Mi van akkor, ha valójában Isten a gonosz és a Sátán a jó fiú?

hülye vagy te fiam.

ez kb olyan mintha azt mondanád, hogy mivan ha valójában a fekete a fehér és a fehér a fekete? vagy az édes a sós és a sós az édes?

"isten" "sátán" ezek az egyháztól független dolgok, amiket minden vallás megnevez, csak más néven.

nem fizikai lények. sőt, nem is lények....... isten nem egy szakállas bácsi a hegyen és az ördög sem egy patás vörös szörny a föld alatt.

El lehet játszani ilyen felvetésekkel, hogy az egész világ hamis illúzió, de ez mindig ellentmondáshoz vezet (logikailag egyenrangú a "mindig hazudok" kijelentés paradoxonával).

Ha feltételezzük, hogy semmi sem az, aminek valójában tapasztalunk, akkor erről nem lehetséges meggyőződni, mivel semmi sem az, aminek tapasztalunk, és csak a tapasztalás vezethet meggyőződéshez. Tehát maga a kijelentés értelmetlen, de legalábbis nem írhatja le a valóságot, mert semmiből nem következhet.

Hogy azért vallási szempontból is vizsgáljuk a dolgot: a keresztény vallás nem a jó és a gonosz küzdelméről szól, hanem a jó győzelméről. Vegyük csak a Bibliát; hányszor jelenik meg benne a Sátán, vagy hányszor említik meg? A Genezisen kívül elvétve bukkan fel néhány történetben, legutoljára akkor, amikor Jézust megkísérti a pusztában, de az is csak egy fejezet két evangéliumban. A Sátán Istenhez képest egy parányi véges teremtmény, csak hozzánk képest tűnik hatalmasnak, valójában messze nem ér fel Istennel.

Ha ezt figyelembe vesszük az általad felvázolt koncepcióban, akkor arra jutunk, hogy a világ alapvetően végtelenül gonosz természetű, amihez képest a jóság múló illúzió. Ez meglehetősen destruktív szemlélet, amiből nehezen jöhet ki jó dolog, és szembemegy az ember érzelmi tapasztalatával (lelkivilágával). Márpedig a hitbéli meggyőződés elsősorban szívből fakad.

Szia!

Úgy gondolom érdemes a kérdés megválaszolása előtt tisztáuni a fogalmakat. Hogy mi minden a rossz, azt a bőrünkön tapasztaljuk. Minden, ami az életet és a boldogságot veszélyezteti, rombolja. De gyakorta emlegetünk egy erkölcsi fogalmat is a mindennapi életben: a bűnt. A Biblia megállapítása mindenekelőtt ez: a bűn a gyökere minden rossznak.

A Bibliában található meghatározása így hangzik:

"A bűn pedig a törvényszegés" (I. János 3:4).

Miféle törvényről van itt szó, aminek a megszegése a bűn? Egyértelmű, hogy a Bibliában bemutatott nagy, erkölcsi alaptörvény ez, amely az egész világmindenségben érvényes. Ennek a lényegét pedig így összegezi az Szentírás: "A törvény betöltése a szeretet" (Róma 13:10).

A sokféle értelmezés, visszaélés, hamis szeretet hátterén azonban szükségszerű egy további kérdés: Mi a szeretet? A legrövidebb bibliai meghatározás így hangzik erről: "Senki ne keresse azt, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé" (I. Korinthus 10:24). Összegezhetjük tehát a végeredményt:

A szeretet a következetes másik-középpontúság, avagy a másokért élés gondolkodásmódja és életformája.

Az "én és te" sorrend megváltozik "te és én"-re. A Biblia szerint ez az igazság. Az az igaz ember, akinek az életében ez az alapelv válik győzedelmessé, mindent meghatározóvá.

Így viszont eljutottunk az előbbiekben idézett rövid, tömör bibliai bűnmeghatározás pontos értelmezéséhez is: "A bűn az a kifejlett alapelv, amely ellenkezik a szeretet nagy törvényével.

A bűn fogalmát így ragadhatjuk meg tehát egészen gyakorlatias módon: A bűn az önzés, az önmagunkért élés gondolkodásmódja és életformája.

Nagyon érdekes, hogy ennek az igazságnak a felfedezéséig természettudományos megfigyelés útján is el lehet jutni. A neves, külföldön élt magyar tudóstól, Selye Jánostól idézem a következőket: "Bizonyos tekintetben úgy is vehetjük, hogy az önzés az eredendő bűn, nemcsak az ember, hanem minden élőlény számára." Ezután úgy szemlélteti állítását, hogy leírja, mi történik például az emberi testben, ha annak valamely része egyszer csak az "önzés törvénye" szerint kezd működni: "Ki-kitörhet egy forradalom valamely részlegben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről. Ez az, amit ráknak nevezünk. És ebbe nemcsak az egész szervezet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvésének áldozatává válik." Majd hozzáteszi mindezekhez: "A racionális értelem korában szinte megörvendeztet, hogy az emberi magatartást nevelő vallási és bölcseleti tantételeknek tudományosan feltárható biológiai igazság az alapjuk."

(Életünk és a stressz)

Van min elgondolkoznunk ezen a ponton: Lehetséges, hogy minden rossznak tényleg az önzés a gyökere? De hiszen nekünk az önérdek és önös vágyak, kívánságok követése tűnik az élet és a boldogság útjának! Nem bűnösnek, hanem természetesnek érezzük, hogy a magunk javát keressük mindenben. Ugyan mi mást tehetnénk, hiszen mindenkinek ez a kézenfekvő? – mondaná sok ember. Lehetséges, hogy valami megcsalja, megrontja tiszta látásunkat? És talán ez a ferde látás maga is a bűn következménye? "Van olyan út, amely igaz az ember szeme előtt, de a vége a halálnak útja" – mondja a Biblia (Példabeszédek 16:25).

Egy ember gyűjthet magának mindent, amit csak tud, élhet, gondolkodhat és tervezhet mindig csak a maga érdeke szerint, de élete elmúlik és nincsen semmije. Az önszolgálat törvénye az ön-megsemmisítés törvénye. Az önfeláldozás törvénye viszont az ön-megőrzés törvénye. A gazda azzal őrzi meg a magot, hogy a földbe veti. Így van ez az emberi élettel is. Az adás életet jelent. A Biblia a szeretet, a másokért élés törvényét mondja az élet és a boldogság egyetlen útjának – teljes egyértelműséggel. A bűn – az önzés – életfelfogása és életmódja követését pedig a szenvedés és a halál útjának jelenti ki minden ellenkező látszat ellenére:

"A bűn teljességre jutva halált nemz" (Jakab 1:15).

"A bűn zsoldja a halál" (Róma 6:23).

A Biblia határozottan állítja, hogy a rossz nem Istentől ered. Tőle csak "jó adomány és tökéletes ajándék származik" (Jakab 1:17). Isten számára teljességgel idegen és elfogadhatatlan a bűn: "nem lakhatik tenálad gonosz" – olvassuk Zsoltárok könyvében (5:5). Istennek nem állt szándékában az építés mellett a rombolás, a teremtés mellett a megsemmisítés!

A búzáról és a konkolyról mondott példázatában Jézus Krisztus arról szólt, hogy Istentől csak a "jó mag" származik (Máté 13:24). Isten életet teremtett a vetés növekedésére és az örömért, amit a bőséges termés láttán érez a gazda. A rosszat – amit a példázatban a konkoly jelképez – "valamely ellenség" szórta a jó mag, a tiszta búza közé (Máté 13:28). Jézus ebben a példázatában arra utalt, hogy a rossz egy személy cselekvése által jött létre. Érdekes megjegyezni, hogy a Bibliából ismerős "Sátán" héber szó is ellenséget jelent.

Egy másik alkalommal így szólt Jézus arról a személyről, aki a bűn szerzője: "Az ördög atya emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja" (János 8:44).

A Biblia másutt is szól Sátánról, avagy az ördögről, mint a bűn szerzőjéről. (Különösképpen: Ésaiás 14:12–20; Ezékiel 28:12–19; Jelenések 12:3–10; I. Péter 5:8; II. Korinthus 11:14–15; Jakab 1:13–15 stb.) A Szentírás ugyanis a bűn szerzőjeként egyetlen személyt tüntet fel, akinek gondolkodásában és életében legelőször jelent meg és gyökerezett meg a bűn.

Ha számodra a bűn a jó és az Isten törvénye a rossz, akkor bizonyára igazad lehet. A tapasztalatok azonban nem ezt mutatják...

Üdv. Péter