A héberek még mindig Isten kiválasztott népe?

Nem, akik ezt mondják figyelmen kívül hagyják Jézus Krisztus alábbi kijelentését:

"Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét." (Mát 21,43)

Nem.

Dániel 9.fejezet

"26. A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

27. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad."

Üdv: L

Igen,ha már a Bibliából idézgetünk:

" Mondom tehát: Avagy elvetette-e Isten az ő népét? Távol legyen, mert én is Izraelita vagyok.......

Eképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint......

Ha pedig az ő esetök világnak gazdagsága, és az ő veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességök?

HA PEDIG A ZSENGE SZENT, AKKOR A TÉSZTA IS, ÉS HA A GYÖKÉR SZENT, AZ ÁGAK IS AZOK."

Folytassam? A róma levél 11 végig idézhető volna.

Szia!

A Szentírás alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nem. Idézésre került a Máté 21:43 és Dániel könyve.

Valaki felhozta a Róma 11-et. Ez azonban nem vizsgálható önmagában, hiszen egy gondolatmenet része, amely a 9. fejezet végétől indul. Az apostol a 9,25–29 versekben ószövetségi próféták kijelentéseit idézve erõsítette meg azt a gondolatot, hogy a zsidók mellett Isten pogányokat is kiválasztott az "irgalom edényeinek." Krisztus mint kõszikla lehet a hit alapja, de lehet a botlás

köve is.

Krisztus ezt mondta: "Pedig hiába tisztelnek engem,

ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg. Az Isten parancsolatját szépen félreteszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg." (Mk 7,7–9)

Amennyire téves gondolat az, hogy valaki pusztán Izráel népéhez való tartozása alapján majd üdvözül, ugyanannyira tévedés azt gondolni, hogy Krisztus halálra adása miatt Isten minden izraelitát elvetett. Õ mindig megkülönböztette a névleges izraelitákat a valóban hívõ izraelitáktól. Ugyanígy ma is különbséget tesz a csupán hitvalló keresztények és Krisztus valódi követõi között. Az elõre ismerése a garancia arra, hogy pontosan tudja, mit várhat egy-egy embertõl, vagy akár egy egész néptõl.

Akik Jézus Krisztus eljövetelekor engedtek a Szentlélek

munkájának, azok felismerték Isten ígéreteinek beteljesedését, és örömmel elfogadták Krisztust Messiásnak, és áldozatát bûneik bocsánatára. Akik viszont elutasították a sok bizonyságot, amit nyertek Krisztusról, azok szíve átmenetileg vagy végleg megkeményedett. Ennek következményeit is tapasztalniuk

kellett. Amikor valaki ellenáll a kegyelem munkájának,

akkor kevésbé válik fogékonnyá arra, hogy meglássa és meghallja Isten szeretõ hívását, és még Isten hétköznapi áldásai is átokká válnak életében. Nem hiúsultak meg tehát Isten Izráelre vonatkozó ígéretei a nép többségének elfordulásával. Mert Isten ígéretei sohasem semmisülnek meg, vagy mennek feledésbe, hanem feltétlenül beteljesednek a maguk idejében és módján. Azt kell csupán

tisztán látni – Izráel esetében is –, hogy az ígéretek csak a hívõ izraelitákon – vagy más szavakkal, csak az igazán izraelitákon teljesednek be.

Isten soha nem akar rosszat, de mindent, még a rosszat is felhasználja ügye érdekében. A zsidók Krisztus követõivel szemben tanúsított gyûlöletét felhasználta arra, hogy az apostolok elszéledjenek, és elvigyék az evangéliumot a pogányokhoz. Ugyanakkor a pogányok megtérése által a zsidók megtéréséért munkálkodott, amennyiben ez némelyeket közülük az Írások kutatására, Isten keresésére ösztönzött.

"Mert ahogy a feleségben, akit vétke miatt a férje elutasított magától, fellángol a féltékenység, és ez arra ingerli, hogy kibékülni igyekezzék, úgy – azt mondja – megtörténhetik, hogy a zsidókban – a helyükre került

pogányok láttán – feltámad az elutasíttatásuk miatti fájdalom és az Istennel való megbékélés vágya." - írja Kálvin János.

A 11. fejezet 12. versében szereplõ teljesség szó az elesés, veszteség szavak ellentéteként szerepel a szövegben, vagyis a helyreállítás értelmében. Tehát nem a "minden zsidó megtér majd" elgondolást fogalmazza meg. Az apostol a 12. és a 15. versben is hangsúlyozza, milyen nagy jelentõsége lenne annak, ha azok közül, akik korábban elutasították Krisztust, némelyek megtérnének.

Ha már az elesés békességet hozott a pogány világnak,

megtérésük olyan tapasztalat lenne, mint a halálból való

feltámadás. Micsoda segítséget jelenthetne az evangélium hirdetésében, ha azok hirdetik az evangéliumot, akik gyermekkoruktól fogva ismerik az Írásokat? Pált ugyan a pogányok apostolának nevezték, de õ maga ugyanolyan elkötelezettséget tanúsított a zsidók megmentése iránt is, minden alkalmat megragadott, hogy értük is munkálkodjon.

Az apostol a 11:16-24 versekben újra megerõsíti, hogy Isten nem vetette el az összes izraelitát: a fát nem vágták ki, csak az elszáradt ágakat távolították el. Izráel mint nemzet nem töltötte be Istentõl rendelt szolgálatát, ezért a nekik szabott történelmi idõ után

(lásd a már idézett Dániel 9. fej.) mint nép többé már nem voltak Isten különleges, kiválasztott népe (Lásd. Mt 21:43). Megbízatásukat a hívõ maradék vitte tovább, akikhez csatlakoztak a pogányságból megtérõk

(Lásd. I.Pt 2:7–10).

Ahogyan a pogányságból megtérõknek meg kellett tanulniuk, hogy megbecsüljék és tiszteljék azokat, akiknek köszönhetik Isten beszédét, akik által "részesei lettek az olajfa gyökerének és zsírjának", ugyanúgy fontos az, hogy akik ma csatlakoznak Isten mûvéhez, elkerüljék a felfuvalkodást, a meglátott hiányosságok és bûnök miatti megbotránkozást és megkeseredést, és megbecsüljék hitben idõsebb testvéreik tapasztalatait.

Az itt alkalmazott hasonlat különösen világossá teszi azt,

amit az apostol eddig is többször hangsúlyozott már. Nincs

különbség zsidó és pogány között. Mindnyájan elveszettek,

akik a törvény ítélete alatt vannak, és mindnyájan csak hit által tartathatnak meg. Ezt az igazságot azonban nemcsak a zsidóknak kell megérteniük a pogányokra nézve, hanem a pogányoknak is a zsidókra nézve.

Izráelben nem mindenki keményedett meg, nem mindenki

utasította el végleg Krisztust mint Messiást. Az apostol látta, hogy vannak még olyan zsidó honfitársai, akikért, ha bölcsen és szeretettel munkálkodnak, még megnyerhetõk az evangéliumnak. Ezt a munkát azonban nagymértékben akadályozná, ha a pogányságból megtért hívõk büszkén, szívükben elõítéletet és elutasítást ápolva elfordulnának a meg nem tért zsidóktól. Ugyanakkor Pál apostol tisztában volt azzal, hogy nem fogja mindenki elfogadni Krisztust, a pogányok között végzett szolgálata "felingerlõ" hatásával is csak "némelyeket"

menthet meg atyjafiai közül (lásd 14. vers).

Sokan vallják és várják Izráelnek mint népnek újkori megtérését, erre a szakaszra is hivatkozva. Azonban a Római levél eddigi gondolatai alapján is kizárt, hogy Pál szavait úgy értelmezzük, lesz egy kor, amikor minden izraelita elfogadja Krisztust. Az "egész Izráel" kifejezést nem alkalmazhatjuk a testi Izráelre, a következõ okokból: az "és így", azaz "ilyen módon" az "egész Izráel megtartatik" megfogalmazás összekapcsolja ezt a kijelentést az elõzõ mondatban szereplõ "pogányok teljessége" kifejezéssel. Az

"egész Izráelt" a valóban hívõ, megtért zsidók és pogányok

együtt alkotják (Lásd. Gal 6,15–16). Amennyiben nemcsak a megtért zsidók alkotnák az "egész Izráelt" (egy részét), hanem minden zsidó származású ember, akkor a "pogányok teljessége" kifejezés jelentését is szó szerint kellene értelmezni, tehát "minden pogány származású ember". Ez esetben viszont annál a gondolatnál tartanánk, hogy mindenki üdvözül, és senki nem kárhozik el. Ez pedig nyilvánvalóan ellentétes a Biblia tanításával. A pogányok

teljessége kifejezés értelme: az összes pogány, aki megtérésre vezethetõ. Továbbá miért beszélne Pál az elõzõekben oly sokat arról, hogy nem a "testnek fiai" Izráel fiai, hanem csak a hitbõl valók, hogyha végül mégis lehetne üdvözülni pusztán származás alapján, megtérés és hit nélkül? Miért emelte fel szavát korábban

a megalapozatlan elbizakodottság ellen?

A Pál apostol által idézett ószövetségi próféciából is láthatjuk, hogy az ígéret a megtérõknek szól: "És eljön Sionnak a megváltó, és azoknak, akik Jákóbban megtérnek hamisságukból, szól az Úr." (Ésa 59,20) Az apostol azért küzd, hogy a hívõk azonosuljanak Isten lelkületével – aki mindent az üdvösség szolgálatába állított – és a velük ellenségesen viselkedõk iránt irgalmasságot és mentõ

szeretetet gyakoroljanak. Isten arra vágyik, hogy könyörülhessen a bûnösön. Amikor fedd, a megmentés szándékával szembesít a bûnökkel, hogy megbocsáthassa és eltörölhesse azokat. Gondviselésének minden lépését ez a szándék vezérli.

Üdv. Péter

Akkor egykis kiegészítés:

Isten ugyan nem vetette el a Zsidó embereket sem, úgy, mint ahogy más származású embereket sem vet el. Ma is juthatnak üdvösségre Zsidó emberek. De a Zsidókkal mint néppel Istennek már nincs semmilyen terve. Azt hiszem elegendő időt kaptak Istentől, de ennek ellenére nem tudták teljesíteni a küldetésüket, a Zsidó nép kiválasztottsága tehát már lejárt úgy, ahogyan fentebb már elég részletesen leírták.

Azt hiszem a Kereszténységben ez egy alapvető tanítás, hogy pont azért alakult meg az Őskereszténység, mert a Zsidó nép kiválasztottsága már lejárt, így az apostoloktól útjára indult a Kereszténység.

Sokat gondolkozom én is ezen, és azért is, mert a Bibliára támaszkodva mellette és ellene is lehet érvelni. Nem igazán tudom, hogy mit gondoljak. Sajnos az egyház, amibe tartozok, szintén hol ezt, hol azt hirdeti ezzel kapcsolatban, így ez alapján sem tudok eligazodni. Magam részéről Lukács evangéliumából tudok felhozni egy ide vonatkozó részt, ami a kiválasztottság ellen szólhat:

"Ezért így beszélt a néphez, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen: "Viperák fajzata! Ki tanított arra titeket, hogy fussatok az eljövendő harag elől? 8Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! - Mert mondom nektek, van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak. 9A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek."

Istennek nincs külön kiválasztott népe,nem is volt,mivel mindegyik nép egyformán fontos neki.Még ha lenne is kiválasztott népe,akkor sem bízná kecskére a káposztát,mert sajnos úgy tűnik,hogy a zsidók nem igazán a felebaráti szeretetet hirdetik itt a földön....

A "kiválasztott nép" fogalma csak egy ravasz egoista eszme,semmi több.

Nemcsak gondolkodni kell ezen, hanem tanulmányozni a Bibliát sokat. Csak, hogy ne a Róma 11-et citáljam be, mert valaki kapásból rávágta, hogy az ki van ragadva, becitálok egy pár más igehelyet, hiszen nagyon sok részt megerősíti, hogy Izrael pályafutásának messze nincs vége.

Ha a próféciákat megnézzük, akkor bizony azt lehet észrevenni, hogy Isten újra elkezdte helyreállítani Izraelt, hiszen 2000 év után újra létezik, szinte a semmiből. Ez már Mózes könyvében (5Móz30) le volt írva jó előre, hogy így lesz. Vannak más prófétikus ígéretek, amelyek a zsidó nép helyreállítását jelzik előre Izrael földjén, egy új szövetség keretén belül (Ésa 2,2-4; Jer 31,31-34, Ez 36,24-37;Zak 8,3-23 stb.).

Az Újszövetség is megerősíti az Izrael helyreállítására vonatkozó ígéreteket (Mt 8,11; 19,28; Csel 1,6-7;stb.)

De ha ez sem lenne elég, itt egy idézet is Jeremiástól (31,35-37):

"Ezt mondja az Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt szabot a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki felháborítja a tengert, és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az Ő neve: Ha eltűnnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izraelnek magva [a zsidó nép] is megszakad, hogy soha énelőttem nép [zsidó nemzet] ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentumait, én is megutálom Izraelnek minden magvát mindazokért, amiket cselekedtek, azt mondja az Úr"