A keresztény Biblia miért fenyegeti Pokollal azok az az embereket akik más vallásban hisznek, vagy ateisták?
Máté 25:41-ben az "örök tűz" kifejezés Jézus egyik egy példabeszédében hangzik el. Ez váltófogalom a "gyehenna tüzével". (pl. Mt5,22. 18,19. 23,15) A "gyehenna" az akkori Jeruzsálem városa mellett lévő szemét-égető telep volt, ahova összehordták mindazt, amit a mózesi rendszabályok szerint égetéssel kellett "megtisztítani". Ez a tűz szinte folyamatosan égett. Jézus ennek a képét használta fel a végső igazságszolgáltatás bemutatására.
Keresztelő János mondta Jézusról: "...ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket, akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." (Mt 3,11-12)
Nem nehéz ezt a képet elképzelni: Adott egy Istentől jövő tűz, amelyben minden haszontalan, és kártékony dolog megég. Ennek hevessége oly nagy, hogy semmi sem olthatja el, amíg minden el nem pusztul, ami belekerült. De mi az, ami ezt a tüzet túléli? Nemde, ha valami belekerül, az el is ég? Vagyis végleg megsemmisül. Lehetne a tűz örökké tartó, de miután megtette kötelességét, nincs rá többé szükség. Azért nevezi a Biblia öröknek, mert azoknak, akik belekerülnek végérvényes elmúlást jelent. Ugyanis a Biblia beszél "első halálról", ez a természetes halál, amit az elhunyt gonoszok esetében követ egy második, miután ezer év elteltével feltámadnak: " A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték." (Jel 20,14-15)
Ez szép ez a felfogás meg minden, de a Jelenések 20:10-ben az van leírva kerek perec, hogy legalább három személy van, akik az örökkévalóságig kínoztatni fognak az örök tűzben, vagyis a tűz tavában (ami ugyanaz, mint a gyehenna):
Jel 20:10 És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
Tehát biztos, hogy az örök tűz örökké égni fog, és mindenképp *lesz* olyan lény, aki soha nem fog benne megsemmisülni, hanem örökkön örökké kínlódni fog.
A kérdés csak az, hogy akik a 20:12-15 szerinti eljárás során a tűz tavába kerülnek (beleértve a halált és a poklot), azokra ugyanez vonatkozik-e, vagy sem, mert ott erről nem esik szó, csak annyi, hogy a tűz tavába, vagyis ugyanoda kerülnek.
Összevetve a Jelenések 14:9-11-gyel, egyértelműen azt mondhatjuk, hogy *nem* csak a Sátán, a hamis próféta és a fenevad kínoztatik örökkön örökké a tűz tavában, hanem velük együtt mindazok ugyanabban a büntetésben részesülnek, akik felveszik a fenevad bélyegét:
Jel 14:9 És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
Jel 14:10 Az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
Jel 14:11 És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.
A görög szövegben még beszédesebbek a kifejezések, mint a magyarban: a "kínlódás"-t jelentő baszanidzó azt is jelenti: gyötrődés, küszködés, hánykolódás, zaklattatás. A "nyugalom" pedig az anapauszisz szóval van jelölve, amely talán mindnyájunknak ismerős (pl. angolban a 'pause' = szünet ebből a szóból származik), és a pihenés/nyugalom mellett tehát jelenti azt is, hogy szünet, megszakítás.
Ez az igehely tehát nem hagy kétséget afelől, hogy a teljes megsemmisülés teológiája ellentétes Isten Igéjével: ez a teológia azt tanítja, hogy tűz tavában a szenvedés egy pillanatig fog tartani, mígnem az oda vetettek "megégnek" és örökre megsemmisülnek; a Biblia pedig azt tanítja, hogy a szenvedés egy pillanatra sem fog megszűnni, hanem szünet nélkül tartani fog örökkön örökké.
Ez a teológia továbbá érvként szokta felhozni azt is, hogy Isten és az üdvözültek "nem bírnák nézni a látványát" az örökké tartó szenvedésnek; ezzel szemben a Biblia azt írja, hogy "a szent angyalok előtt és a Bárány előtt" fog a kínoztatás végbemenni, és annak füstje "felmegy" örökkön örökké. (Vajon hova "fel"?)
És az is világos, hogy nem csupán a Sátánra és angyalaira vonatkozik ez, hanem azokra az emberekre is, akik a fenevad bélyegét felveszik. És ha már egyszer tudjuk, hogy az örökkévaló kínlódás emberi lényekre is vonatkozhat, akkor legalábbis erősen kétséges, hogy az utolsó ítéletkor (Jel 20:12-15), amikor mindenki, aki nincs beírva az élet könyvébe, a tűz tavába kerül, vajon közülük csak a fenevad bélyegét felvevők kínoztatnak-e örökkön örökké, mint ahogy a Jel. 14:10-11 írja, vagy a többiek is, akik korábban éltek, de szintúgy gonoszok voltak.
Én úgy gondolom, hogy további kétségeket oszlat el Dániel könyve, amikor így ír a feltámadásról:
Dán 12:2 És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.
Kedves előttem szóló!
Érvelésed tiszta és világos! Elfogadható is lenne, ha nem lenne több olyan igehely, amely ennek a magyarázatnak ellentmond. Ilyen például Ezékiel 28,19: "Mindnyájan, akik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!" Ez egy kettős prófécia, tehát nem csak Tírus királyáról szól, ahogy a szövegkörnyezet is elárulja, hiszen "oltalmazó Kérubnak" nevezi az illetőt, aki nem lehetett a nevezett király. Ilyetén módon csak egy személyre illik a leírás, ez pedig a bukott angyalfejedelem: Sátán.
Aztán itt van Ésa 66,24: "És kimenvén, látni fogják azoknak HOLTTESTEIT, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek." Tehát nem örökké élő "testekről" beszél, hanem halottakról. Az, hogy "örökké tartó" valami, a Biblia szóhasználata alapján azt jelenti, hogy addig, amíg a rendeltetését be nem tölti. A Szentírásban sok helyen találkozunk ezzel a kifejezéssel. Például Mózes 3. könyvében több helyen is: "ÖRÖKKÉVALÓ rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a benszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény." (3Móz 16,29) Aztán "Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak néked tiszta faolajat, a melyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpákat gyújthassanak. A bizonyság függönyén kivül, a gyülekezet sátorában úgy helyheztesse el azokat Áron, hogy estvétől fogva reggelig az Úr előtt legyenek. ÖRÖKKÉVALÓ rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél." (3Móz 24,2-3) Vagy: "És hintse a pap a vért az Úr oltárára, a mely a gyülekezet sátorának nyílásánál van, a kövérjét pedig füstölögtesse el kedves illatul az Úrnak. És ne áldozzák többé véres áldozataikat az ördögöknek, a kikkel ők paráználkodnak. ÖRÖKKÉVALÓ rendtartás legyen ez nékik nemzetségről nemzetségre." (3Móz 17,6-7) Mint tudjuk, ezek a rendtartások érvényüket vesztették Jézus kereszthalálakor, pedig "örökké valóknak" neveztettek. Az pedig teljességgel kizárható, hogy véges életű lények örök életet kapnának, csak azért, hogy örökké szenvedjenek!!!
Való igaz viszont az, hogy még ha meg is semmisülnek végleg a gonoszok, nem valószínű, hogy az egy pillanat műve lesz, minden szenvedés nélkül. Körülbelül azt a lelki kínt és gyötrelmet kell átélniük, amit Krisztus élt át a kereszten, amikor helyettünk elszenvedte a kárhozat halálát, az Istentől való teljes elszakítottságot, kilátástalanságot. Ez a testi-lelki szenvedés akár hosszabb ideig is eltarthat, de semmiképpen sem örökké. Jelenése 14,11 azt írja, hogy a "kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké", vagyis csak a füstje, azaz az emléke, "...és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal", ami azt jelenti (a többi igehellyel is összevetve), hogy addig amíg a büntetésük végbe nem megy.
Végezetül egy perdöntő ige: "Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott." (Zsolt 37,10) Nekem ez már eléggé meggyőző... :)
Olvasd csak el a következő igét, ami Jézus szájából hangzott el: "Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, ÖRÖK ÉLETE VAN; és nem megy a KÁRHOZATRA, hanem általment a HALÁLBÓL AZ ÉLETRE. (Jn 5,24) Tehát nem az kínszenvedéses életből a boldog életre, hanem a HALÁLBÓL az életre. Egyébként a kárhozat szó a Bibliában az Isten általi elvetést jelenti, és nem az örökké tartó szenvedést. Ez a jelentéstartalom csak később, a középkor folyamán tapadt hozzá, a hibás értelmezés kapcsán. Más részt már Sátán is az Éden-kertben azzal hitegette az embert, hogy ha vétkezik, örök életű marad: "De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg. (1Móz 3,3-4)
A Szentírás csak azoknak ígér örök életet, akik Isten törvényeinek megfelelő életet élnek, és ha megismerték Krisztust, akkor elfogadják az Ő értük hozott váltságáldozatát a saját vétkeikért cserébe. NEM ÍGÉR ÖRÖK ÉLETET A BŰNÖSÖKNEK, hiszen az örökké tartó szenvedés egyenlő az örökké tartó életben maradással!
Én egyébként úgy gondolom, hogy a bűn elkövetése szempontjából nincs túlzottan nagy jelentősége annak, hogy melyik verzió fog bekövetkezni, mert mindenképpen iszonyú lesz azoknak, akik ezt az utat választják. Nekem viszont biztos, hogy borzasztó lenne nézni, hogy apám, anyám vagy bárki akit szerettem ott szenved a tűzben egy örökkévalóságon keresztül. Nem lenne jó hely így az újjá teremtett Föld!
Végezetül, ezt mondja a Szentírás az örökkévalóságról: "És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; SEM GYÁSZ, SEM KIÁLTÁS, SEM FÁJDALOM NEM LESZ TÖBBÉ, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyi széken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak." (Jel 21,3-5)
Hat orok karhozat sajnos letezik es az nem csak egy sirgodrot jelent vagy teljes megsemmisulest.
Utolsó ítélet: Máté. 25, 31-34. és 41. 46.
Kedves hallgatóim: van a Bibliának sok olyan üzenete, melyet az emberek, nem szívesen hallanak. Nos, ilyen az utolsó ítéletről szóló tanítás is. Máté Evangéliumának 25-ik fejezetében olvasunk erről: ,,Mikor pedig el jő az embernek Fia, az ő dicsőségében, és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek. És elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig, ball keze felől állítja. Akkor ezt mondja a Király a jobb keze felől állóknak: jertek én atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett, a világ megalapítása óta. Akkor szól majd a ball keze felől állóknak is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre" Ezek a felolvasott igeversek, világosan hirdetik, hogy van örök kárhozat, létezik az örök gyötrelem helye. A bűnös ember, nem szívesen beszél a kárhozatról, a gyötrelem sötét helyéről. Nagyon sok ember, úgy akar könnyíteni, lelkiismerete vádolásain, hogy letagadja még létezését is, a kárhozatnak. Letagadják, hogy a kárhozat büntetése vár azokra, akik nem élnek Krisztus hatalma alatt. Azok így érvelnek: Isten, aki örök szeretet, hogyan tehetne ilyen borzasztó dolgot? Ám ezek a tévelygő emberek elfelejtik, hogy az irgalom és szeretet Istene, egyúttal, szent Isten is! Aki meg mutatja irgalmát, de ugyanakkor igazságos Bíró is! Milyen bíró volna az, aki a tetten ért gyilkost, szabadon engedné és őt, büntetlenül hagyná. Isten, Jézus Krisztus, engesztelő áldozatáért, meg akar bocsátani, a legnagyobb bűnösnek is. Ha az, őszintén beismeri és megvallja bűneit, Isten előtt. De aki könnyelműen cselekszi a bűnt, azt, komolyan kell intenünk, hogy Isten, őt is számon kéri majd? Íme, néhány elgondolkoztató kijelentés, a Bibliából: Jézus mondta, Máté. 25, 41 versében: ,,Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre. Mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett". Azután Márk. 9, 45-46-ban: ,,Jobb neked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára. Ahol az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik". Jelenések könyvében pedig Jézus így szól: ,,A gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosoknak és a gyilkosoknak, és paráznáknak, és kuruzslóknak, és bálványimádóknak és minden hazugnak, a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz részük, ami a második halál". Pál Apostol pedig így ír a hitetlenekről, a második Tesszalónikai levél első fejezetének 9-ik versében: ,,Akik örök pusztulással fognak lakolni az Úrnak orcájától és az ő hatalmának dicsőségétől" Hogy ez a büntetés örökké tart és azt lehetetlen megváltoztatni, még más igehelyek is mutatják. Így olvassuk, az egy Tesszalónika 4, 13-ban: ,,.....hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük" János. 3, 36-ban pedig ezt olvassuk: ,,És kínoztatnak éjjel-nappal, örökkön örökké" Az ,,örökkön örökké" szót Isten, az üdvözülőkre és az elkárhozókra, egyaránt használja. De használja, örökkévaló lényének kifejezésére is. Ezek a Bibliai idézetek mind, azt bizonyítják, hogy lesz utolsó ítélet! Az emberiség pedig, mely együtt él, ebben a látható világban, halála után kétfelé válik. Jobb oldalra kerülnek, akik Isten félelmében élnek, és Őt imádják. Ball oldalra kerülnek, akik gyűlölik Istent, vagy nem is hisznek létezésében. Látható világunkban, együtt nő a búza és a konkoly. A kettő közötti különbség, alig vehető észre. Isten azonban, jól látja a kettő közötti különbséget. Mi, emberek, csak a külsőnk alapján tudjuk egymást megítélni. Ám ez, nagyon messze van a valóságtól? Isten azonban a szívünkbe és gondolatainkba is lát! Ezért, csak Isten ítélete igaz és tökéletes. Mivel a kettéválasztás, csak halálunk után fog bekövetkezni, jó volna még halálunk előtt elfogadni, az Úr Jézus által felkínált, ingyen való kegyelmet és bűnbocsánatot. Aki hajlandó erre és beismeri, az Úr előtt pedig őszintén meg vallja bűneit, az már most, átment a halálból az életre! A kárhozatból az üdvösségre! Urunk, adj még sokaknak, ilyen benső, életváltozást! 4 Ámen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!