abban, hogy Jézussal és Máriával minden az isteni terv szerint alakuljon.
Vagyis, akár a visszájára is lehet fordítani a kérdéshez képest a választ: pontosan azért "nem egy független zsidó leányt szállt meg a Szentlélek", mert Isten mindenható és mindentudó. Olyannyira, hogy a "szent család" Egyiptomba való menekülését és Heródes gyermekgyilkosságát több évszázaddal előre kijelentette Jeremiás és Hóseás prófétákon keresztül.
Azt már csak megjegyzésként teszem hozzá, hogy József pedig ezután - bár a katolikus egyház ezt tagadja - természetes módon "magához vette" Máriát, az ő feleségét, és gyermekeik is születtek, akik Jézus féltestvérei voltak, egyik közülük például Jakab apostol.
Mindezeken kívül pedig, meggyőződésem, hogy az igen jó értelmi képességekkel rendelkező és rendkívül engedelmes gyermek Jézus felnevelése hihetetlenül sok örömöt okozott földi szüleinek, szerintem minden apa álma, hogy olyan szuper fia legyen, mint amilyen Jézus volt. :)
Na most már sokkal kevesebbet tudok mint a kérdés írásakor!
Köszönöm a részletes és kimerítő választ.
Most ott tartok, hogy József egy papucs volt akinek megrontották a babáját,és csodavolt ,hogy Máriát nem kövezték meg.Persze ,ha hitt Istenben akkor rendes dolog volt tőle felnevelni a megváltót,vagy magát az Istent(a szentháromságot sem tudom rendesen értelmezni),azt sem tudom.Amit Heródesről a másodikról tudok az az ,hogy tényleg egy elég nagy genyó lehetett. Édes jó apja sem volt kisebb ,ezért ő volt a nagyobb ! Arról hallottam, hogy a kis Jézussal Egyiptomba menekült a szent család, mert esedékes volt egy aktuális gyermek irtás. Apropó!
Korábban nem volt már ilyesmi? Valamikor Mózes idejében?
Kedves 8-as !
A kivétel soha nem erősíti a szabályt ez alap tévedés. Gondolj utána !
"Ugyanakkor tisztelem és becsülöm mindenki vallását "
Szerintem először tanuld meg, hogy mit jelentenek az alábbi kifejezések:
-Tisztelet
-Becsület
Üdv ^^
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!