Jézus azért áldozta fel magát, hogy bebizonyítsa, hogy Ő nem Isten?

Jézus áldozata magában az eljövetelében rejlik, és azért hagyta magát megöletni, hogy bebizonyítsa, az ember maga Isten. :)

üdv

27/F

LastOne.Left

Olyan hihetetlen neked, hogy Jehova, aki maga a szeret hagyná magát feláldozni teérted?

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Jézus azéet halt meg mert szükségünk van váltságálldozatra.

Jézus tényleg nem Isten.

Máté 26:39, ÚRB: Jézus Krisztus „egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.«” (Ha az Atya és a Fiú nem lennének különböző személyek, akkor ennek az imának semmi értelme sem lett volna. Jézus magához imádkozott volna, s az ő akarata egyben szükségszerűen az Atya akarata lett volna.)

Márk 13:32, ÚRB: „ Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Természetesen ez nem lehetne így, ha az Atya, a Fiú és a Szentlélek, azaz a szent szellem egyenrangúak lennének, és egyetlen istenséget alkotnának. S ha a Fiút — ahogy egyesek állítják — korlátozta az emberi természete abban, hogy ismerje azt a napot vagy az órát, még mindig nyitva áll a kérdés, hogy a szent szellem miért nem tudott arról.

Önmegváltás! Gratula, és sok sikert!

De lefordítom a mondatod magyarra: Engem senki se vigyen át hajóval az Atlanti óceánon, majd én átúszom egyedül!

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Egy mese Paul White, a dzsungeldoktor A buyufa alatt című könyvéből:

<< Nem tudsz mindent magad megtenni

- Beszélj a kivezető útról! - kérte M'gogo. Szemei nagyra tágultak. - Én félek ezektől a veszedelmes dolgoktól.

- Bölcs vagy, ha félsz - bólintott Daudi -, de ha figyelsz, és eszedbe vésed szavaim rejtett értelmét, megszabadulsz a félelemtől.

--------------------------------------------------------------------------------

Nyani, a majom és Tuku, a rokona, találtak egy kókuszdiót. Egyik fáról a másikra lóbálták magukat és ügyesen labdáztak vele. Futkároztak a mezőn, ahol a tavalyi gabonaszár rohadt, és kergetőzve rohantak a dió után, amely a buyufák közt gurult lefelé a dombon. Mindketten megtorpantak, és felindultan hadartak, amikor a dió a magas partról visszapattant és belepottyant a Matope mocsárba. Ez a mocsár veszedelmes hely volt, és még Nyembó, az elefánt is félt itt henteregni, mert a nyálkás, iszapos mélység mindent lehúzott magával.

Tuku mérgesen állt a parton, és nézte a kókuszdiót, amelyet nem ért el a karjával.

- Nyani, én visszahozom! - Lábát nekifeszítette egy kőnek, nagyot ugrott és éppen a kókuszdió mellé esett. Kezei iszaposak lettek, de majom módra leverte magáról a farkával. Azután felvette a diót és mosolygott. - Már megvan, Nyani!

Visszafordult a part felé, de bal lába beragadt. Majombölcsességét használva, jobb lábával nagyot rúgott, és mielőtt kiejthette volna száján a szót: "kókuszdió" , mind a két lábával bokáig süllyedt a puha, ragadós mocsárba. Tuku eldobta a diót. Erőlködött és sikoltozott. Az iszap mindig feljebb és feljebb kúszott a lábán. Félelmében a parton álló majom felé kiáltott: "Segítség, segítség!"

De Nyani, aki tehetetlen felindulásában vakaródzott, csak majom módon tudott gondolkodni és csupán hadart valami, de fecsegésében nem sok okosat mondott.

- Nyani, mit csináljak? - üvöltött Tuku, miközben egyre mélyebbre süllyedt a mocsárban.

Nyani most farkánál fogva himbálta magát egy vastag indán, és erősen törte a fejét, míg lassan egy majomötlet derengett majomagyában. Tuku mind mélyebbre és mélyebbre süllyedt, és az iszap már a térdéig ért. Minél jobban erőlködött, annál inkább süllyedt; és minél inkább süllyedt, annál inkább erőlködött. Nyani végre kitalált valamit.

- Tuku - kiáltott -, neked erős pofaszakállad van. Ragadd meg magadat a szakálladnál fogva és emeld ki magadat!

Tuku reszketett örömében. Most már biztosan megmenekül. Belekapaszkodott mindkét oldalon a szakállába, és teljes erejével felemelte magát. Egy pillanatra úgy látszott, hogy eredményesen, de csak a hátgerincét roppantotta meg. Az iszap mindig feljebb és feljebb jött. Már a térde fölött volt. A mocsár lassan húzza le áldozatát. Tuku ismét megragadta a szakállát, és próbálta magát kihúzni.

Nyani föl-alá szaladgált a parton, úgy kiabálta: - Emeld ki magad! Húzd ki magad!

Az iszap feltartózhatatlanul nyomul előre. Már elérte a derekát, szorítja a bordáit, és egyre nehezebb a lélegzetvétel. Már elérte Tuku állát. Rémülten küszködött és erőlködött, hogy száját a mocsár fölött tartsa. De az iszap feljebb és feljebb jött. Kis majomorrát is befedte már. Szemei rémülten forogtak. Oldalszakállába kapaszkodva húzta magát ismét és ismét, de az utolsó, amit a parton levő barátja látott: két magányos majomkéz, amint szánalomraméltóan kis csomó szakállszőrt szorongat a markában.Amikor Matope mocsarának iszapja lassú mozgással gyűrűzve helyresimult, csak két kis buborék tanúskodott Tukuról, a majomról, aki megpróbálta saját magát kiemelni a mocsárból.

--------------------------------------------------------------------------------

A hallgatóság mély sóhajtásai elvegyülnek a dzsungel éjszakai neszével.

Daudi feléjük fordult.

- Mi ennek a mocsárnak a neve? ... Könnyű belekerülni. A magad erejéből nem kerülsz ki belőle. Boldogtalanná tesz egész idő alatt, míg benne vagy, és a végén megöl.

M'gogo gyorsan válaszol:

- A mocsár neve valószínűleg a bűn, de hogy menekülhet ki belőle az ember? Ez az én nagy félelmem.

Daudi bólintott, azután megszólalt:

- Egyszer én is benne voltam ebben a mocsárban és megpróbáltam kiemelni magamat a hajamnál fogva. Azt hittem, hogy amit én teszek, az kiszabadít a mocsárból. Minél jobban küszködtem, annál inkább süllyedtem. És akkor láttam valakit, aki a parton állt. Az arcát nem láttam, de a két karját felém tárta; és a kezén, melyet felém nyújtott, mély sebhely volt. Azt mondta: "Tedd kezedet a kezembe, mert én vagyok az út."

De én gondolkoztam: megtegyem? Ne küszködjek többé magam, hogy kiszabaduljak? De éreztem, hogy a mocsár lefelé húz, és tudtam, hogy akik a mocsárban vannak, azok a mocsárban halnak meg. Tudtam, hogy nincs már út, csak az ő erős keze, ezért beletettem kezemet az övébe, és Ő kihúzott engem.

A parton azt mondta nekem: "Kövess engem, mert én azért jöttem, hogy életet adjak neked, jobb életet." - És én követtem őt az ő útján. Van idő, amikor megcsúszok és visszaesem a mocsárba, de az ő keze ott van és ismét kiemel engem.

Nem érdemes követni mást, csak Jézus Krisztust. Ő mindig itt van, kinyújtja a kezét. Ő nagyon erős. Neked csak bele kell tenned az övébe s ott kell hagynod. A többit ő megteszi! >>

Amikor Ádám bűne reménytelen csüggedésbe hajtotta az emberi fajt, Isten elfordulhatott volna a bukott lényektől. Bánhatott volna velük úgy, mint ahogyan azt, mint bűnösök, megérdemelték. Megparancsolhatta volna a mennyei angyaloknak, hogy öntsék ki a világra haragjának tüzét. Megtehette volna, hogy ezt a sötét foltot eltörli a világ színéről. De nem ezt tette. Ahelyett, hogy eltaszított volna bennünket magától, Isten még közelebb jött a bukott emberiséghez. Odaadta Fiát, aki a mi csontunkat és a mi testünket öltötte magára. ''Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk... igazsággal és kegyelemmel teljesen'' (Jn 1:14). Az emberekhez való kapcsolódása révén Krisztus közelebb vonta őket Istenhez. Isteni természetére öltötte az emberi természet ruháját, és bemutatta a mennyei világegyetem és az el nem bukott lények előtt, hogy mennyire szereti Isten az emberek fiait.

Isten ajándékának nagysága semmiképpen nem mérhető fel. Isten semmit nem tartott vissza tőlünk. Nem adott arra alkalmat, hogy bárki is azt mondhassa, nagyobb szeretetet is tanúsíthatott volna irántunk. Krisztus ajándékával Isten az egész Mennyet nekünk ajándékozta.

Az Isten-fiúságot nem mi szerezzük meg önmagunknak. Csak azok kapnak hatalmat arra, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljanak, akik elfogadják Krisztust Megváltójukként. A bűnösnek önmagában nincs ereje arra, hogy megszabaduljon a bűntől... Viszont az Isten-fiúság ígéretét kapják mindazok, akik ''hisznek az Ő nevében''. Mindenki bűnbocsánatot nyerhet, ha hit által Jézushoz jön.

Isten Krisztusban megjelenve ''...megbékéltette magával a világot'' (2Kor 5:19). A bűn annyira megrontotta az embert, hogy egymagában képtelen összhangba jutni azzal, akinek a lénye tisztaság és jóság. De Krisztus megmentette az embert a törvény kárhoztatásától, egyesíteni tudja az emberi erőfeszítést a mennyei erővel. Isten előtti bűnbánattal és Krisztus iránti hittel Ádám elbukott gyermekei újra ''Isten gyermekei'' (1Jn 3:2) lehetnek.

Amikor a lélek befogadja Krisztust, vele együtt hatalmat is nyer arra, hogy a Krisztus életét élje.

Forrás: [link]