Mennyire tartjátok reálisnak, hogy Jézus Nagy Heródes fia volt?
Nem provokációnak szánom a kérdést, hanem csak normális magyarázatot keresek a csodákra. Szóval évekkel ezelőtt hallottam, hogy Mária, József jegyese szolgáló volt Heródes udvarában, és nem akarok megsérteni senkit, de a király gyereket nemzett a lánynak. Viszont a teherbeesés csak később jutott Heródes fülébe, addigra már Máriáék árkon-bokron túl voltak. S hogy mi volt a lényeg? Az, hogy ezzel a születendő gyerek lett volna a trónörökös, tehát a következő király. Ezt Heródes nem akarta ezért gyilkoltatott meg szinte minden Jézussal egyidős kisgyereket, és ezért kellett Mária jellegzetességét is kitalálni a szeplőtelen fogantatásról. Voltak néhányan akik megtudták a titkot, pl a napkeleti bölcsek, és a zsidók egy része is benne látta a jövendő Messiást, aki megszabadítja őket a római uralomtól. Később maga Jézus is megtudta, kinek a fia, ezért nevezte önmagát a zsidók királyának, és ebből a meggyőződéséből kereszthaláláig nem engedett.
Szerintetek ez a teória mennyire reális?
Szia!
Semennyire sem reális. Krisztus nyilvánvalóvá tette, hogy az Ő országa (királysága) nem e világról való. Folyamatosan a "mennyei Atyáról" beszélt, aki az ő igazi atyja.
Üdv. Péter
Ismerős elgondolás. Szólt már erről magas színvonalú irodalmi alkotás is, de ettől még az ötlet nem lesz igaz, tudtommal semmilyen történelmi adat vagy régészeti emlék ezt nem támasztja alá.
"Robert GRAVES: JÉZUS KIRÁLY
Jézus-életrajzban a szerző feltételezi, hogy Jézus a Dávid nemzetségből származó Mária (Mirjam) és Heródes zsidó fiának (a később kivégzett) Antipatrosznak titkos házasságából származott, így Judea trónjának egyetlen törvényes örököse. Az evangéliumtól és a kritikai vallástörténettől ez a felfogás eltér, azonban Jézus alakját a mai olvasó számára elfogadhatóbbá teszi,(vagy igyekszik tenni) és számos misztikus elemet kiküszöböl a történetből. A históriát Agabosz, egy vallásos keresztény mondja el, aki kortársa Jézusnak, gyermekkorában maga is találkozott vele. Agabosz krónikája szerint Jézusnak is tudomása volt királyságának törvényes jogáról, sőt Pilátusnak is, aki felajánlotta számára a trónt. Ő azonban azt a bevallott célt tűzte maga elé, hogy mint felszentelt király, egy ősi dinasztia törvényes sarja, kiteljesíti a zsidók Messiására váró próféciákat, jövendöléseket, megtöri a születés, a nemzés, a halál és az újászületés siralmas körét, amelyből senki sem bírt szabadulni Ádám óta. A világi hatalom igényéről való puszta lemondás nem volt elegendő. Elszántan remélte, hogy magát a halált is legyőzi. Tragédiája a kereszrefeszítéskor teljesedik be - nem a fizikai halálban, mely az ő szándéka szerint való, de mert ráébred arra, hogy áldozata fölösleges. Graves Jézusa nem természetfölötti csodákat véghezvivő isten, hanem saját korának rendkívüli sorsú és egyéniségű gyermeke, az elhivatottság megszállottja, átfogóan mély erkölcsös gondolatok hirdetője. A könyv műfaját tekintve nem valódi történelmi regény, mert hősét történelmi környezetbe helyezi ugyan, de ezt a történelmet saját költői látása szerint formálja. "
Heródes fia volt?
Hihetőbb mint a szentlelkes szex !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!